Stabilra rontotta péntek éjjel a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról Románia „Baa3” államadós-besorolásának kilátását a Moody's Investors Service, levéve a napirendről a román szuverén adósosztályzat javítását.
2017. április 22., 10:122017. április 22., 10:12
A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal indokolta, hogy az expanzív román költségvetési politika az államháztartási hiány érdemi növekedését okozta, és ez várhatóan a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-ráta emelkedéséhez vezet. A Moody\'s az indokok között említi azt is, hogy a román makrogazdasági politika pro-ciklikus jellege gyors bérnövekedéshez, a versenyképesség romlásához és a folyómérleg-hiány bővüléséhez vezetett.
Ezek a fejlemények ellentétesek azokkal a reálgazdasági és költségvetési folyamatokkal, amelyekre a Moody\'s 2015 decemberében, az osztályzati kilátás pozitívra javításának idején számított – áll a hitelminősítő indoklásában. A Moody\'s szerint a román kormány a költségvetési politika lazításából és az államadósság-ráta ebből eredő növekedéséből következtethetően nem használta ki a kedvező makrogazdasági és piaci kondíciókat arra, hogy egyértelműen lefelé tartó pályára állítsa közadósság-állományt, és arra sem, hogy helyreállítsa a költségvetési védőtartalékokat, amelyeket a pénzügyi válság idején elveszített.
A GDP-arányos államháztartási hiány a 2009-ben mért 9 százalékról 2015-re 1 százalék alá csökkent, ám a román közfinanszírozási folyamatok azóta megfordultak, és várhatóan a következő években ismét romlani fognak a költségvetési lazítás következményeként – áll a Moody\'s elemzésében. A cég várakozása szerint az államadósság-ráta ebben a környezetben 2021-ig 45 százalék fölé emelkedik a 2015-ben mért 38 százalékról és a válság előtt, 2007-ben mért 12,7 százalékról. A Moody\'s szerint az ilyen mértékű romlás érzékenyebbé teszi a román gazdaságot a külső piaci kondíciók romlására.
A hitelminősítő szerint jóllehet a román gazdaság rövid távú növekedési lendülete robusztus, ennek hajtóereje azonban jórészt az expanzív költségvetési politika. A Moody\'s várakozása szerint a román hazai össztermék a tavalyi 4,8 százalék után még az idén is 4 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal növekszik, a jelenlegi nagyon kedvező növekedési lendület azonban nem fenntartható, és túlértékeli a román gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját.
A gazdasági növekedés a korábbi exportvezérelt jelleg helyett ma már elsősorban a hazai keresletre alapul, ennek hajtóereje pedig a költségvetési ösztönzés – áll a Moody\'s elemzésében. A cég szerint mindeközben a gazdaság szerkezeti reformjában és az infrastrukturális fejlesztésben korlátozott és lassú az előrelépés. A belső kereslet erőteljes növekedése miatt a román folyómérleg-hiány tavaly a hazai össztermék 2,3 százalékára - az előző évi deficit kétszeresére - duzzadt. A Moody\'s várakozása szerint a folyómérleg-hiány az idén a GDP-érték 3 százaléka körüli szintre, 2018-ban 3,1 százalékra növekszik tovább.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.