Lépéskényszer. Továbbra is „lóg a levegőben a kormány által beígért nyugdíjemelés
Fotó: Beliczay László
Még nem lehet tudni, hogy a 2020-as állami költségvetésbe foglaltaknak megfelelően nőni fog-e szeptembertől a nyugdíjpont értéke, Florin Cîțu pénzügyminiszter szerint erről politikai döntésnek kell születnie.
2020. április 27., 17:422020. április 27., 17:42
2020. április 27., 17:492020. április 27., 17:49
Az őszi nyugdíjemelés politikai döntés, amelyet a kormánynak kell meghoznia – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter vasárnap este a Digi 24 hírtelevízió műsorában. Ismételten leszögezte ugyanakkor, hogy a 2020-as évi állami költségvetésben előirányozták a szükséges forrásokat.
„Nem tudok válaszolni. Közvitára van szükség, a gazdaság állapota nem a legjobb. Én arra számítok, hogy a gazdaság gyorsabban és jobban áll helyre, mint vártuk. Azt mondhatom, hogy megteszünk minden erőfeszítést, hogy időben kifizessük mindazt, ami a büdzsében van” – fogalmazott a pénzügyi tárca vezetője a szeptemberben esedékes 40 százalékos nyugdíjpontemelést firtató kérdésre. Elismerte egyúttal, hogy
„Nem önmagában véve a nyugdíjemeléssel van baj erre az évre. A gond az, hogy egy olyan törvényről beszélünk, ami finanszírozási források nélkül ment át a parlamenten. Gazdasági boom idején szemet hunyhatsz, de válság idején ez nagyon nehéz. Még nem döntöttünk a témában” – jelentette ki Cîțu.
Közben a Pénzügyi Tanács is arra figyelmeztette a hét végén a kormányt, hogy nem tükrözi a valóságot a nemrég elfogadott költségvetés-kiigazításba foglalt 6,7 százalékos deficit, a valóságban
főként ha az Orban-kabinet nem mond le a nyugdíjemelésről, illetve a gyermeknevelési támogatás összegének megduplázásról. Meglátásuk szerint a kiadások fedezésére a kormány kéntelen lenne hitelt felvenni, ami pillanatnyilag megoldja ugyan a helyzetet, de a jövőre nézve negatív hatással lesz az ország gazdaságára.
„A közalkalmazottak kényszerszabadságra küldése nem volt megvalósítható ötlet, mivel nem lehetett volna egyformán alkalmazni a közszféra valamennyi dolgozójára, és amúgy is csak egy hónapig lett volna hatályban. Mivel nagyon sok közalkalmazott most a világjárvány elleni küzdelem frontvonalában harcol, csak 2-3 minisztérium maradt volna, ahol alkalmazni lehet, és a megtakarítás 200 millió lej lett volna” – jelentette ki Florin Cîțu vasárnap este a Digi 24 hírtelevízió műsorában. Ismételten leszögezte ugyanakkor, hogy ő egy mélyreható, „nem felszínes” reformot szorgalmaz a közszférában.
Mint ismeretes, a közalkalmazottak kényszerszabadságra küldésének ötletét először Ludovic Orban miniszterelnök vetette fel. A sürgősségi kormányrendelet tervezete szerepelt is április elején a kabinet egyik ülésének napirendjén, de végül nem fogadták el. A Román Posta igazgatótanácsa viszont úgy döntött, hogy egy-egy hétre kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, így próbálva minimálisra csökkenteni a koronavírus-járvány miatt elszenvedett veszteségeket.
A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent tavaly Románia bortermelése; ez volt az egyik legjelentősebb visszaesés európai uniós viszonylatban.
Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.
Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.
Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.
Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.
Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.
Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.
A megfontoltság a jelszó a legtöbb romániai háztartásban húsvét közeledtével is.
Elfogadja a kormány szerdai ülésén az üdülési csekkek odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet – jelentette be az ülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A foglalkoztatott személyek aránya az Európai Unió 20 és 64 év közötti népességén belül 2024-ben 75,8 százalék volt, ami 197,6 millió főt jelent. Ez a legmagasabb arány 2009 óta – derül ki az EU statisztikai hivatalának kedden közölt adataiból.
2 hozzászólás