Kifehérítenék a szürkemunkát

Hatékonyabb fellépést remél. Ördög Lajos örül a módosítások által biztosított hatásköröknek

Hatékonyabb fellépést remél. Ördög Lajos örül a módosítások által biztosított hatásköröknek

Eredményesebb küzdelmet tesz lehetővé a szürkemunka ellen a munkatörvénykönyv módosítása, azonban ahelyett, hogy folytatná a bürokráciamentesítést, még több papírmunkát hoz bizonyos gazdasági szereplők számára.

Bíró Blanka

2017. augusztus 17., 16:472017. augusztus 17., 16:47

A szürkemunka felszámolását célozza a munkatörvénykönyv legújabb módosítása, amellyel a kormány kiterjesztette a munkaügyi felügyelőség hatáskörét, és megemelte a kiróható bírságok összegét. A módosítás augusztus hetedikén jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőség igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta, a változtatással bővült a hatáskörük, így

eredményesebben tudják felszámolni a szürkemunkát, amire különben eddig is sok panasz érkezett.

Mostanáig ugyanis csak az minősült feketemunkának, ha valakit érvényes munkaszerződés nélkül foglalkoztattak, ám ezentúl az is feketemunka, ha valakit részmunkaidőben alkalmaznak, ám azon kívül is foglalkoztatják, hiszen a részmunkaidősök esetében tilos a túlóra. Szintén bejelentetlen munkának számít, ha a munkakezdés előtti napon nem írják alá a szerződést, és nem jelentik be az elektronikus adatbázisba. Az alkalmazottat a munkaviszony felfüggesztése alatt nem lehet dolgoztatni.

Hatékony eszközt kaptak a munkaügyi felügyelők

Ördög Lajos hangsúlyozta, ezek az esetek eddig az adóhatóság hatáskörébe tartoztak, nem feketemunkaként, hanem adóelkerülésként kezelték, most azonban az új kormányrendelet alapján a munkafelügyelők eljárhatnak és bírságolhatnak, sőt a hatáskörük kiterjed a telephely tevékenységének a felfüggesztésére is. A főfelügyelő hangsúlyozta, hatékony eszközük van így a szürkemunka kifehérítésére, hiszen épp ezen a területen szembesültek a legtöbb visszaéléssel:

a részmunkaidőben alkalmazott munkásokat egész munkaidőben dolgoztatták, vagy éppen túl sokat túlóráztatták az alkalmazottakat.

Minden tetten ért feketemunkás, vagyis szerződés nélkül dolgozó alkalmazott esetében a bírság, akárcsak eddig, 20 ezer lej, ám ha a részmunkaidős a megszabott órákon túl is dolgozik, a munkaadó 10 ezer lejre büntethető. A módosítás ugyanakkor engedményt is tartalmaz, lehetővé teszi a munkaadónak, hogy 48 órán belül kifizesse a bírság felét.

Édler: szabályozni kellene a kivételeket

A módosítás valóban hatékony eszköze lehet a szürkemunka kifehérítésének, ám vannak olyan kivételes esetek, amelyeket szabályozni kellene, hiszen másként csak a felesleges bürokráciát gyarapítják, vagy a vállalkozók bírságot kockáztatnak, mert a valós helyzet ellentmond a törvénynek – vallja eközben Édler András.

A Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke kérdésünkre rámutatott, például ha a cégtulajdonos alkalmazott a saját cégénél, nem kellene megbüntetni, ha jószántából túlórázik, intézi vállalkozása ügyes-bajos dolgait. Hasonló a helyzet a cégvezetőknél, akiknek általában rugalmas a munkaidejük, ha a vállalkozás érdeke úgy kívánja, este is bemennek tárgyalni. Ugyancsak külön kellene tárgyalni a szakember szerint a sürgősségeket, hiszen nem minősülhet feketemunkának, ha egy orvost munkaidőn kívül is behívnak, hogy életet mentsen.

Idézet
Általánosságban működik ez a jogszabály-módosítás, hiszen egy gyárban, az építőtelepen, vagy egy műhelyben egyértelmű túlóra, ha este hét órakor is dolgozik az alkalmazott, és az is biztos, hogy azt nem jószántából teszi, ám a tulajdonos-cégvezető, aki ugyanakkor alkalmazott is a saját cégénél, valószínű a saját érdekét tartja szem előtt, ha nyolc óránál is többet dolgozik”

– részletezte a kamara elnöke.

Elfogadott a rugalmas munkaidő

Ördög Lajos ezzel kapcsolatos felvetésünkre különben úgy vélekedett, hogy

a rugalmas munkaidő elfogadott, csak a jelenléti ívekben rögzíteni kell, írásos nyoma kell hogy maradjon a munkabeosztásnak, és valamennyi túlóra is megengedett.

Hangsúlyozta, a munkatörvénykönyv most megjelent módosításának alkalmazási módszertanát még csak ezután dolgozzák ki. Ugyanakkor közvitán van az otthoni munkára (homeworking) vonatkozó törvénytervezet, amely több kérdést is tisztázni fog.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli