Moszkva után a Brassó Expó vonzza a legtöbb magyart

Bizonyára a város ipari jellegéhez igazodva, a fogyasztási cikkek rovására inkább az építõipar, az épületgépészet, valamint a szállítás jelenléte volt hangsúlyosabb az elmúlt évek során a Brassó Expón.

2006. szeptember 01., 00:002006. szeptember 01., 00:00

Ezt a spontán alakulást kihasználva, és továbbgondolva a szervezõk az idén a 11. alkalommal megrendezett kiállításon már tudatosan választották e két fõ szakirányt, építõanyagok és jármûvek, illetve jármûalkatrészek gyártóit biztatva részvételre. A várt eredmény nem maradt el: kilenc magyarországi és három hazai jármûipari cég is szerepel a kiállítók között. De a pénteken még látogatható, a szegedi székhelyû MacLine és a brassói Expo Center közös szervezésében zajló kiállítás új helyszínén – a sportcsarnok helyett az erre a célra épített ITC (Internatonal Trade Center) épületben – megjelent továbbá a konzulátus égisze alatt mûködõ Magyar Turizmus Zrt., valamint a szegedi Paprikafüzér is.
Szirák József, a MacLine képviselõje elmondta: az általuk számos szomszédos ország – Románia, Bulgária, Szerbia, Montenegró, Görögország – különbözõ városaiban évente szervezett ipari kiállítások közül talán a brassói büszkélkedhet azzal, hogy Moszkva után a legtöbb magyarországi vállalkozót mozgósítja. „Az európai kulturáltságú város ipari hagyományait, erõs gazdasági pozícióját, földrajzi helyzetét tekintve egyaránt ideális színtérnek bizonyult a megbízható magyar–román partnerkapcsolatok kiépítésére” – sommázott Szirák.

Molnár Attila

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot

Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot
2025. július 25., péntek

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat

Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat
2025. július 24., csütörtök

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca

A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

2025. július 24., csütörtök

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot

Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot
2025. július 24., csütörtök

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség

Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség
2025. július 23., szerda

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint

Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint
2025. július 23., szerda

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése

Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése
2025. július 23., szerda

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében

Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében
2025. július 23., szerda

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA

Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA