Szóbeli megrovást kapott a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége részéről Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter a gyermekgondozási díj (gyed) korlátozásának bejelentése miatt, Liviu Dragnea pártelnök pedig felszólította a kormányt, magyarázzák el neki, hogy milyen okok állnak a javaslat mögött, az intézkedést ugyanis jelenlegi formájában a PSD nem tudja támogatni.
2017. május 10., 18:402017. május 10., 18:40
„Megint igen ostobán kommunikáltak. Hiába mondják nekünk a zárt ajtók mögött, hogy óriási gyedek vannak, amelyek összegének határt kell szabni. Nem magyarázták el a nyilvánosság előtt. Nagyon ostobán kommunikáltak” – szögezte le Dragnea a párt szerdai vezetőségi ülése után, megjegyezve, ő maga sem tudja, hány ilyen „megagyedet” folyósítanak jelen pillanatban.
A képviselőház elnöke ugyanakkor figyelmeztette a kormányt, nem fogadja el többé, hogy a tévéből értesüljön a hasonló kezdeményezésekről, és közölte, azokat a lépéseket, amelyek nincsenek benne a kormányprogramban, nagyon alaposan át kell beszélni a pártban.
– fogalmazott a PSD-elnök. Amikor pedig újfent arról kérdezték, hogy ő maga támogatja-e a gyed korlátozását, ezúttal azt mondta, „a téma nem zárul le ma”, de abban a formában, ahogyan bemutatták, nem tud egyetérteni az intézkedéssel.
Amint arról beszámoltunk, Vasilescu hétfőn és kedden is beszélt arról, hogy a kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy valahol 5000 és 10 000 lej között felső határt szabjon a gyed összegének. Szerinte a 8000 lejes plafon egy korrekt érték lenne, és „nagyon kevés személyt fog érinteni az intézkedés”.
Nem támogatja a gyermekgondozási díj (gyed) korlátozását Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerint a felső határösszeg várhatóan 5.000 és 10.000 lej között lesz.
Kedden délután viszont Dragnea nemtetszésének adott hangot, így szerda reggel Lia Olguţa Vasilescu már arról beszélt a sajtónak, hogy ha az intézkedést nem támogatja a Szociáldemokrata Párt elnöke, akkor „nem fog átmenni” a gyermekgondozási díj korlátozása.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!