Fotó: bucharestairports.ro
Meghaladta tavaly a 20 millió személyt a romániai repülőterek forgalma, a legtöbb légikikötőben utasszám-növekedést regisztráltak, közölte a Romániai Repülőterek Egyesülete.
2018. február 07., 10:432018. február 07., 10:43
Mint rámutatnak, a fapados járatok robbanásszerű növekedésével 23 százalékkal nőtt tavaly az utasszám a 2016-os adathoz képest, az ország 17 repterének összforgalma pedig elérte a 20,28 milliót, ami 3,8 millió utassal több, mint egy évvel korábban.
A legnagyobb forgalom 2017-ben is a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren volt, itt fordult meg a Romániába érkező vagy innen útnak induló utasok 63 százaléka. A forgalom elérte a 12,8 millió főt, ami 16,8 százalékos növekedést jelent a 2016-os adathoz mérten.
A harmadik helyezett temesvár nemzetközi repülőtere 1,62 millió utassal, ami 40 százalékkal haladja meg a 2016-os szintet. Érdekesség, hogy a Bega-parti város repterén megforduló utasok mintegy 25 százaléka belföldi járatokat vett igénybe, Bukarestbe, Kolozsvárra, Jászvásárra vagy Konstancára utazott, vagy onnan érkezett.
A negyedik eközben Jászvásár a szintén rekordot jelentő 1,14 millió utassal, ami 30 százalékos növekedést jelent, az ötödik pedig Nagyszeben, ahol 533 306-an fordultak meg. Craiova és Bákó következik több mint 400 ezres utasszámmal, a nyolcadik Suceava 160 ezernél több utassal, a
Konstanca, Szatmárnémeti és Tuzla után az aradi légikikötő következik a toplistán, amely szintén nagy eredményt mutatott fel, hiszen míg a korszerűsítés miatt 2016-ban egyetlen utas sem fordult meg a terminálokban, tavaly már 11 282-en érkeztek oda, vagy indultak onnan.
Románia leggyengébben teljesítő reptere eközben a nagybányai volt tavaly, ahol alig 44 utast jegyeztek fel, és alig 748-an fordultak meg a marosvásárhelyi légikötőben is, aminek kifutópályája átfogó munkálatokra szorul, így a járatokat átköltöztették a kolozsvári repülőtérre.
Jelenleg 518 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út építése zajlik, további 263 kilométernyi szakasz pedig a versenytárgyalási vagy tervezési fázisban van – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa szerdai ülésén 6,75 százalékról 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot augusztus 8-tól.
Európai viszonylatban Bosznia-Hercegovina és Görögország után Romániában voltak a harmadik legolcsóbbak az új lakások 2023-ban, négyzetméterenkénti áruk a 2022-es 1461 euróról 1504 euróra nőtt – derül ki a Deloitte elemzéséből.
Továbbra sem hajlandó tudomásul venni a verespataki aranybányaprojekt révén ismertté vált kanadai Gabriel Resources, hogy elveszítheti erdélyi befektetéseit.
A Szeben megyében májusban regisztrált bruttó átlagfizetés több mint 2600 lejjel nagyobb volt, mint Hargita megyében.
Felborzolta a kedélyeket Bukarestben, hogy Szerbia újabb erőművet építene a Dunán, a Vaskapunál: a román energiaügyi miniszter máris jelezte, hogy a terv egyáltalán nincs a bukaresti illetékesek ínyére.
Az Európai Unióban (EU) 0,1 százalékkal nőtt, az euróövezetben 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom idén júniusban az előző év hatodik hónapjához képest – közölte kedden az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Már az európainál jóval korábban nyitó ázsiai tőzsdéken tapasztalt mozgások derűlátásra adhattak okot, és valóban jól indult a keddi nap az európai értékpapírpiacokon is, miután hétfőn jelentős visszaeséssel zárták a napot.
Átadták a De'Longhi új üzemét Szatmárnémetiben – a vállalatcsoport vezérigazgatója, Nicola Serafin szavai szerint ezzel az új üzemmel Románia a De'Longhi csoport legnagyobb automata kávéfőzőgyártó központja lett.
Az első félévben a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)