Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Nagyot gyengült a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms részvénye a csütörtöki tőzsdei kereskedelemben egyebek mellett a piaci várakozásoktól elmaradó éves előrejelzése miatt, és azért, mert történetében először csökkent negyedéves bázison az aktív felhasználók száma.
2022. február 04., 12:532022. február 04., 12:53
A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms részvénye 26 százalékos veszteséget szenvedett el a csütörtöki tőzsdei forgalomban, piaci tőkeértéke így több mint 200 milliárd dollárral csökkent. Az árfolyamesés magával rántotta az egész technológiai szektort is.
Az index január folyamán úgy tíz százalékot veszített, ami a legnagyobb csökkenése a koronavírus-válság elején bekövetkezett piaci összeomlás, 2020 márciusa óta.
Az úgynevezett FAANG csoport, vagyis a Facebook, az Amazon, az Apple, a Netflix és a Google anyavállalata, az Alphabet cégek együtt már 400 milliárd dollárt veszítettek el piaci tőkeértékükből az év elején.
Mark Zuckerbeg, a Meta vezérigazgatója a kilátások romlását részben az erősödő konkurenciának, ezen belül is a TikToknak tulajdonította, valamint az Apple szigorításának a személyes adatok kezelésében.
A Meta negyedik negyedévi jelentésében az első alkalommal számolt be aktív felhasználói számának csökkenéséről az előző negyedévihez képest.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
A Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) eddig ebben az évben több mint 42 500 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak – számolt be egy szerdai szakmai rendezvényen Daniel Titirigi.
szóljon hozzá!