Tánczos a szennyező autók adójáról: a vásárlóerőt is figyelembe kell venni

szennyező autók

Új adó a láthatáron. Várhatóan éves adót vetnek ki a szennyező autókra

Fotó: Orbán Orsolya

Elrajtoltak már a nyilvános viták a gépjárművek szennyezési adójáról – jelentette be Tánczos Barna pénzügyminiszter egy, az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban. Mint mondta, az elv az, hogy aki többet szennyez, fizessen is többet, de a szennyező autók adójának kivetésekor figyelembe kell venni a polgárok vásárlóerejét is.

Krónika

2025. február 21., 12:582025. február 21., 12:58

Tánczos Barna emlékeztetett: Románia 2021-ben, az országos helyreállítás terv (PNRR) keretében vállalta, hogy a szennyező közlekedési eszközök megadóztatását is megreformálja.

„Románia 2021-ben ígéretet tett a PNRR-en keresztül arra, hogy a mobilitás megadóztatását, vagyis a szennyező, szén-dioxidot és üvegházhatású gázokat kibocsátó közlekedési eszközök megadóztatását is meg fogja reformálni, és arányosan a kevesebbet kibocsátókra alacsonyabb adót fog kiróni. Itt a közlekedési minisztérium feladata minden, ami zöld mobilitást jelent, minden, ami a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését jelenti a mobilitás oldalán. A minisztérium már számos javaslatot, számos tervezetet készített a teherszállítás megadóztatására vonatkozóan, például a távolság, a súly szerint, több lehetőség is van.

Idézet
Megkezdődtek a nyilvános viták arról is, hogy a polgárok személyes közlekedési eszközeinek adóztatása a szennyezési szabvány szerint történjen, a nyilvántartásba vételük dátuma szerint”

– avatott be a részletekbe a pénzügyi tárca RMDSZ-es vezetője.

Helyi adó lesz a szennyező autók adója

Mint mondta, ezen a téren „újra meg kell vitatni a dolgokat az elkövetkező 7–10 évre”.

„Megbeszéléseket kell folytatni a helyi hatóságokkal is, mert ők azok, akik ezeket az adókat kivetik – a közlekedési eszközökre kivetett adó például a helyi hatóságok bevétele –, és a dolgokat úgy kell kitalálni, hogy azok,

Idézet
akik többet szennyeznek, többet fizessenek, azokat pedig, akik nem szennyező autót, új autót használnak, ne ugyanúgy kezeljék, mint azt a polgárt, aki külföldről hoz egy hét-nyolc éves autót.

Természetesen a polgárok vsárálóerejét, azt, hogy mekkora adót bírnak elviselni, mert nem lehet megfosztani az alacsony jövedelmű polgárokat attól, hogy autót vegyenek, még akkor sem, ha az egy régebbi autó, olcsóbb, de környezetszennyezőbb” – magyarázta Tánczos Barna.

szennyező autók Galéria

Nagyon sok szennyező autó került Nyugat-Európából a romániai utakra

Fotó: Orbán Orsolya

Hozzátette: „egyensúlyba kell hozni a dolgokat”, hogy még a kiszolgáltatottak se jussanak oda, hogy nem engedhetik meg maguknak az autót, ugyanakkor „ne legyenek több ezer köbcentis autók”, amelyeknek nálunk a nyugat-európai országokhoz képest nagyon alacsony, szinte jelképes az adója.

„Mert ott pontosan azokat az autókat adják el alacsony áron, amelyek után a környezetszennyezés miatt sok adót kell fizetni, és ezért válunk a használt autók célországává” – mutatott rá a pénzügyminiszter.

Hangsúlyozta, hogy több lehetőség is van erre az adóra, a teherszállítás esetében valószínűleg az útadó vagy az adó kombinációja lesz a távolságtól, mennyiségtől stb. függően.

