Megkésett plázanyitás

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Egy hónapos csúszással léphetnek be a vásárlók a kolozsvári Iulius Mallba. Az eredetileg beharangozott, október eleji dátumhoz képest egy hónappal később nyitja meg kapuit Kolozsvár második bevásárlóközpontja, a Iulius Mall. A plázának egy héttel a városszélen nyíló Pólus Center nyitása után kellett volna kitárnia kapuit.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. október 24., 00:002007. október 24., 00:00

A Iulius mall illetékesei a Krónikát arról tájékoztatták, hogy akár októberben is nyithattak volna, és azért döntöttek egy kés?bbi id?pont mellett, mert minden tekintetben fel akartak készülni az ügyfelek fogadására.

„A legapróbb részlet is fontos, ez a harmadik bevásárlóközpontunk Romániában, a halasztással pedig presztízsünk meg?rzésére törekedünk” – állítja Cornel Verigut, a kolozsvári Iulius Mall igazgatója.

A nyitást követ? hétvégére 220 ezer látogatót vár a november 10-én megnyíló Iulius Mall. A bevásárlóközpont vezet?sége szerint ennyi ügyfelük volt a ia?i-i és a temesvári bevásárlóközpontjuk megnyitását követ? napokban, ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy ez a szám meg is haladható.

Az Univers T hotel mellett nyíló bevásárlóközpont épülete már készen áll, jelenleg az utolsó simításokat végzik. A bútorzatot szerelik, illetve helyenként már az árukészletet szerzik be. Emellett a pláza alkalmazottjait is képzésekben részesítik. A 60 millió eurós beruházás 16 hónap alatt készült el. A többszintes ingatlanban 160 üzlet, illetve éttermek és multiplex mozi várja az érdekl?d?ket.

A bevásárlóközpont 143 ezer négyzetméteres felületével Románia egyik legnagyobb mallja lesz. A márkaboltok 40 százaléka eddig nem volt jelen a kolozsvári piacon, ilyen az Auchan bevásárlóközpont, amely itt nyitja meg els? kolozsvári üzletét, valamint a Cinema City, amely a multiplex mozit m?ködteti. Emellett fedett uszoda, fitneszterem, kaszinó is a látogatók rendelkezésére áll. Nyitáskor ugyanakkor az els? vásárlók között 100 ezer euró érték? ajándékot sorsolnak ki.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot

Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot
2025. július 25., péntek

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat

Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat
2025. július 24., csütörtök

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca

A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

2025. július 24., csütörtök

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot

Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot
2025. július 24., csütörtök

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség

Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség
2025. július 23., szerda

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint

Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint
2025. július 23., szerda

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése

Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése
2025. július 23., szerda

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében

Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében
2025. július 23., szerda

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA

Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA