Lejárt a méhészek „édes” élete? Egymást követő két esztendőben is rossz évet zárnak a méztermelő gazdák

Nejlonzacskókba töltött cukros szirupot tesz minden kaptárba, a mézűr tetejére a Szilágy megyei Krasznán élő Pap Sándor méhész. Annyira gyenge hozamú évben, mint az idei, már nem lehet mézzel biztosítani a pihenésre készülő méhcsaládok természetes táplálékforrását, ezért a méhészek mesterséges élelempótlásra kényszerülnek.

Kraszna határában a magas fémcölöpökön álló konténerben mintegy száz kaptár sorakozik. Vándoroltatáskor a kamionnal elszállított „méhlak” folyosójára pakolják a kinti negyven fekvőkaptárt, a jóval népesebb rakodókaptárokat a konténer belső polcaira rögzítik. Jómagam is beöltözöm védőruhába, hogy közelebbről kaphassak ízelítőt a méhcsaládok életéről. Vendéglátóm az egészségügyi asszisztensnek készülő lányával, Andreával végzi az éppen soros teendőket a méhészetben. A kaptárak legfelső kerete fölé korábban betett szirupos zacskók mind üresek: a méhek szorgalmasan átszúrják és utolsó cseppig megisszák az édes folyadékot.

Az utolsó, augusztus eleji begyűjtéskor a méhész az összes keretből kipergette a mézet, hiszen a 2020-as méztermelés csupán töredéke egy jó hozamú esztendőnek.

A családi gazdaságban minden lejnek helye van, hogy valahogy túléljék a mostanihoz hasonló gyenge évet is. „A méhészek három év átlagában szokták számolni a jövedelmezőséget. Szerencsénkre a 2018-as év jó hozamú esztendő volt, és az akkori tartalékokból valamennyire kárpótolni lehet a tavalyi és az idei esztendő igen gyenge méztermelését” – magyarázza Pap Sándor.

A 15 nagyobb állománnyal rendelkező méhész mintegy kétezer méhcsaládot tart a Szilágy megyei településen. Többségük az egész országba vándorol. Egy-egy falu határában a méhlegelő már hosszú évek óta túlzsúfolt ahhoz, hogy a méhek helyi hordásából megélhessen a gazda. Az idei vándorlás azonban a legtöbb méhész számára fiaskó volt.

A tavaszi hidegek és az esős időjárás miatt sem az akác-, sem a hárslegelő nem mézelt, ami óriási bevételkiesést jelent a méhészek számára.

Pap Sándor szerint ahhoz, hogy tavasszal a méhek mézet termeljenek, akácvirágzáskor legalább 20-21 Celsius-fok kell legyen nappal, de a hőmérséklet éjszaka sem süllyedhet 17-18 fok alá. Az idei tavaszi virágzási szezon egyik elvárásnak sem felelt meg, hiszen nappal legfeljebb 18 fokra emelkedett a hőmérséklet, éjszaka viszont 9-10 fokra esett vissza.

– összegzi a szomorú látleletet a krasznai méhész, adatokkal szemléltetve, mekkora a jó hozamú és a gyenge esztendő közötti különbség.

Míg jó évben kaptáronként legalább 50-60 kilogramm mézet termelnek a szorgos méhek, idén ennek a töredéke gyűlt össze. A méhész számára gondot jelent az is, ha vándorláskor, illetve pergetéskor nincs segítség, a méhészet ugyanis nem egyszemélyes foglalkozás. Manapság a nagyobb állománnyal dolgozó méhészek úgy vándorolnak, hogy a méhész vezeti a kaptárokat szállító teherkocsit, és a felesége vagy más családtagja jön a lakókocsival, amiben a méhek mellett hetekig él a család.

Erdélyből egyre többen vándorolnak Dobrudzsába, ahol sok méhész számára a hatalmas napraforgótáblák jelentik az év legfontosabb méhlegelőjét.

A szilágysági falvak nagy hátránya, hogy egyre több az elgazosodott nadrágszíjparcella és egyre kevesebb a nagyobb területen termesztett mézelő haszonnövény.