„A magánszemélyek esetében nem lehet mindig a megtett kilométerek alapján adóztatni, mert ez nagyon bonyolult. Ott valószínűleg a szennyezési norma, az autó kora és a helyi hatóságokkal közösen kialakított filozófia alapján kell eljárni” – mondta Tánczos Barna.

Az adó összegéről azt mondta, nem akar számokról beszélni,

mert korai lenne, hiszen még nem készültek el a számítások, és nem körvonalazódtak a lehetőségek.

Szennyező autók adója: meglebegtetett számok

Amint arról korábban írtunk, a bukaresti illetékesek az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében vállalták, hogy adót vetnek ki a szennyező járművekre, és amennyiben nem teszik meg, úgy elúszhat a Románia rendelkezésére álló európai uniós források egy része. Ez a 4. kifizetési kérelem 2,7 milliárd euró értékű, és ha Románia nem teljesíti az elfogadott mérföldköveket, az 300–600 millió euró uniós forrásba kerülhet.

Az új adó várhatóan 2026. január 1-jén lép hatályba.

Marcel Boloș, a beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter szerint az adónak „elég nagy hatása lesz, több mint 8 millió közlekedési eszközről van szó”.

Mihai Bordeanu, a Dacia ügyvezető igazgatója is beszélt január végén arról, hogy közös tanulmányt készítettek a Price Waterhouse Coopers tanácsadó céggel, amely azt javasolja, hogy a jelenség megfékezése érdekében adóztassák meg a régi autók vásárlását és birtoklását.

Később egy televíziós interjúban konkrét összegekről is beszélt.

„Egy 20 éves, EURO 2-es szennyezési kategóriába besorolt autó után valahol 350–400 euró között kell fizetni. Ez nem 100 százalékosan végleges, a vásárlásról beszéltünk” – idézte a Pro Tv honlapja a Dacia-vezér nyilatkozatát. „Ma az összeg valahol 160–170 lej körül van évente.

Idézet
Holnaptól szeretnénk, ha figyelembe vennék a szennyezési szabványt, és attól függően, hogy EURO 2-es vagy EURO 3-as az autó, valószínűleg 1800–1900 lejről beszélünk évente”

– fejtette ki Mihai Bordeanu.

Mint ismeretes, a Tăriceanu- és a Ponta-kormány is adóval próbálta megakadályozni, hogy Románia legyen a használt nyugati autók temetője, de ezeket a kezdeményezéseket később a bíróságon elvetették, a befolyt összegeket pedig vissza kellett fizetni.

Jelenleg csak a gépkocsik birtoklására kivetett adó van érvényben, amelyet a motor hengerűrtartalma alapján számolnak ki, függetlenül attól, hogy mennyire szennyez a jármű.

A gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivatal (DRPCIV) adatai szerint 2024 végén Romániában 3,037 millió, 20 évnél idősebb autó volt, ami a legnagyobb arányt jelenti a forgalomba levő autók körében.

korábban írtuk

Küszöbön a szennyező autók adója. Mit lehet tudni a sofőrök millióira lesújtó intézkedésről?
Küszöbön a szennyező autók adója. Mit lehet tudni a sofőrök millióira lesújtó intézkedésről?

Sofőrök millióinak kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk, ha a kormány valóban kivet egy új típusú adót a szennyező járművekre. Márpedig nagyon kevés a valószínűsége, hogy ne lépjék meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Egyre nő a napenergia jelentősége a romániai áramtermelésben

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.

Egyre nő a napenergia jelentősége a romániai áramtermelésben
2025. augusztus 19., kedd

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
2025. augusztus 19., kedd

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság

Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság
2025. augusztus 19., kedd

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését

A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését
2025. augusztus 19., kedd

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon
2025. augusztus 18., hétfő

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár

Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár
2025. augusztus 18., hétfő

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát

A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát
2025. augusztus 18., hétfő

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból

Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét

A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét
2025. augusztus 18., hétfő

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval

Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval