Fotó: Pinti Attila
Philippe Buros, a Renault Európáért felelős igazgatója bejelentette: két-három éven belől elkészülhetnek az első elektromos Daciák a mioveni-i üzemben.
2020. január 02., 12:292020. január 02., 12:29
2020. január 02., 13:212020. január 02., 13:21
Az autóipari társaság illetékese szerint a Dacia is megkapja mindazt, amit az elektromos autók terén kínál a Renault. Hozzátette, ezt a brandet is elektromossá kell tenni, függetlenül attól, hogy full elektromos autókról vagy hibridekről beszélünk. Philippe Buros elmondta, a Dacia megvásárlásánál a fő érv az ár-érték arány, és ennek a filozófiának egy része, hogy a Dacia átveszi a Renault-skálán rendelkezésre álló technológiát, ám kisebb késéssel.
Olyan kontextusban, hogy lassan az összes nemzetközi autógyártó már előrukkolt az elektromos modelljével, a Renault vezetőjének bejelentése késve érkezett – az ok: az elektromos autók gyártásával járó kiadások. „Amikor hozzáadunk 1000–1500 eurót az autóval járó költségekhez, ezt az összeget könnyebb benyelni, ha egy 100 ezer eurós autóról beszélünk. Azonban ha egy gépkocsi 8000–9000 euróba kerül, akkor legalább 10 százalékos vagy nagyobb drágulásról beszélünk” – hangsúlyozta a Renault Európáért felelős igazgatója.
Buros szerint ez a magyarázata az új technológia késlekedésének, és emiatt kell a lehető legtöbbet várniuk arra, hogy amortizálódjanak az új technológiák.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
szóljon hozzá!