Lépésben haladtak és tülköltek a fuvarozók több romániai nagyváros körgyűrűjén hétfőn, így tiltakozva a kötelező gépjármű-biztosítási kötvények (RCA) tarifái ellen.
2016. augusztus 29., 16:282016. augusztus 29., 16:28
Teherautók, furgonok, kis- és nagybuszok egyaránt részt vettek a megmozduláson Nagyváradon, ahol a délelőtti órákban óriási hangzavar és hatalmas torlódás alakult ki a várost elkerülő úton. Hasonló tiltakozó akciót tartottak Temesváron is, Aradon pedig a bejelentések szerint csaknem 350 elégedetlen fuvarozó vett részt a város északnyugati elkerülő útján, a 7-es országúton megtartott tiltakozáson. A tüntetésen részt vevő járművek szélvédőjére ragasztott lapokon az „RCA-tiltakozás” („Protest RCA”) felirat volt olvasható, a sofőrök tülköltek, 10-15 kilométeres óránkénti sebességgel tették meg a terelőút egyik végétől a másikig tartó távot, emiatt forgalmi dugó alakult ki, a kocsisor több kilométeres volt.
„Déva és Nagylak felől is, mindkét irányban 10-15 km/órával haladunk, rengetegen. Mikrobuszok is csatlakoztak, mindenki, aki kötelező biztosítást fizet. A lehető legnehezebben lehet csak haladni, az autók kerekei épp olyan ritmusban forognak, amilyenben a kormány ránk gondol. Az RCA tarifája jelenleg csillagászati összegekre rúg, a legdrágább Európában- Úgy véljük, hogy a Pénzügyi Felügyelet (ASF) hatalmas csalásokhoz asszisztál” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Adrian Pop, az Europa 2002 Fuvarozói Vállalkozói Egyesület elnöke.
Hozzátette: ha nem történik semmi változás, akkor a romániai fuvarozóknak le kell húzniuk a redőnyt, hiszen máris nagy veszteségeik vannak. „Ezen a héten beszélünk a kormánnyal is, ha még ajtót nyitnak nekünk. Már volt két találkozónk, minden eredmény nélkül. Szeptember 15-én olyan demonstrációt szervezünk, amely az egész országot megbénítja” – szögezte le az érintettek szószólója.
Amint arról beszámoltunk, a közúti fuvarozókat tömörítő egyesület (COTAR) augusztus közepén közleményben jelezte, hogy a kormánnyal folytatott többszöri tárgyalások ellenére a kabinet még mindig nem talált megoldást a kifogásaikra, ezért utcai megmozdulással kívánják felhívni a figyelmet az egyre aggasztóbb jelenségre. A COTAR egyrészt felszólította a teherszállító sofőröket arra, hogy szeptember közepéig minden hétfőn csökkentett – de a többi autóst nem veszélyeztető – sebességgel közlekedjenek az utakon legalább két órán keresztül. Az egyesület ugyanakkor általános sztrájkot helyezett kilátásba szeptember 14-én és 15-én, amennyiben a kormány addig nem intézkedik az RCA-kötvények drágulása kapcsán.
Vasile Dîncu és Costin Borc miniszterelnök-helyettes augusztus elején tárgyalt a fuvarozókat tömörítő másik egyesülettel, az UNTRR-vel, a megbeszélésen a Pénzügyi Felügyelet illetékesei is részt vettek. A teher- és személyszállítók képviselői az RCA-kötvények folyamatos drágulását kifogásolták, a két kormányfő-helyettes pedig nyitottnak mutatkozott a párbeszédre, illetve a közös megoldáskeresésre. Ennek nyomán a továbbiakban elemzik az ASF által összesített biztosítási adatokat, illetve a Versenytanáccsal is egyeztetnek az ügyben.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.
Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.
Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.
Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.
szóljon hozzá!