Johannis és Isărescu is bírálja az adótörvénykönyvet

Egyaránt bírálta szerdán a Ponta-kormány adócsökkentési terveit Klaus Johannis államfő és Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke egy ünnepi rendezvényen, amelyet Ferdinánd király születésének 150. évfordulója alkalmából szerveztek. 

Bálint Eszter

2015. július 15., 16:252015. július 15., 16:25

2015. július 15., 18:442015. július 15., 18:44

„Románia nem engedhet meg magának újabb gazdasági kísérleteket, és le kell számolnia azzal az illúzióval, hogy adósságra építhet jólétet” – jelentette ki Johannis, akinek – mint ismeretes – néhány napon belül döntenie kell arról, hogy kihirdeti vagy visszaküldi a parlamentnek a június végén nagy többséggel – az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) által is – megszavazott új adótörvénykönyvet.

Az államfő szerdán intő példaként hivatkozott a görög válságra, eszmefuttatásával pedig arra engedett következtetni, hogy nem akarja kihirdetni az adótörvénykönyvet.

„Fel kell hagynunk azzal az illúzióval, hogy a jólétet költségvetési hiányra, egyik évről a másikra továbbgörgetett államadósságra alapozhatnánk, s azzal is, hogy pénzügyi és adópolitikai módszerekkel helyettesíthetjük a valós gazdasági reformokat. (...) Persze választási év előtt állunk, de meg kell értenünk, hogy mekkora távolság van a politikai húzások csábítása és a gazdasági valóság között\" – érvelt Johannis.

Óvatosságra intette a kormányt Mugur Isărescu jegybankelnök is, aki szerint Románia versenyképességének növeléséhez inkább megfelelő infrastruktúrára és hatékony oktatásra volna szüksége. Amint arról beszámoltunk, Isărescu már korábban is jelezte: nem látott olyan hatástanulmányt, amely lehetővé tenné, hogy támogassa az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentését, és nem tartja szerencsésnek, ha Románia gazdaságpolitikája egyik végletből a másikba esik.

„A gazdaságpolitika jövőbeni feladata, hogy megőrizze a válság után nagy nehezen újra stabilizált makrogazdasági egyensúlyt, mivel hiba lenne figyelmen kívül hagyni a válság tanulságait, és engedni a csábításnak, hogy időleges következményekkel járó intézkedéseket válasszunk” – fogalmazott szerdán a jegybankelnök.

Szerinte hiba lenne „figyelmen kívül hagyni a nemzetközi válság tanulságait és saját tapasztalatainkat, és engedni a kísértésnek, hogy időleges következményekkel járó intézkedéseket hozzunk a hosszú távú fejlődés kárára”.

„A hosszú távú perspektíva megköveteli, hogy a gazdaságpolitika középpontjában ne csupán az igények menedzsmentje, hanem a makrogazdasági stabilitás céljai is szerepeljenek, valamint a fenntartható fejlődés és a román gazdaság versenyképességének fejlesztése is” – mondta a jegybank elnöke.

Egyúttal ismét ellenérzéseinek adott hangot az adótörvénykönyvben rögzített fiskális lazítással szemben, és felhívta a figyelmet, hogy ez hosszú távon az egyensúly megbomlásához vezethet. Rámutatott: ma, akárcsak Ferdinánd király Romániájában, a társadalom az állam reformjának és az intézmények megszilárdításának idejét éli, így szükséges, hogy a fiskális fegyelem és a pénzügyi stabilitás jelentse a normalitás állapotát.

Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet adócsökkentési tervét korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság is bírálta, arra hivatkozva, hogy az jelentősen megnövelné – akár meg is duplázhatja – a költségvetési hiányt.

A Digi 24 hírtelevízió ugyanakkor úgy értesült, hogy az IMF emiatt fel is akarta mondani a Romániával két éve kötött, szeptemberben lejáró készenlétihitel-megállapodást, és a keddre időzített bejelentést csak azért halasztotta el, hogy ne keltsen újabb aggodalmakat régióban a görög válság miatt amúgy is zaklatott pénzpiacokon.

Mint ismeretes, az államfői aláírásra váró új adótörvénykönyv egyik legfontosabb intézkedése, hogy 2016. január elsejétől 19 százalékosra csökkenti a jelenleg 24 százalékos általános forgalmi adót (áfa/TVA). Az érintettek azonban felróják, hogy cserébe a legkisebbekre sújt le: az egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező, valamint a szabadfoglalkozású személyeket érintheti hátrányosan a jogszabálycsomag, amely szakértők szerint ugyanakkor homályos, többféleképpen értelmezhető előírásokat tartalmaz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint

Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint
2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek
2025. június 13., péntek

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján

Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján
2025. június 13., péntek

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos

Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos
2025. június 13., péntek

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság

Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság
2025. június 12., csütörtök

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára

A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára
2025. június 12., csütörtök

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya

A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya