Fotó: Facebook/Marcel Boloș
Nem fognak drágulni a hitelek a bankokra kivetett többletadó miatt – nyilatkozta szerda este Marcel Boloş pénzügyminiszter.
2023. szeptember 21., 09:172023. szeptember 21., 09:17
2023. szeptember 21., 10:152023. szeptember 21., 10:15
A tárcavezető sajtótájékoztatóján részletesen ismertette a költségvetési hiány csökkentését célzó törvénytervezetbe foglalt intézkedéseket, miután aznapi ülésén a kormány első olvasatban tárgyalta a jogszabályjavaslatot, amelyért felelősséget készül vállalni a parlamentben.
A tervezet egyebek mellett előírja, hogy a bankoknak a profitadó mellett az árbevételük 1 százalékának megfelelő adót kell fizetniük évente.
Elmondta, hogy 41 bank van Romániában, és az árbevételük 1 százalékának megfelelő adó becsléseik szerint összesen 336 millió lejes többletbevételt jelent majd a költségvetésnek. Az Agerpres szerint Boloş megjegyezte,
A miniszter ugyanakkor megköszönte a bankoknak, hogy megértették az intézkedések szükségességét „ebben a nehéz időszakban, amikor nagyon oda kell figyelni, hogy mire költjük a közpénzt, és amikor szolidaritásra van szükség”.
A pénzügyminiszter szerint Románia jövője a tét, mert a 75 milliárd eurót autópálya-építésre, a vasúti infrastruktúra fejlesztésére, az iskolák, kórházak, a vízellátás és a csatornázás korszerűsítésére, illetve az energiahatékonyság növelésére lehet fordítani.
Elmondása szerint a kormány 16,8 milliárd lejes többletbevételt remél az adóügyi intézkedésektől, de az elfogadás előtt álló törvénytervezet mellett léteznek más jogszabályok is, amelyek pluszforrásokhoz juttatják a költségvetést.
„A becsléseinket óvatosan végeztük, mert megtapasztalhattuk már, hogy hova vezet az, ha túlbecsüljük a bevételeket” – jegyezte meg.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi történik majd az inflációval bizonyos áfakedvezmények eltörlése után, a pénzügyminiszter emlékeztetett: az élelmiszerek és gyógyszerek áfakulcsa 9 százalék, a tűzifa, a lakossági felhasználású hőenergia és földgáz áfakulcsa pedig 5 százalékos marad. Közlése szerint a kulcs csak a nagy cukortartalmú termékek esetében emelkedik jelentősebben, 9-ről 19 százalékra, de ez szerinte nem érinti az átlagembereket.
Szerda délutáni ülésén első olvasatban tárgyalja a kormány a gazdasági intézkedésekről szóló törvénytervezetet, amelyért felelősséget készül vállalni a parlament előtt – nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hosszas előkészületek után közzétette kedden honlapján a pénzügyminisztérium a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedések törvénytervezetét, amelyért a kormány felelősséget készül vállalni a parlament előtt.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
szóljon hozzá!