Sokan kerültek utcára. Több mint 100 ezerrel több munkanélkülit tartottak nyilván novemberben, mint egy évvel korábban
Fotó: Veres Nándor
Novemberben 0,2 százalékponttal, 5,3 százalékról 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2021. január 08., 10:342021. január 08., 10:34
A 15–74 év közötti állástalanok számát a tavalyi év tizenegyedik hónapjára 462 000 főre becsülték, ami visszaesést mutat az egy hónappal korábban regisztrált 477 000-hez mérten,
Túl sok optimizmusra nem ad okot a 2021-es esztendő a román gazdaságot és ezzel együtt saját mindennapjainkat illetően a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint. Úgy vélik, idén nem számíthatunk látványos gazdasági eredményekre, viszont a munkanélküliségi ráta növekedésére és a lej gyengülésére mindenkép
A felnőtt lakosság (25–74 év) körében a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt 2020 novemberében – 4,3 százalék a férfiak, 3,9 százalék a nők körében. A 25–74 év közötti állástalanok a munkanélküliek 75,8 százalékát tették ki.
Európai uniós összevetésben az utolsó, afrikai, közép-amerikai és ázsiai országokkal áll azonos szinten Románia, ha azt vesszük górcső alá, hogy a koronavírus-világjárvánnyal karöltve érkezett gazdasági válságban mennyire segítette az állam a versenyszférát. A Krónikának nyilatkozó szakember szerint
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!