Két lépésben csökken az általános forgalmi adó

Húsz százalékra csökkent 2016. január elsejétől az általános forgalmi adó (áfa/TVA) – a parlamenti pártok képviselői az adótörvénykönyvről szóló csütörtöki technikai egyeztetésükön ugyanis arról állapodtak meg, hogy két lépésben hajtják végre az áfacsökkentést, így a tervezett 19 százalékos szintet 2017. január elsejétől éri el. Eközben az üzemanyagokra kivetett literenkénti hétcentes plusz jövedéki adót jövőre még nem, csupán 2017. január elsejétől törlik el.

Bálint Eszter

2015. augusztus 20., 16:462015. augusztus 20., 16:46

2015. augusztus 20., 22:522015. augusztus 20., 22:52

A pártok képviselői azt javasolják a csütörtöki technikai egyeztetés után, hogy az új adótörvénykönyv az általános forgalmi adó fokozatos csökkentését tartalmazza, vagyis 2016. január elsejétől legyen 20 százalékos, 2017-től pedig 19 százalékos – jelentette be a parlament székházában megtartott megbeszélés után Eugen Nicolicea.

A Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) képviselője arról is beszámolt, hogy több módosító javaslat hangzott el, ezeket megvitatják a parlamentben. Rajta kívül az UNPR részéről Haralambie Vochiţiu szenátor is részt vett az egyeztetésen. Azt követően pedig elmondta, a pártok képviselői abban maradtak, hogy 2017. január elsejéig megszüntetik az üzemanyagok plusz hétcentes jövedéki adóját. Hozzátette: a tervezet további intézkedéseit megtartották.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) részéről Eugen Nicolăescu az egyeztetés után leszögezte, pártja egyetért a kétlépcsős áfacsökkentéssel, ami „garantálja a törvény fenntarthatóságát”.

Winkler: fő az óvatosság

Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az egyeztetések után arról beszélt, hogy a szövetség szerette volna, ha 19 százalékra csökkenne az általános forgalmi adó, azonban „óvatosságra van szükség”.

„Az RMDSZ a parlament által elfogadott formában támogatja az adótörvénykönyvet. A 19 százalékos áfa az adótörvénykönyv fontos eleme, és támogattuk ennek megtartását” – jelentette ki Winkler Gyula. Megjegyezte: „az óvatosság fontos elem”, és éppen azért az RMDSZ elfogadta a fokozatos csökkentést.

Victor Ponta miniszterelnök korábbi bejelentése értelmében a 20 százalékos áfát Klaus Johannis államfő is támogatja. Amint arról több ízben is írtunk, az adótörvénykönyv azért téma még mindig, mert miután a parlament az ellenzék támogatásával elfogadta azt, az államelnök visszaküldte a honatyákhoz felülvizsgálatra az intézkedéseket.

Kétszázalékos deficit

„A költségvetési hiány 2 százalékos lesz az általános forgalmi adó (áfa/TVA) fokozatos csökkentése és az üzemanyagok jövedékiadó-csökkentésének 2017-re halasztása nyomán, a különbség a kormány első becsléseihez képest 0,5-0,6 százalékos” – tájékoztatott a megbeszélés után Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, hozzátéve, így nem tudják tartani az 1,2 százalékos deficitcélt.

Egyúttal arról is beszélt, hogy az ügynevezett oszlopadó eltörlése 1 milliárd lejjel rövidíti meg a büdzsét, míg a plusz jövedéki adó eltörlése áfa nélkül 2,7 milliárd lejes kiesést fog jelenteni.

Hétfőn egyeztethet a kormánykoalíció

A kiszivárgott információk szerint eközben a kormánykoalíció pártjainak – a Szociáldemokrata Párt (PSD), az UNPR, valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) – vezetői hétfő reggel tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy megvitassák a csütörtöki javaslatokat. Akkor dől el, hogy lesz-e szükség újabb találkozóra a parlamenti pártok képviselőivel.

Koalíciós források szerint jelenleg az a forgatókönyv tűnik valószínűnek, hogy a további egyeztetésekre a parlamenti bizottságokban és a plénumban kerül sor. A Mediafax hírügynökség birtokába jutott információk szerint az elkövetkező időszakban újabb politikai egyeztetések várhatók a parlamenti pártok között a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvényről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen

A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen
Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen
2025. június 19., csütörtök

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen

2025. június 19., csütörtök

Túlélő üzemmódban a CFR, de még nem állítja le a vonatokat

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.

Túlélő üzemmódban a CFR, de még nem állítja le a vonatokat
2025. június 19., csütörtök

Egy év alatt elérte a százat a lengyel cégcsoport okosboltjainak száma Romániában

Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.

Egy év alatt elérte a százat a lengyel cégcsoport okosboltjainak száma Romániában
2025. június 19., csütörtök

Legalább jókor jön a szükséges rossz – Hogyan készüljünk a villanyárplafon kivezetésére?

Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.

Legalább jókor jön a szükséges rossz – Hogyan készüljünk a villanyárplafon kivezetésére?
2025. június 18., szerda

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés

Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés
2025. június 18., szerda

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram

A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram
2025. június 18., szerda

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról

A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról
2025. június 18., szerda

Egyre csak dagad Románia államadóssága

Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte szerdán a pénzügyminisztérium.

Egyre csak dagad Románia államadóssága
Egyre csak dagad Románia államadóssága
2025. június 18., szerda

Egyre csak dagad Románia államadóssága

2025. június 17., kedd

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők

Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők
2025. június 17., kedd

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból