Fotó: Beliczay László
Kiváló évet zárt tavaly a Wizz Air magyar diszkont légitársaság, amely Romániában 32 százalékkal növelte utaslétszámát, és a hazai repülőterek összforgalmának 51 százalékát biztosította. A világ ötven országában jelenlévő társaság képviselői a kincses városban ismertette többek között, miként vennék elejét az utazóközönségnek bosszúságot okozó járattörléseknek.
2024. március 13., 15:202024. március 13., 15:20
2024. március 14., 00:132024. március 14., 00:13
Radó András, a magyar tőkéjű diszkont légitársaság kommunikációs vezetője és a román nyelvű tájékoztatásért felelős Valeria Bragarenco sajtótájékoztatón számolt be a Wizz Air tevékenyégéről, tavalyi eredményeiről és terveiről kedden Kolozsváron. A grafikonok segítségével bemutatott utasszállítási adatok, az új Airbus repülőgépek beszerzése, az új úti célok beiktatása, illetve a járatok sűrítése terén a Wiz Air kiemelkedő eredményeket ért el a 2023-as évben.
A bevételek további ötven százalékát a Wizz Air által nyújtott egyéb szolgáltatások adják: nagyobb méretű poggyász és az ülőhely megválasztásának felára, valamint a repülőgépen felszolgált ételek és italok díja. A szóvivő ismertette azt is, miként alakulnak a jegyárak, továbbá mivel magyarázható, hogy olykor rövid idő alatt megdrágulnak, vagy olcsóbbak lesznek. A ,,rejtély” egyszerű: a Wizz Air-gépek legalább ötven százalékos kihasználtsággal szállnak fel. Amennyiben egy járatra nincs elég jelentkező, a jegyeladást kezelő számítógépes szoftver meghatározott algoritmus szerint csökkenti az árakat, amikor viszont nagy az érdeklődés, ellenkező tendencia jelentkezik, és a viteldíj drágul.
Környezetkímélő üzemanyagok
Az utasszállításnak 2004-ben belevágó magyar fapados légitársaság repülőgépein 2023 végéig összesen 60 millió utas repült a 180 fő befogadására alkalmas Airbus A320-as és a 230 fős Airbus A312-es gépmadarak fedélzetén. Az összesen 136 repülőből álló flottával rendelkező légitársaság további 252 Airbust rendelt az európai gyártótól, ezek leszállítása fokozatosan történik.
Összehasonlító táblázaton bemutatta, hogy tavaly a Wizz Air gépeinek károsanyag-kibocsájtása volt a legalacsonyabb az európai légitársaságok közül. Gépeik a környezetvédelmi célokat teljesítő SAF üzemanyagkeverékkel működnek, a környezetkímélő üzemanyaghasználat révén a légitársaság kevesebb környezetvédelmi adót fizet.
Fotó: Haáz Vince
Radó szerint a költségeket leginkább azzal tudják csökkenteni, hogy járatonként egyre több utast szállítanak, ez a légitársaság legfontosabb célkitűzése. Ennek rendelik alá a flotta kihasználtságát, ami azt jelenti, hogy repülőgépeik napi négy rövidebb vagy két hosszabb utat teljesítenek.
Kedvezményes jegyek Kolozsvárról
A Wizz Air mintegy nyolcezer munkatársa egy olyan gépezet napi működéséért felel, amely ötven országba szállít utasokat. A jelenlegi 200 úti cél évről évre bővül, azaz folyamatosan kerülnek be új járatok a menetrendbe. A fapados légitársaság egyik kiemelten fontos európai telephelye Romániában működik, ahol a Wizz Air tavaly a piaci részesedés 51 százalékával rendelkezett.
A Bukarest, Kolozsvár, Nagyszeben, Temesvár, Krajova és Jászvásár repülőterein légiflottát üzemeltető légitársaság a jelenleg Romániában állomásozó 35 repülőgépe mellé 23 újat rendelt.
Valeria Bragarenco érdekes statisztikát közölt a romániai utasok úti céljairól. Felmérseik szerint a Wizz Air légitársaság járataira jegyet váltók 51 százaléka külföldi munkavállalásból vagy állandó külföldi lakhelyéről tér haza Romániába. Ebben a statisztikai adatban azok is szerepelnek, akik külföldön élő családtagjaikat, rokonaikat látogatják meg. Az elmúlt évek felméréseiből viszont az is kiderül, hogy tavaly ez a szám két százalékkal csökkent, és ezzel párhuzamosan a korábbi 16 százalékról 18-ra nőtt a téli vagy nyári vakációjukat töltők aránya, akik a légitársaság gépein jutottak el úti céljuk felé.
Fotó: Haáz Vince
A romániai telephelyek közül kiemelkedik a kolozsvári repülőtér teljesítménye, ahol a tavalyi összforgalom 63 százalékát a Wizz Air bonyolította le. A légitársaság március 13-án, szerdán ötezer kedvezményes jegy eladását hirdette meg, jegyenként 18.99 eurós árban. A kedvezményes jegyeket május 1-ig induló járatokra lehet lefoglalni.
Sokba kerül a járattörlés
A kolozsvári újságíróknak a járatok késésével, átütemezésével, illetve törlésével kapcsolatos kérdéseire válaszolva Valeria Bragarenco nyomatékosította, hogy a legtöbb késés oka a légitársaságtól független. Az utóbbi időben az európai reptereken történt sztrájkok okozták a legtöbb problémát, de az is gondot jelent, ha madár kerül a repülőgép hajtóművébe. Függetlenül attól, hogy okoz-e műszaki problémát vagy sem, a gépet alaposan átvizsgálják, ami több órás késést jelenthet.
Idén április elsejétől még nagyobb hangsúlyt fektetnek az utasok időbeni tájékoztatására. A sms és email formájában történő értesítésen kívül a mesterséges intelligencia felhasználása révén robot fogja telefonhívás útján értesíteni az érintett utasokat. A szóvivő szerint ennek viszont az a feltétele, hogy az utasok közvetlenül a Wizz Airnél foglaljanak, hogy a légitársaság rendelkezésére álljon valamennyi utas telefonos elérhetősége.
Radó András szerint a légitársaság számára a késések kiiktatása jelenti a legnagyobb kihívást. „A három óránál hosszabb késés a légitársaságnak sokba kerül, de ha egy lehetőségünk van, nem mondjuk le a járatot, mert az még nagyobb költséget, kártérítést feltételez. Profi csapat dolgozik azon, hogy a rajtunk kívül álló okokat is figyelembe véve a késések minél ritkábban következzenek be, és rövidebbek legyenek” – hangoztatta Kolozsváron a fapados légitársaság kommunikációs vezetője.
Nagyszeben történelmi belvárosa a két központi tér túlzsúfoltságától és elüzletiesedésétől, azaz lokális „túlturizmustól”, a megőrzés és a modernizáció közötti egyensúlytalanságtól, valamint a fenntartható mobilitási megoldások hiányától szenved.
Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős európai uniós biztoshoz fordult a nagyváradi Pride megszervezésének akadályoztatása miatt a helyi ARK Egyesület.
Ferenc pápáról személyes hangvételű írásban emlékezett meg Urbán Erik OFM, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke, érseki helynök. Urbán Erik OFM a Romkat.ro portál kérésére összegezte gondolatait.
Újabb hatvan napra hatósági felügyelet alatt marad Barti Tihamér, a Hargita megyei közgyűlés korrupcióval gyanúsított alelnöke, miután a Hargita Megyei Törvényszék elutasította a hatósági felügyelet meghosszabbítása ellen benyújtott panaszát.
Súlyos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében: egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze, előbbiben egy anya és két gyermek ült, mindannyian eszméletüket vesztették.
Halálos baleset történt csütörtök délután a Kovászna megyei Bodzafordulóhoz tartozó Bredét faluban: egy 42 éves motorost előzés közben elsodort egy utánfutóval közlekedő haszonjármű.
Orvos- és egészségtudományi képzéssel bővül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kínálata. Az orvos- és egészségtudományi kar megalapítását az április 24-én elfogadott kormányhatározat hagyta jóvá.
Záporokra és viharokra figyelmeztet pénteki időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének mintegy háromnegyedére.
Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét csütörtök este a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban – közölte a Gyulafehérvári Érsekség.
Azonnali, objektív visszajelzést ad a diákoknak és tanároknak egyaránt a nemrég elindult BacPrep platform. A magyar diákoknak román érettségire való felkészülésben segítséget nyújtó oldal ötletéről Sebestyén Gergő társalapító beszélt.
szóljon hozzá!