Ismét általános sztrájkkal fenyegetőznek a fuvarozók

Ismét nagyszabású, országos szintű tüntetésre készülnek a személyszállítók és teherfuvarozók, akik a kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények drágulása miatt elégedetlenek.

Kőrössy Andrea

2016. augusztus 16., 17:162016. augusztus 16., 17:16

A fuvarozókat tömörítő egyesület (COTAR) közleményben jelezte, hogy a kormánnyal folytatott többszöri tárgyalások ellenére a kabinet még mindig nem talált megoldást a kifogásaikra, ezért utcai megmozdulással kívánják felhívni a figyelmet az egyre aggasztóbb jelenségre.

A COTAR egyrészt felszólította a teherszállító sofőröket arra, hogy ma, illetve a következő hetekben, szeptember közepéig minden hétfőn csökkentett – de a többi autóst nem veszélyeztető – sebességgel közlekedjenek az utakon minden nap legalább két órán keresztül. Az egyesület ugyanakkor általános sztrájkot helyezett kilátásba szeptember 14-én és 15-én, amennyiben a kormány addig nem intézkedik az RCA-kötvények drágulása kapcsán. Ez azt jelenti, hogy szerdán és csütörtökön a fuvarozók – beleértve a teherautókat, a kis- és nagybuszokat és a taxikat – teljes mértékben beszüntetik tevékenységüket, állításuk szerint pedig nem kezdik újra a munkát, amíg nem orvosolják az általuk már hónapok óta hangoztatott problémákat.

A romániai biztosítókat és viszontbiztosítókat tömörítő egyesület (UNSAR) eközben a fuvarozók okozta vagy az őket is érintő közúti balesetek gyakoriságára hívta fel a figyelmet. A szervezet pénteki közleményében mutatott rá arra, hogy csak a megelőző 24 órában hárman vesztették életüket és kilencen sérültek meg ilyen jellegű szerencsétlenségben. Az ilyen balesetek gyakoriságát a hivatalos statisztikák is alátámasztják: a Pénzügyi Felügyelet (ASF) nemrég mutatta be a Milliman tanácsadó cég által készített felmérést, amely szerint 2013 és 2015 között a károkozás aránya a teherautók körében a legmagasabb, 15,87 százalékos. Ez azt jelenti, hogy hat kamionból egy évente balesetet okoz.

Az UNSAR arra is kitért, hogy tavaly Romániában körülbelül 1900-an vesztették életüket közúti szerencsétlenségben, illetve közel 25 ezren szenvedtek sérüléseket. Az egyesület úgy véli: a fuvarozóknak sürgősen megoldást kellene találniuk a tragédiák megfékezésére, ennek érdekében például felelős autóvezetésre kell ösztökélniük a sofőröket.

Vasile Dîncu és Costin Borc miniszterelnök-helyettes augusztus elején tárgyalt a fuvarozókat tömörítő másik egyesülettel, az UNTRR-vel, a megbeszélésen a Pénzügyi Felügyelet illetékesei is részt vettek. A teher- és személyszállítók képviselői az RCA-kötvények folyamatos drágulását kifogásolták, a két kormányfő-helyettes pedig nyitottnak mutatkozott a párbeszédre, illetve a közös megoldáskeresésre. Ennek nyomán a továbbiakban elemzik az ASF által összesített biztosítási adatokat, illetve a Versenytanáccsal is egyeztetnek az ügyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

2025. július 04., péntek

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására

Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

2025. július 03., csütörtök

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról
2025. július 03., csütörtök

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”

Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”
2025. július 03., csütörtök

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Ilie Bolojan kormányfő csütörtökön a szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett a Victoria-palotában a deficitcsökkentő intézkedésekről.

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról