Fotó: Haáz Vince
Csupán két éven belül akár 40 százalékkal is csökkenhet az elektromos autók (EV) akkumulátorainak ára – olvasható a Goldman Sachs amerikai befektetési bank elemzésében. Ennek jelentős árcsökkenést kellene eredményeznie, egyúttal kihathat az állami támogatások mértékére, fenntartására is. Románia e téren kiemelten érintett, hiszen a hatóságok szerint az ország „Európa legnagyobb finanszírozója”, ha új elektromos vagy hibrid autók vásárlásáról van szó.
2023. december 01., 10:182023. december 01., 10:18
A Goldman Sachs nemrég közölt elemzése drasztikus árcsökkenést vetít előre: a multinacionális pénzügyi szolgáltató szakemberei szerint már 2025-ben 40 százalékos visszaesés várható az akkumulátorok 2022-es átlagárához képest. A természeti erőforrásokkal és tiszta energiával foglalkozó kutatók szerint 2030-ig évente átlagosan 11 százalékkal fog csökkenni az akkucsomagok ára, ez pedig versenyképesebb (állami támogatás nélküli) EV-végösszeget eredményez, ami egyéb hasznot is hoz: elfogadottabbá teszi a környezetkímélő gépkocsikat a fogyasztók körében, nagyobb réteget hódít meg, és rohamosan növeli a piaci részesedést.
Mindez az olajár alakulásától is függ, de a mostani, 80 dollár/hordós szint mellett ez várható az elemzők szerint. Akik úgy számolják, hogy eközben a kilowattóránkénti ár a 100 dolláros lélektani határ alá kúszik az akkumulátorok esetében – tavaly még 165 dollár/kWh árban „mérték” ezt. Ehhez tudni kell, hogy egy átlagos EV crossover egy 60 kWh-s akkupakkal rendelkezik, tehát ami tavaly még átlagosan 9900 dollárba került, annak ára 2025-re – 99 dollár/kWh-s költséggel számolva – 5940 dollárra csökkenhet. Az elemzők 2030-ban már csupán 72 dollár/kWh-s árral számolnak.
A globális tendencia előbb-utóbb Romániát is eléri, ahol csak nemrég, nagyjából a Dacia Spring 2021-es megjelenése után vált szélesebb körben elfogadottá az elektromos autók „jelensége”. És nem mellékesen a jelentős állami támogatásnak köszönhetően. Bogdan Balanişcu, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára éppen néhány napja hangsúlyozta, hogy
Emlékeztetett: a Roncsautó plusz program révén legtöbb 54 ezer lejes, azaz több mint 10 ezer eurós támogatás igényelhető, két régi, környezetszennyező gépkocsi forgalomból kivonása révén.
Az államtitkár jelezte, a minisztérium jelenlegi célja további 250 ezer hasonló gépjármű „eltüntetése” az utakról. A Környezetvédelmi Alap (AFM) nemrég arról tájékoztatott, hogy a 2018 és 2022 közötti időszakban 327 556 használt személygépkocsit vontak ki a forgalomból a romániai autópark felújítását célzó roncsprogramoknak köszönhetően. Egyébként a román belügyminisztérium korábbi közlése szerint 2023 első felében csaknem 8000 elektromos autó írattak forgalomba az országban; idén nyáron összesen 33 ezer villanyautó és 154 ezer hibrid szerepelt a gépjármű-bejegyzési hivatal nyilvántartásában.
Az biztosnak tűnik, hogy jövőre még elindítják a romániai roncsprogramokat, ugyanis számos ötletelés megfogalmazódott már miniszteri szinten is arról, min változtatnának. Az e-autót vásárolni kívánó polgárnak mindenképp előnyös a roncsautós konstrukció, és ha ez általános villanyautó-árcsökkenéssel társul, akkor még jobb üzlet köthető. Állami támogatás hiányában azonban a végső ár egy ideig minden bizonnyal magasabb lesz, a jelentős akkumulátorár-csökkenés ellenére is.
Az első tíz hónapban 15,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma Romániában 2022 azonos időszakához képest; a környezetkímélő autók szegmensében 31,8 százalékos növekedést jegyeztek, piaci részesedésük elérte a 23,8 százalékot.
Az infláció és a tisztességtelen verseny jelentik idén a legfőbb problémákat a romániai vállalkozói szféra számára – jelentette ki kedden Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.
A kánikula következményei arra késztetik a hatóságokat, hogy lelkileg felkészítsék a lakosságot egy esetleges blackoutra, azaz teljes áramkimaradásra – állapította meg az áramtermelő-fogyasztókat és energiaközösségeket tömörítő szövetség (APCE).
Egy startup megalkotta az első, romániai fejlesztésű elektromos motorkerékpárt, amely összecsukható, és a legnagyobb, töltés nélküli hatótávval dicsekszik. A Ride Colibri M22-es vázát Szatmárnémetiben fejlesztették ki, ott is rakják össze.
A veszteségek ellenére nincs szó arról, hogy a román állam lemondjon a Tarom állami légitársaságról, kiemelt fontosságú, hogy az többségi állami tulajdonrész mellett megmaradjon – jelentette ki Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy az országos villamosenergia-rendszer (SEN) egyensúlyát nem fenyegeti veszély a kánikula miatt.
A Versenytanács engedélyezte azt a 347,5 millió euró értékű tranzakciót, amelynek keretében a Transilvania Bank át kívánja venni az OTP Bank romániai üzletágát. Ez lépés elengedhetetlen volz ahhoz, hogy a magyar bank végleg kivonuljon a romániai piacról.
Az idei első öt hónapban éves viszonylatban 5 százalékkal csökkent Románia primerenergia-termelése, illetve 2,4 százalékkal a villamosenergia-termelése – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Áprilisban 52,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte vasárnap a bukaresti pénzügyminisztérium.
Tavaly az Európai Unióban tízből egy ember (a lakosság 9,5 százaléka) nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon – ez az arány 1,2 százalékponttal magasabb a 2022-ben jegyzettnél.
Nem meglepő ma már senkinek sem, hogy milyen hatalmas különbségek vannak az Európa különböző országaiban regisztrált nettó átlagkeresetek között – egy friss elemzés is azt mutatja: az észak- és nyugat-európai országokban a legmagasabb a nettó átlagbér.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)