2007. október 19., 00:002007. október 19., 00:00
Az első társasház átadása után rögtön hozzálátnak a következőhöz, valamint egy fitneszcenter építéséhez. A tervek szerint 2010-ig új városrészt alakítanak ki a szóban forgó területen, ahol négy darab hétszintes tömbházat építenének, ami összesen 264 lakást jelent. Az építők szerint a lakópark nemcsak hasznos, de megépítése révén hasznosítanak egy eddig kihasználatlan területet is, ráadásul a lebontott garázsok helyén zöldövezetet is kialakítanak. A házak mellett őrzött parkolót is építenek, 274 parkolóhellyel.
A társasházakban korszerű két-, három- és négyszobás lakások lesznek, az alsó szinten pedig mélygarázs kap helyet. A legkisebb lakás 60, a legnagyobb 150 négyzetméteres. A befektetők célkitűzése, hogy elérhető áron és korszerű módon teljesítsék a legfelsőbb igényeket is. „Nem egyszerűen lakásokban, hanem emberközpontú otthonokban gondolkodunk. Olyan építkezési technológiát alkalmazunk, mely lehetővé teszi a falak többségének könnyű átrendezhetőségét, így a helyiségek rugalmasan alakíthatók a vásárló igényeinek megfelelően” – ecsetelte az előnyöket a befektető. Az építkezéshez a legkorszerűbb téglát használták, aminek köszönhetően a jelenlegi fűtésköltségek egyharmadába kerül majd a lakások melegítése. A liftek megbízhatóságát az OTIS cég garantálja.
A lakások ára négyzetméterenként 760 euró. „Ez az ár nagyjából megegyezik egy felújított régi lakás árával, viszont megéri új lakásra befizetni, mivel teljesen korszerűek, nagyobbak és kényelmesebbek, mint a régi típusú tömbházlakások” – mondta el Csergő Zsolt. Az első tömbház hatvanhat lakásából harmincat már lefoglaltak. A vásárlóknak részletfizetési lehetőségük is van, és a cég az ügyintézést is vállalja. A lakások megvásárlásához 0–25 százalék közötti önrész szükséges, a lakáshitel 35 év alatt törleszthető.
A beruházás értéke 15 millió euró, így az elmúlt 17 év legnagyobb befektetésének számít Hargita megyében. A beruházás a térség gazdasági helyzetét is erősíti, hiszen nemcsak a befektető cég csíkszeredai, hanem az építkezésbe is a helyi vállalkozókat és helyi munkaerőket vonták be. A befektető más városokban is tervezi az ehhez hasonló lakóparkok létesítését.
Székely Zita
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.
A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.
Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.
Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.
Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.
Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.
Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.
Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.