Kétmilliárd lejes kerettel indul a 2020-as Első Ház Program

Kétmilliárd lejes kerettel indul a 2020-as Első Ház Program

Fotó: Barabás Ákos

A Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja bejelentette csütörtökön, hogy megkapta a pénzügyminisztériumtól az idénre elkülönített csaknem kétmilliárd lejes hitelkeretet, és ebből elindítja az Első Ház 2020 Programot.

Hírösszefoglaló

2020. február 20., 19:202020. február 20., 19:20

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan, az állam kezességet vállal a felvett hitelekért a programban részt vevő 14 banknál. Ezek a következők: a fejlesztési bank (BRD-GSG), a kereskedelmi bank (BCR), a Transilvania Bank, a CEC Bank, az ING Bank, a Raiffeisen Bank, az OTP Bank, a Banca Românească, az Unicredit Bank, a Garanti Bank, a First Bank, a Marfin Bank, a Leumi Bank és az Intesa Sanpaolo Bank.

A pénzkeretet a 2019-ben, a programban kifejtett hitelezési tevékenység szerint osztják el a bankok között.

„2019 végén az Első Ház Programban több mint 260 ezer garanciát és garanciaígéretet regisztráltak házak megvásárlásához vagy építéséhez. Örömünkre szolgál, hogy egy olyan kormányzati programot bonyolíthatunk le, amely pozitív hatással volt sok román életére, függetlenül attól, hogy a program közvetlen kedvezményezettjei, eladók, vállalkozók vagy a kapcsolódó gazdasági ágazatokban érdekelt szakemberek voltak” – fogalmazott Dumitru Nancu, a FNGCIMM vezérigazgatója.

Az Első Ház Program kormányzati stratégiája, hogy fokozatosan csökkentse a garanciavállalással történő állami beavatkozást a jelzálogkölcsön-folyamatba, a jelzálogkölcsön-piac fejlődésének körülményei között, amikor a lakosság egyre nagyobb hányada hozzáfér a bankok standard termékeihez.

Az FNGCIMM garancia legfeljebb a hitel értékének 80%-át teszi ki, anélkül hogy meghaladná pályázónként a 2,5 millió eurót, és a partnerfinanszírozó intézmények kérésére biztosítják, azon személyek javára, akiknek a benyújtott dokumentáció alapján jóváhagyták pályázatukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány