Fotó: Rostás Szabolcs
2022 szeptemberéhez képest a romániai boltok polcain az élelmiszerek árai az európai átlaggal megegyező mértékben, azaz 9,2 százalékkal emelkedtek. A sertéshús, a baromfi és a tojás esetében azonban a romániai áremelkedés az uniós átlag felett van. Az egyetlen árucikk, amely olcsóbb lett, az az olaj.
2023. november 11., 18:542023. november 11., 18:54
Nagyjából megegyező tényezők hatására, mint más európai országokban, a romániai boltok polcain szeptemberben 9,2 százalékos élelmiszerár-emelkedést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest, ami pontosan megegyezik az uniós átlaggal – derül ki az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott adatsorokból.
Összehasonlításképpen a régióban az árak néhány országban valamivel nagyobb mértékben emelkedtek: Szlovákiában 11,3 százalékkal, Lengyelországban 11,1 százalékkal, Magyarországon 11,7 százalékkal, Bulgáriában 10,9 százalékkal, Horvátországban 10,7 százalékkal és Görögországban 9,6 százalékkal, míg más országokban, például a Cseh Köztársaságban mindössze 5,7 százalékkal, Lettországban 5,1 százalékkal, Dániában és Finnországban 4,7 százalékkal, Svájcban pedig 3,9 százalékkal.
A sertéshús esetében például a 8. legmagasabb, 13,7 százalékos áremelkedést tapasztaljuk az EU-ban, miközben az uniós átlag 9,3 százalék. A rekord Bulgáriáé, ahol a sertéshús kilogrammonkénti ára 17,4 százalékkal nőtt 2023 szeptemberében az előző év azonos időszakához képest, míg Horvátországban 5,5 százalékos, Észtországban 15,3 százalékos, Magyarországon pedig 15,1 százalékos volt az emelkedés. Vannak azonban olyan európai országok, ahol csökkent a sertéshús ára, például Dánia és Finnország (mínusz 0,6 százalék, illetve 2,2 százalék).
ezzel az ország az első öt közé került az áremelkedés tekintetében ebben a kategóriában Észtország (13,1 százalék), Izland (12,6 százalék), Belgium (10,3 százalék) és Magyarország (8,5 százalék) után.
Kilenc tagállamban eközben a baromfihús ára 2023 szeptemberében 2022 szeptemberéhez képest csökkent, az áresés mértéke a ciprusi 0,6 százalék és a csehországi 6,9 százalék között alakult.
A többi uniós tagállamhoz képest Romániában a kilencedik legnagyobb a tojás árának növekedése, az élen Szlovákia áll 36,7 százalékos emelkedés után. Ezt követi Málta (24,5 százalék), Belgium (22,1 százalék), Horvátország (22,1 százalék), Bulgária (20,5 százalék). A tojás Finnországban drágult a legkevésbé, 1,5 százalékkal.
Eközben a legnagyobb mértékben Cipruson (+ 18,7 százalék) nőttek az árak, az ellenkező póluson pedig Ausztriát találjuk 3,1 százalékos csökkenéssel.
A friss tej szeptemberben átlagosan 1,9 százalékkal volt drágább, mint 2022 szeptemberében, ami elmaradt a 2,5 százalékos uniós áremelkedéstől, a kenyér pedig 7,5 százalékkal volt drágább, ami szintén kisebb a 8,1 százalékos uniós áremelkedésnél.
Ebben a kategóriában nálunk 12 százalékkal csökkentek a polcárak. Összehasonlításképpen: Bulgáriában az olaj átlagosan 20,8 százalékkal lett olcsóbb, Spanyolországban viszont 41,9 százalékkal drágult. Az uniós átlag 4,8 százalékkal magasabb, mint egy éve.
Az augusztusi 9,4 százalékról szeptemberben 8,8 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatsorokból.
A nyers adatok szerint 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.
Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.
A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.
A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Májusban az áprilisi 4,9 százalékról 5,45 százalékra nőtt az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 7,09 százalékos árnövekedést a szolgáltatási szektorban regisztrálták – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Cotroceni-palota előtt tüntetnek csütörtökön az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség tagjai, „méltányos adóreformot” követelve, amelyben „a terhek igazságosan oszlanak meg a tőke és a munka között”.
Az eheti harmadik egyeztetés is kudarcba fulladt a Nicușor Dan államfő által kormányzásra felkért pártok között a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedésekről, sőt egyre jobban elfajulóban a vita.
szóljon hozzá!