IMF: a második negyedév számos pozitív meglepetést hozott
Fotó: Facebook/International Monetary Fund
Kellemes meglepetést okozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számára több ország gazdaságának alakulása a koronavírus-járvány által okozott válság idején, így felfele módosította a világgazdaság kilátásait. Romániában is jobb eredményeket várnak a korábban becsültnél.
2020. október 14., 09:162020. október 14., 09:16
Felfele módosította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Románia idei gazdasági kilátásait: a korábban becsült 5 százalék helyett immár „csak” 4,8 százalékos visszaesést várnak a washingtoni székhelyű pénzintézet elemzői a kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook világgazdasági prognózisban. A 2021-es esztendőt illetően is több derűlátásra ad okot a dokumentum:
Erőteljesebb lesz viszont az áremelkedés az előző prognózisban vártnál: miközben nemrég még 2,2 százalékos inflációs rátát várt idénre az IMF, most már 2,9 százalékos pénzhígulásra számítanak. Jó hír viszont, hogy a korábban becsült 10,1 százalék helyett most már „csak” 7,9 százalékos munkanélküliségi rátát prognosztizálnak a 2020-as év végére. A folyó fizetési mérleg hiányát eközben a korábbi 5,5 százalék helyett most a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő összegűnek várják.
Nem csak Románia esetében javított különben korábbi előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap, a washingtoni székhelyű pénzintézet az előző prognózisához képest kevésbé mély világgazdasági visszaesést jelez az idei évre, de hosszadalmas és nehézkes javulásra számít, ezért mérsékelte a jövőre várható növekedés ütemét is a kedden publikált világgazdasági növekedési prognózisában.
Az IMF a globális bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékos csökkenését jelzi 2020-ra World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában, amit jövőre 5,2 százalékos növekedés követ majd.
Az IMF az áprilisban kiadott tavaszi WEO prognózisában még 3,0 százalékos GDP-csökkenést jelzett az idei évre, és 5,8 százalékos növekedést 2020-ra. A módosult vásárlóerő-paritás alapján az IMF mostani prognózisa 0,8 százalékponttal kisebb GDP-csökkenést jelez az idei évre a júniusi, és 1,1 százalékponttal kisebbet a tavaszi prognózishoz képest. A jövő évre jelzett GDP-növekedés pedig a júniusi prognózistól 0,2 százalékponttal, a tavaszitól pedig 0,5 százalékponttal marad el.
Kínában például nagy lendülettel megindult a növekedés, az Egyesült Államokban és az euróövezetben pedig kisebb lett a visszaesés a vártnál. A harmadik negyedévben pedig már „megvetette a lábát” a növekedés, annak üteme azonban a tartósnak ígérkező távolságtartási és egyéb korlátozások miatt lassúbb lehet a korábban reméltnél.
Az MTI által idézett elemzés szerint a növekedési kilátásokat pozitív értelemben befolyásolhatja egyebek között a gazdasági aktivitás vártnál gyorsabb normalizálódása, a költségvetési támogatási programok kiterjesztése, vagy a termelékenységben bekövetkező javulás. Hátrányos lehet viszont egy második fertőzési hullám jelentkezése, a támogatási programok idő előtti kivezetése, csődök tömeges bekövetkezése, esetleg zavargások kitörése, vagy geopolitikai feszültség éleződése.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
1 hozzászólás