Padlófék. Ideiglenes bekötőút nélkül használhatatlan az új sztrádaszakasz
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Év elején még júniusra várták, majd augusztusra tolták az ezredik romániai sztrádakilométert is magában foglaló, a Bihar megyei Berettyószéplak és a Szilágy megyei Szilágynagyfalu között épülő autópálya-szakasz használatba adását, most pedig már őszről beszélnek. Pedig nem az építőn múlik.
2023. július 17., 13:532023. július 17., 13:53
Jó ideje úgy saccolják, hogy a török Nurol cégnek kellene „büszkélkednie” az 1000. kilométer romániai sztrádaszakasz átadásával, mégpedig az észak-erdélyi pálya Berettyószéplak és Szilágynagyfalu között húzódó, 13,5 kilométeres részén. A legfrissebb hírek szerint az építő az elmúlt időszakban nem is tétlenkedett: az utolsó simításokat végzik. Az infrastrukturális nagyberuházásokat figyelő Pro Infrastruktúra Egyesület most úgy látja, laza nyári tempóban is mintegy három hét alatt elő lehetne készíteni az aszfaltcsíkot a forgalom számára.
Bár a közlekedésügyi minisztérium júniusra várta, várhatóan augusztus előtt nem lesz meg az 1000 kilométer autópálya Romániában.
Ugyanis a szakasznak egyik végén sincs folytatása: Bihar megye felé, azaz a hírhedt félkész völgyhidat is magában foglaló Széplak–Bisztraterebes részre (26 km) még nincs kivitelező, míg a másik oldalon óvások nehezítik a győztes kihirdetését a Meszes-hegységen átvezető alagutakat is magában foglaló legnehezebb terepen, Zilah és Szilágynagyfalu között.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Így az új szakaszt össze kell kötni a régi infrastruktúrával, ami nem megy egykönnyen. A Pro Infrastruktúra már bő egy évvel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy „múzeummá” válhat a Széplak és Nagyfalu között épülő sztrádaszakasz, ha a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) nem intézkedik időben a megyehatáron fekvő, Márkaszék község területén létesítendő ideiglenes bekötőút megvalósítása érdekében. A hatóság azonban képtelen volt időben legyőzni a bürokratikus akadályokat, ami magáningatlanok, illetve egy állami tulajdonban lévő vasútvonal kisajátítását jelentette.
– közölte vasárnapi Facebook-bejegyzésében a Pro Infrastruktúra, mely szokásához híven drónfelvételeket készített a munkálatok állásáról.
A civil szervezet szakemberei hangsúlyozták, az országos „infrastruktúraellenes” társaság megengedhetetlenül sokat pepecselt a Berettyószéplaktól délre tervezett bekötőút bürokratikus akadályaival. így ahelyett, hogy augusztusban hozzáadnánk a szakaszt a 995 kilométernyi, már meglévő pályához és gyorsforgalmi úthoz, még hónapokon keresztül várhatunk rá. Egyébként a Pro Infrastruktúra interaktív térképet is működtet a teljes romániai sztrádahelyzetről.
Határidő-módosítást eszközöltek az észak-erdélyi autópálya (A3) Magyarnádas és Magyarzsombor között épülő szakaszán, amelynek immár 2025-re kell elkészülnie.
Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.
Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.
Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.
szóljon hozzá!