Pap Sándor szerint a méhészek boldogulását a felvásárlási árak is akadályozzák. Miközben tavaly a nagybani felvásárlók hétlejes átlagáron fizették ki a méz kilóját, idén egy lejjel többet, azaz nyolc lejt fizetnek, ami így is mélyen alatta marad a tíz évvel ezelőtti 12 lejes felvásárlási árnak.

A rossz évek ellenére alig növekvő átvételi árak a korábbi esztendőkben uniós pályázatokkal „felturbózott” hazai méhészetnek tudható be. Az öt éven át folyósított, évi 1500 eurós uniós támogatást országszerte rengeteg pályázó megnyerte. Pap szerint nagyon sok újdonsült „méhész” a legalapvetőbb elméleti tudással sem rendelkezett – gyakorlatival még annyira sem –, így pár év alatt a feje tetejére állt a hazai méz és az egyéb méhészeti termékek piaca.

Manapság a falvak helyi méhlegelőinek a kapacitását messze meghaladó állománysűrűség alakult ki, közben a kezdeti uniós támogatás elapadt.

A krasznai méhész szerint sokan csak azért vágtak bele a méhészkedésbe, mert a pályázatokból származó támogatást könnyű jövedelemnek hitték, és amikor rájöttek, hogy a méhészkedéshez szaktudás és munka is kell, kiábrándultan felhagytak ígéretesnek hitt vállalkozásukkal.

A méhészkedést csak könyvekből és internetről nem lehet megtanulni, ide jelentős szakmai gyakorlat szükséges. Vendéglátóm úgy kezdte, hogy 2010-ben a régebb óta méhészkedő unokatestvéréhez „kérezkedett be”, hogy munkavégzés közben, a portáján tanulja el a mesterség műhelytitkait. A korábban csempekályhás szakmunkásként dolgozó Pap Sándort egészségügyi okokból orvosa tanácsolta el szakmájától, így lett a kényszerpályaként választott méhészetből kedvenc foglalkozás, amihez immár tíz éve ragaszkodik. Helyi önkormányzati képviselőként is kitartott mellette. Mint fogalmaz, a méhészet elsősorban annak tesz jót, aki saját maga ura szeretne lenni, és megtalálja a „közös hangot” a roppant szorgos méhekkel.

A méhcsaládok eladásával is foglalkozó tapasztalt termelők számára a korábbi években az uniós támogatásokkal megjelent rengeteg új méhész vásárlási láza komoly jövedelmet hozott.

A méhészet európai uniós felfuttatása nemcsak Romániát segítette, hanem a többi tagállamot is, így az országok között igen élénk méhcsalád-kereskedelem indult be. Pap Sándor pár éve Franciaországba adott el jó áron méhcsaládokat.

Az uniós pályázatok miatt akkora volt a kereslet, hogy nemcsak idehaza álltak sorba a méhészjelöltek, hanem külföldről is sokan érdeklődtek az Európa-szerte jó hírnévnek örvendő erdélyi méhészetek iránt. Ez a vásárlási trend azonban mára leáldozott. „A tavalyi rossz év ellensúlyozására a bukaresti mezőgazdasági minisztérium méhcsaládonként 20 lejt utalt ki a gazdáknak, és a hírek szerint idén a támogatást 25 lejre növelik. A veszteségekhez képest ez csepp a tengerben.

Ha a tavaszi rossz időjárási trend jövőre is folytatódik, egyre több méhész kényszerül arra, hogy felhagyjon foglalkozásával.

Egymás után három rossz esztendőt nagyon nehéz túlélni a mezőgazdaságban” – magyarázza Pap Sándor. A krasznai gazda megpróbál „több lábon” állni. Családja tujabokrokat termel, ezzel is ellensúlyozva a gyenge méhészeti éveket. Úgy véli, a fiatalok az egyre kiszámíthatatlanabb mezőgazdasági termelés miatt nem köteleződnek el a gazdálkodás mellett, inkább elmennek építkezésekre dolgozni, vagy külföldön vállalnak munkát. A krasznai gazda szerint jól átgondolt mezőgazdasági támogatási rendszer nélkül a méhészetben is egyre nehezebb jövőt tervezni.