Európa élvonalában a romániai sörgyártás

Európa élvonalában a romániai sörgyártás

Fotó: Pixabay

Európai uniós viszonylatban a nyolcadik helyet foglalta el tavaly Románia sörgyártás tekintetében – derül ki az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból.

Hírösszefoglaló

2020. augusztus 07., 12:282020. augusztus 07., 12:28

Ezek értelmében 2019-ben összesen 34 milliárd liter sört állítottak elő az Európai Unió (EU) országaiban, azaz leosztva mintegy 77 liter jutott minden uniós állampolgárra. Emellett 1,4 milliárd liter alkoholmentes, illetve nagyon kevés (0,5 százaléknál kevesebb) alkoholt tartalmazó sört is termeltek az EU-ban.

Az elmúlt esztendőben is Németországban készült a legnagyobb mennyiségű sör (az EU össztermelésének 23 százalékát kitevő 8 milliárd liter),

aztán Lengyelország és Spanyolország (mindkettő 3,9 milliárd liter sört termelt), Hollandia (2,5 milliárd liter), Belgium (2,4 milliárd liter), Franciaország (2 milliárd liter), Csehország (1,9 milliárd liter) és Románia (1,73 milliárd liter) következik a sorban.

A 2018-as mennyiséghez képest Litvánia esetében jegyezték a legnagyobb mértékű növekedést 2019-ben (7%), amelyet Spanyolország (6%) és Olaszország (5%) követ.

Hollandiában viszont 9 százalékkal visszaesett a sörtermelés tavaly az előző évhez mérten, Lettországban 7 százalékkel, Szlovákiában pedig 6 százalékkal készült kevesebb sör.

A tagállamokból az Európai Unión kívülre exportált sör 22%-a, azaz 911 millió liter az Amerikai Egyesült Államokba került, 20 százalék (825 millió liter) pedig Nagy-Britanniába. A további lista: Kína (364 millió liter, 9%), Oroszország (258 millió liter, 6%), Kanada (193 millió liter, 5%), Dél-Korea (184 millió liter, 4%), Dél-Afrika (108 millió liter, 3%), Svájc (98 millió liter, 2%), Ausztrália (92 millió liter, 2%) és Tajvan (86 millió liter, 2%).

Ami az importsöröket illeti, a legnagyobb mennyiség Nagy-Britanniából érkezett (278 millió liter, vagyis az EU-n kívüli országokból importált mennyiség 47 százaléka), aztán Mexikó (125 millió liter, 21%), Szerbia (61 millió liter, 10%), Fehéroroszország (33 millió liter, 6%), az Egyesült Államok (19 millió liter, 3%), Ukrajna (15 millió liter, 2%), Kína (13 millió liter, 2%) és Oroszország (9 millió liter, 2%) következik.

Az Eurostat-adatokat a sör világnapja alkalmából tették közzé, amelyet augusztus első péntekén ünnepelnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 19., péntek

Nem futja? Látványosan visszaesett a szépségszalonok és az utazási irodák forgalma

A nyers adatok szerint 1,3 százalékkal csökkent a lakossági szolgáltató szektor árbevétele Romániában az év első öt hónapjában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nem futja? Látványosan visszaesett a szépségszalonok és az utazási irodák forgalma
2024. július 18., csütörtök

Ingatlanpiaci trendek: látványosan visszaesett a lakásépítések volumene a tavalyhoz képest

Az év első öt hónapjában 21,5 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Ingatlanpiaci trendek: látványosan visszaesett a lakásépítések volumene a tavalyhoz képest
2024. július 18., csütörtök

Padlógázzal száguld a romániai autópiac: 62 százalékkal több autót írtak forgalomba júniusban, mint egy éve

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 3,6 százalékkal emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Európában a tavalyi hatodik hónaphoz képest; Románia jelentette a legnagyobb arányú növekedést.

Padlógázzal száguld a romániai autópiac: 62 százalékkal több autót írtak forgalomba júniusban, mint egy éve
2024. július 17., szerda

Gőzerővel hozza be a tavalyi létszámstop során keletkezett lemaradást a romániai közszféra

Májusban 1 294 311 betöltött álláshelyet tartottak számon a romániai közintézményekben és közhatóságoknál, 1762-vel többet, mint egy hónappal korábban; az álláshelyek csaknem 64 százaléka a központi közigazgatáshoz tartozott.

Gőzerővel hozza be a tavalyi létszámstop során keletkezett lemaradást a romániai közszféra
2024. július 17., szerda

Továbbra is Romániában az egyik legmagasabb az infláció

Az Európai Unióban a májusi 2,7 százalékról júniusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal Belgiumban volt a legmagasabb az inflációs ráta, miután öt egymást követő hónapon át Románia volt ebben a helyzetben.

Továbbra is Romániában az egyik legmagasabb az infláció
2024. július 17., szerda

Az állam biztosítaná be aszály ellen a terményt egy készülő mechanizmus révén

Aszálybiztosítási mechanizmust kíván életbe léptetni a 6,7 millió hektárnyi őszi és tavaszi vetésű területre a mezőgazdasági miniszter, aki tárgyalásokat folytat a Pénzügyi Felügyelet és a biztosítótársaságok képviselőivel a részletek véglegesítéséről.

Az állam biztosítaná be aszály ellen a terményt egy készülő mechanizmus révén
2024. július 17., szerda

Tűzveszély miatt két terméket is visszahív az IKEA

Az IKEA tűzveszély miatt visszahív több VARMFRONT hordozható töltőt – tájékoztatta szerdán az IKEA – többek között romániai és magyarországi – ügyfeleit.

Tűzveszély miatt két terméket is visszahív az IKEA
2024. július 16., kedd

Ukrajna szomszédai közül továbbra is Románia a legnagyobb gabonaimportőr

Ukrajna szomszédai közül továbbra is Románia a legnagyobb gabonaimportőr, a behozott gabona mennyisége azonban több mint 60 százalékkal kevesebb, mint korábban.

Ukrajna szomszédai közül továbbra is Románia a legnagyobb gabonaimportőr
2024. július 16., kedd

Az infláció és a tisztességtelen verseny aggasztja a vállalkozókat – Ciolacu azt ígéri, nem lesz adóemelés

Az infláció és a tisztességtelen verseny jelentik idén a legfőbb problémákat a romániai vállalkozói szféra számára – jelentette ki kedden Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.

Az infláció és a tisztességtelen verseny aggasztja a vállalkozókat – Ciolacu azt ígéri, nem lesz adóemelés
2024. július 16., kedd

Sötét kilátások: a kánikula megmutatja, mennyire sérülékeny az energiahálózatunk

A kánikula következményei arra késztetik a hatóságokat, hogy lelkileg felkészítsék a lakosságot egy esetleges blackoutra, azaz teljes áramkimaradásra – állapította meg az áramtermelő-fogyasztókat és energiaközösségeket tömörítő szövetség (APCE).

Sötét kilátások: a kánikula megmutatja, mennyire sérülékeny az energiahálózatunk