Olcsóbb új autót, amíg még lehet: megjelent a hétfőn rajtoló roncsprogramok útmutatója

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Hosszas halogatás, sejtelmes hallgatás, majd néhány félreérthető nyilatkozat után tisztázódott az idei roncsautóprogramok feltételrendszere, lebonyolítása. Érdemes alaposan megfontolniuk a lehetőségeket azoknak, akik a közeljövőben új, főleg hagyományos motorral ellátott autót szeretnének vásárolni, hiszen az európai trendek láttán az ilyen jellegű és mértékű, több ezer eurót kitevő állami támogatások napjai meg vannak számlálva.

Páva Adorján

2024. március 13., 19:172024. március 13., 19:17

Laurenţiu Adrian Neculaescu, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke hétfőn jelentette be, hogy március 19-én rajtolnak el az idei roncsautóprogramok. Bár sokan régóta várják a bejelentést, kissé meglepetésszerűen érkezett egy igen hosszú, találgatásokkal teli időszak után, melyben Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter is úgy fogalmazott nemrég, hogy a start „március-áprilisban” várható.

Neculaescu Târgoviştén tartott sajtótájékoztatóján keveset beszélt a részletekről, azt viszont kiemelte, hogy először hangzik el az idei rajt pontos időpontja, mely amúgy a közelsége miatt igen kevés időt ad a kereskedőknek és a vásárlóknak a felkészülésre. Az AFM elnöke jelezte egyúttal: a három – a hagyományos, a Roncsautó Plusz és a helyi – programot egyszerre indítják.

Tett ugyanakkor egy félreérthető nyilatkozatot is.

Több bukaresti hírügynökség, sajtóorgánum is azt idézte kiemelten tőle, hogy új elektromos autók vásárlására 120 000 lejes (nagyjából 24 000 eurós) utalványt fognak biztosítani. Az illetékes is megemlítette, hogy ez „különösen” a közintézményeket érdekelheti, de mivel nem pontosította, hogy ez csakis a közintézményekre vonatkozik, sokan úgy értelmezték, hogy a magánszemélyek számára is megduplázódik a jóváírandó összeg tavalyhoz képest.

Holott messze nem erről van szó: esetükben épp hogy megfeleződik a fejenkénti támogatás.

Ez amúgy várható volt, hiszen már hónapokkal ezelőtt meglebegtették az állami kompenzációk jelentős csökkentését. Ez megfelel az európai trendnek, hiszen már több nyugati országban meglépték ezt, sőt teljesen beszüntették a hasonló jellegű támogatásokat. Közben a román hatóságok annyiban engedtek, hogy a hagyományos roncsprogramban meghagyták az igényelhető támogatást, amely 7000 lejről indul, de két régi autó „leadása” esetén, illetve bizonyos úgynevezett ökobónuszokkal jócskán meghaladhatja a 10 ezer lejt).

Viszont az elektromos autók számára fenntartott Roncsautó plusz nevű programban valóban megfelezték a maximálisan felvehető összeget: több mint 50 ezer lejről 25 500-ra csökkent. Itt viszont azzal „védekeznek”, hogy közben a program összköltségvetése rekordméretű, tehát sokkal több új villanyautó megvásárlására nyílik lehetőség, főleg annak ismeretében, hogy több gyártó és kereskedő a kiesés jelentős részét magára vállalta, azaz a támogatás és az árengedmények végösszege megközelíti a tavalyit.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

Az állami támogatással futó kiírások hivatalos lebonyolítási útmutatója kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A hagyományos roncsautóprogram idei költségvetése 300 millió lej, míg a roncs plusz egymilliárd lejből gazdálkodhat. A pénzeket több szakaszban bocsátják az igénylők rendelkezésére.

A hagyományos roncsprogram révén új autót vásárlóknak 7000 lejes állam támogatás jár egy használt gépkocsi kiselejtezése nyomán, kettő esetén 10 ezer lejre nő az összeg. Ezen felül 1500 lejes „ökobónusz” jár, ha az új gépkocsi 120 g CO2/km károsanyag-kibocsátású; szintén 1500 lejt adnak, ha üzemanyaga cseppfolyósított autógáz (LPG) vagy sűrített földgáz (CNG); továbbá 3000 lej jár, ha hibrid meghajtású; ugyanakkor (egyenként) további 1500 lejes ökobónusz szerezhető, ha a forgalomból kivont autó(k) 15 évesnél régebbi(ek) és/vagy legtöbb Euro 3-as környezetvédelmi besorolású(ak).

A Roncsautó plusz programban új kitétel, hogy a megvásárolandó új autó értéke nem haladhatja meg a 70 ezer eurót, azaz 350 ezer lejt.

Az igénylőnek itt is legkevesebb egy régi autót ki kell vonnia a forgalomból, és legtöbb kettőt számítanak be. Az alaptámogatás összege elektromos vagy hidrogénmeghajtású gépkocsik megvétele esetén – a leadott régi autók számától függetlenül – 25 500 lej, vagy 13 ezer lej, ha olyan hibrid e-autóról van szó, amelynek károsanyag-kibocsátása 80 CO2/km alatt van.

Újdonság, hogy az állami programon keresztül megvásárolt járművekre egy matricát kell ragasztani, amely jelzi a beszerzés módját. A régi autók kiselejtezését és a roncsprogramos új négykerekűek vásárlását érintő részletekről a márkakereskedésekben kaphatnak bővebb információt az érdeklődők. Akiknek érdemes alaposan megfontolni a lehetőségeket, ha a közeljövőben új, főleg hagyományos, belső égésű motorral ellátott autót szeretnének vásárolni, hiszen az európai trendek láttán kijelenthető, hogy az ilyen jellegű és mértékű, több ezer eurót kitevő állami támogatások napjai meg vannak számlálva.

korábban írtuk

Több milliárd lejt különítettek el idén a kormányzati zöldprogramokra, tavasszal indul a kályhacsere
Több milliárd lejt különítettek el idén a kormányzati zöldprogramokra, tavasszal indul a kályhacsere

A Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) 9,3 milliárd lejes költségvetést hagyott jóvá a kormány erre az évre, amelyből egy milliárd lejt a Plusz roncsautópogram finanszírozására fordít az intézmény – számolt be szerdán Mircea Fechet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét

A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét
2025. augusztus 18., hétfő

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval

Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval
2025. augusztus 17., vasárnap

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra

A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk

Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk
2025. augusztus 16., szombat

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia

Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia
2025. augusztus 16., szombat

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások

A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások
2025. augusztus 15., péntek

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

2025. augusztus 14., csütörtök

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve

Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve
2025. augusztus 14., csütörtök

Több tagállam mínuszban, Romániában volt a legnagyobb gazdasági növekedés a második negyedévben

Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

Több tagállam mínuszban, Romániában volt a legnagyobb gazdasági növekedés a második negyedévben