Az ANSVA 2006-ban megjelentetett 301-es számú rendelete szerint a kistermelõk csak saját megyéjükben értékesíthetik termékeiket, nem adhatják el szabad árusításban a saját gazdaságukból származó szárnyas- vagy nyúlhúst, a vadhúst, tejet, tojást vagy mézet ezek származási településén kívül, legfeljebb a szomszédos településeken. Emellett pedig regisztrálniuk kell tevékenységüket a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatalnál. A jogszabály alkalmazásának határidejét azonban több ízben is elnapolták, a mezõgazdasági minisztérium utoljára a 2008-as év végét jelölte ki végsõ határidõként. Ez a türelmi idõszak lehetõséget ad a termelõknek, hogy regisztrálják tevékenységüket és vállalkozásukat, s az élelmiszeralapanyagok feldolgozását a szükséges élelmiszer-biztonsági elõírásoknak megfelelõvé tegyék. Az összesítések szerint 2007 közepén a romániai termelõknek mindössze 20 százaléka regisztrálta magát az állat-egészségügyi igazgatóságnál, ugyanakkor az állati eredetû termékeknek 50–60 százalékát szabadárusításban értékesítik. A jogszabály alkalmazásának halasztását a mezõgazdasági minisztérium kérte, mivel a romániai termelõk közül igen kevesen feleltek meg az új elõírásoknak.
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.
A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.
Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.
Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.
Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.
Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.
Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.
Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.