Behúzott kézifékkel halad a roncsautóprogram arculatfrissítése

roncsautóprogram

Meddig marad a régi? Május előtt nemigen rajtolhat el a roncsautóprogram

Fotó: Orbán Orsolya

Döcögősen halad a gépkocsivásárlást tervezők és az ágazat által várva vár roncsautóprogram idei előkészítése: a környezetvédelmi miniszter szerint csak a héten állhat össze az államilag támogatott projekt útmutatója, így nehezen képzelhető el, hogy május előtt beindulna a finanszírozás-lehívás. Ugyanakkor Mircea Fechet megerősítette, számos jelentős változás várható a roncsautóprogramokban.

Páva Adorján

2025. március 05., 20:342025. március 05., 20:34

Az egyik újdonság, hogy a jelentkezés sem úgy fog történni, mint eddig: ez a tervek szerint idén már nem a kereskedők dolga lesz, hanem az igénylők maguk iratkoznak be az új jármű vásárlását ösztönző roncsautóprogramba egy informatikai rendszer segítségével, ahol maguk igénylik az utalványt, attól függetlenül, hogy hagyományos motorral rendelkező autót, hibridet vagy elektromosat szeretnének venni – fejtette ki Mircea Fechet tárcavezető az Antena 3 televízió egyik műsorában.

„Egy másik javaslatom – és ezen a héten megkezdjük az útmutató jóváhagyásának folyamatát – a dízelüzemű autók finanszírozásával kapcsolatos. Úgy gondolom, hogy egyre több környezetbarát autó vásárlását kell támogatnunk, amit az elmúlt években is következetesen megtettünk.

Ezért az én javaslatom az lesz, hogy ezt a belső égésű motor kategóriát iktassuk ki, amúgy sincs már sok új modell, amely ezt a technológiát használja”

– erősítette meg korábban is hangoztatott tervét a környezetvédelmi miniszter. Aki beszámolt egy másik várható változásról is, amelyet a román autógyártókkal és importőrökkel már megvitattak: a kiírás folyamatos lebonyolítása. „Nem lesz tavaszi és őszi időszak. Ha a program egyszer elindul, folyamatosan fog futni, amíg a kiutalt összegeket tartanak, ami egyfajta kiszámíthatóságot teremt, amelyre a polgároknak, az autógyártóknak és a kereskedőknek szükségük van” – fogalmazott Mircea Fechet.

De hogy pontosan mikor indul el, azt még nem lehet tudni. „A nyilvános konzultációs folyamatot követően a dolgok néha változnak, de még ezen a héten továbblépünk az idei roncsprogram finanszírozásáról szóló útmutatóval, és amint a Környezetvédelmi Alap költségvetését jóváhagyják, elindítjuk a programot” – vázolta a tárcavezető, aki szerint „nem feltétlenül” kell májusig várni, akár hamarabb is megtörténhet.

A Profit.ro gazdasági portál ugyanis autóipari forrásokból úgy értesült, a tavasz utolsó hónapja előtt nemigen várható a rajt az eddigi késlekedések, illetve a törvényes folyamatok időigénye miatt. A késés nagyrészt a változtatások alkalmazásának tudható be: a dízel kiiktatásának, a hagyományos és az elektromos autók vásárlását külön-külön támogató programok egyesítésének, a károsanyag-kibocsátási küszöbök módosításának, illetve az e-autók megvételéért járó utalványok értéke növelésének köszönhetően.

Egyelőre azt sem tudni, pontosan mennyivel nő a villanyautók megvétele esetén járó „belepótolás”.

Mint ismeretes, ez tavaly 10 000 euróról 5000 euróra csökkent, ami – ahogyan maga Fechet is elismerte – valószínűleg sok romániait eltántorított az elektromosautó-vásárlástól. Miközben az autóipar legalább 8500 eurós támogatást kért, várhatóan 7000-7500 euró között fog mozogni egy utalvány értéke.

De az ágazat képviselői nem csak emiatt bosszankodnak. A Dacia illetékesei korábban azt mondták, hogy a roncsprogrammal kapcsolatos késlekedés és határozatlanság nagyobb kárt okoz, mint annak bejelentése, hogy nem lesz többé. „Senki sem fog autót vásárolni, ha az emberek várnak, mert tudják, hogy majd valamikor jön a támogatás” – mondta nemrég Mihai Bordeanu, a Dacia romániai igazgatója, rámutatva, hogy a késlekedés nem tesz jót az autópiacnak.

Bordeanu szerint ugyanakkor Romániának lépéseket kell tennie az öreg és környezetszennyező autók ellen, mivel a forgalomban levő, 20 évesnél idősebb autók aránya tavaly a roncsautóprogramok ellenére 33 százalékról 35 százalékra nőtt. A Dacia ügyvezető igazgatója leszögezte:

a nagyon öreg autók számának csökkentése csak más, magasabb adóval érhető el. Hasonló kéréseket fogalmaztak meg a francia anyavállalat, a Renault képviselői is.

Eközben elrajtoltak már a nyilvános viták a gépjárművek szennyezési adójáról – jelentette be Tánczos Barna pénzügyminiszter. Mint mondta, az elv az, hogy aki többet szennyez, fizessen is többet, de a szennyező autók adójának kivetésekor figyelembe kell venni a polgárok vásárlóerejét is. Tánczos Barna emlékeztetett: Románia 2021-ben, az országos helyreállítás terv (PNRR) keretében vállalta, hogy a szennyező közlekedési eszközök megadóztatását is megreformálja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 05., szerda

Beelőzte a Duster a Logant, már nem olyan kelendő a Tesla Romániában, mint tavaly

A Dacia Duster a legkelendőbb autó Romániában 2025-ben eddig – újdonság, hogy a román gyártó SUV-je beelőzte a korábban piacvezető Logan modellt.

Beelőzte a Duster a Logant, már nem olyan kelendő a Tesla Romániában, mint tavaly
2025. március 05., szerda

Országos premier lenne a Dregán-tóra tervezett lebegő úszómedence

A Dregán-tavon alakítaná ki az ország első lebegő medencéjét a Kolozs megyei Kissebes község (Poieni) polgármestere, aki jelentős beruházásokkal lendítené fel a szabadidős turizmust.

Országos premier lenne a Dregán-tóra tervezett lebegő úszómedence
2025. március 05., szerda

Gyors egymásutánban négyszer csökkentek az üzemanyagárak

Egymást követően négy alkalommal is csökkentette a romániai töltőállomásain gyakorolt üzemanyagárakat a piacvezető Petrom: szerdán literenként 3 banival lett olcsóbb mind a benzin, mind pedig a gázolaj.

Gyors egymásutánban négyszer csökkentek az üzemanyagárak
2025. március 05., szerda

Lendületesen kezdte az évet a romániai idegenforgalom, erdélyi megye vonzotta a legtöbb turistát

Idén januárban 847 300 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 10,2 százalékkal többet, mint a múlt év első hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Lendületesen kezdte az évet a romániai idegenforgalom, erdélyi megye vonzotta a legtöbb turistát
2025. március 05., szerda

Ráduplázhat a villanyszámlára az árplafon eltörlése

Jelentősen nő a villamos energia ára a fogyasztók számára július elsejétől, amikor érvényét veszti a bukaresti kormány által alkalmazott, áprilistól csupán három hónappal meghosszabbított árplafon.

Ráduplázhat a villanyszámlára az árplafon eltörlése
2025. március 04., kedd

Újabb történelmi magasságokban a kolozsvári lakásárak

Kolozsvár az első olyan romániai város, ahol a régi és az új lakások átlagos négyzetméterenkénti ára meghaladta a 3000 eurót, de a lakásárak valamennyi erdélyi nagyvárosban emelkedtek.

Újabb történelmi magasságokban a kolozsvári lakásárak
2025. március 04., kedd

Csődmegelőzési eljárást kezdeményezett a legnagyobb romániai kohászati kombinát

Csődmegelőzési eljárást kezdeményezett a legnagyobb romániai kohászati kombinát, a Liberty Galați – írja az Economedia.ro a vállalat közleménye alapján.

Csődmegelőzési eljárást kezdeményezett a legnagyobb romániai kohászati kombinát
2025. március 04., kedd

A fiatalok körében változatlanul nagyon magas a munkanélküliségi ráta

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatai szerint 2025 januárjában 5,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,2 százalékponttal kisebb, mint 2024 decemberében.

A fiatalok körében változatlanul nagyon magas a munkanélküliségi ráta
2025. március 03., hétfő

Bár az autópálya-alagút átfúrásán nem tette tiszteletét, jelentős gazdasági fellendülésben bízik Ciolacu

Románia nem fejlődhet „miszticizmussal és dák alagutakról szóló történetekkel”, hanem csak a hegyeken átvezető közúti és vasúti útvonalak megépítésével, amelyek gyorsabban összekötnek minket Európával – írta Marcel Ciolacu hétfőn a Facebook-oldalán.

Bár az autópálya-alagút átfúrásán nem tette tiszteletét, jelentős gazdasági fellendülésben bízik Ciolacu
2025. március 03., hétfő

Átfúrták a Kárpátokat: felragyogott a fény az első romániai autópálya-alagút végén

Tényleg ott a fény az alagút végén: hétfőn elérték a másik végét az első romániai föld alatti autópálya-járatnak a Nagyszeben és Pitești között épülő sztrádán. A hivatalosságok továbbra is elképesztő előrehaladást vetítenek előre a következő években.

Átfúrták a Kárpátokat: felragyogott a fény az első romániai autópálya-alagút végén