Éllovasból sereghajtó: egyre nagyobb a baj az észak-erdélyi sztráda Kolozs és Szilágy megyei szakaszán, elúszhat a pénz

Parlagon. A Magyarnádas és Vaskapu közötti szakaszon alig lézengenek a kivitelező UMB munkásai •  Fotó: Facebook/Pro Infrastruktúra Egyesület

Parlagon. A Magyarnádas és Vaskapu közötti szakaszon alig lézengenek a kivitelező UMB munkásai

Fotó: Facebook/Pro Infrastruktúra Egyesület

Miközben a munkálatok kezdetét követő hónapokban még mintaértékűnek számított az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor, illetve Magyarzsombor és Vaskapu közötti, Kolozs és Szilágy megyét összekötő szakasza, hiszen a kivitelező rekordsebességgel dolgozott, mára a helyzet drasztikusan megváltozott, és még az építésre szánt uniós források is elúszhatnak.

Balogh Levente

2024. március 19., 19:492024. március 19., 19:49

2024. március 19., 19:592024. március 19., 19:59

Erre a romániai infrastrukturális beruházásokat figyelemmel követő civilekből álló Pro Infrastruktúra Egyesület hívta fel a figyelmet, amely hétfőn este kongatta meg a vészharangot.

A szervezet szerint

az építőtelep „szinte teljesen kihalt”, amiért a közutak fenntartásáért felelős országos hatóságot (CNAIR) és a kivitelező UMB-t is felelőssé teszik.

„A CNAIR illetékesei felelősségtudatának hiánya, a pályázatok lebonyolításában mutatkozó legendás inkompetenciájukkal és a magát a kapacitását messze meghaladóan túlvállaló kivitelező UMB sereghajtóvá tette ezt a két, eredetileg élen álló szakaszt,

Idézet
így már pusztán elméleti esély van arra, hogy teljesíteni tudják az uniós helyreállítási programban (PNRR) rögzített mérföldköveket”

– írták az egyesület képviselői hétfő este a szervezet közösségi oldalán.

Emlékeztetnek: a szerződéseket 2020 június 26-án (Magyarzsombor–Vaskapu), illetve 2020 szeptember 22-én (Magyarnádas– Magyarzsombor) írták alá az UMB-vel, és mindkettő 12 hónapos tervezési és további 24 hónapos kivitelezési időt ír elő.

Az eredeti határidők tehát a 42,3 kilométeres szakasz megnyitását 2023 végére irányozták elő. A kivitelező jókora sebességgel kezdte el a munkát, és élt a remény, hogy tartani tudják a 2020-ban rögzített határidőket. 2021 szeptemberében azonban Magyarnádasnál, a temető közelében földcsuszamlás történt, ezt követően Pusztatopa térségében is hasonló probléma merült fel.

Az egyesület felidézi: a CNAIR másfél évig halogatta a korrekciós megoldásokról szóló döntést, majd – mint arról beszámoltunk –

2023 tavaszán döntöttek úgy, hogy kiemelik az eredeti szerződésből a két problémás szakaszt, és külön versenytárgyalásokat írnak ki a probléma áthidalásához szükséges két újabb viadukt megépítésére.

A közbeszerzési eljárást 2023 augusztus elején indították el, de nagy meglepetésre az UMB nem is jelentkezett.

„Valószínűleg azért, mert nyakig benne vannak a 388 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út építésében, amit elnyertek, de már képtelenek a szokásos üzemben kivitelezni” – olvasható a bejegyzésben.

A szervezet szerint „a pályázat halogatása éppen jól jön nekik, hiszen ürügyet jelent a további késlekedésre”.

Az egyesület emlékeztet: a CNAIR végül 2024 januárjában egyetlen gyenge ajánlatot kapott a két viadukt megépítésére a törökországi Ozaltintól.

Idézet
És a mai napig nincs nyertesünk! A CNAIR alszik, és csak ígéri, hogy március végén, április elején lesz nyertes. Ami... nyilván... csakis Ozaltin lehet. Hacsak a törökök ajánlata nem elfogadhatatlan, és akkor nevetséges helyzetbe kerülnénk”

– mutatnak rá a Pro Infrastruktúra képviselői.

Mint emlékeztettek, a Magyarnádasnál és Pusztatopánál kialakult helyzet orvoslására két év és három hónap áll rendelkezésre, ennyit szabtak meg a tervezésre és a kivitelezésre.

„Még ha az Ozaltinnal áprilisban alá is írnák a szerződést, a szükséges bürokráciát (kisajátítás, környezetvédelmi jóváhagyás) és az építtető lecsökkent kapacitásait figyelembe véve nehéz elhinni, hogy képesek lennénk tartani a PNRR jelenlegi mérföldkövét: 2026 végét” – figyelmeztetnek.

Ráadásul

a Szilágy megyei Alsóegregynél szükséges csomópont nélkül a Magyarzsombor–Vaskapu szakasz csupán „egy csodálatos múzeum”.

„Vannak azonban más bürokratikus akadályok is: a környezetvédelmi jóváhagyás felülvizsgálata folyamatban van (10 hektár erdőt kell kivágni), és Zutornál, ahol az autópálya a házak mellett fut, nincsenek hangszigetelő panelek” – tette hozzá a szervezet.

A Pro Infrastruktúra szerint, mivel túl sok szerződés van a portfóliójában, és túl kevés munkás kéz áll rendelkezésre az A7-es autópálya, a temesvári körgyűrű és a Galac–Brăila autópálya építőtelepén,

„az UMB nullára csökkentette a mozgósítását az A3-as Magyarnádas és Vaskapu közötti szakaszán, miután nemrég teljesen elhagyják a Craiova és Piteşti közötti T4 DEx12-es szakaszt is”.

„A következtetés? Csak egy kisebb csoda folytán lehet ezt a két szakaszt még 2026-ban megnyitni, ahogy azt a PNRR előírja, így az európai pénzek elvesztésének kockázata maximális” – áll a bejegyzésben.

Hosszas huzavona után aláírták a szerződést egy Bihar megyei szakasz megépítéséről
Több hónapnyi huzavona után a CNAIR pénteken aláírta az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Bihar és Bisztraterebes közötti szakaszára vonatkozó kivitelezési szerződést a pályázat nyertesével. A kivitelező a nagyváradi Precon és a Citadina 98 alkotta konzorcium.
A Bihar és Bisztraterebes közötti szakasz 28,55 kilométer hosszú, a munkálatok során hét hidat és tizenegy felüljárót is meg kell építeni.
A munkálatok értéke 785 millió lej áfa nélkül.
A Precont még tavaly június 8-án hirdették ki győztesként a sztrádaszakasz megépítésére kiírt pályázaton, azonban két másik pályázó – a Strabag és az Erbașu – megóvta az eredményt.
Az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) elutasította az óvásokat, majd a bukaresti táblabíróság novemberben a Strabag fellebbezését elutasítva helyben hagyta a CNSC döntését.
Ennek ellenére a CNAIR húzta az időt, ezért a Precon idén januárban felszólította a CNSC-t, hogy kötelezze a közútkezelőt a szerződés megkötésére. Az februárban helyt is adott a kérésnek.
A nyertes konzorciumnak így most hat hónapja van a szakasz megtervezésére, majd további 18 a megépítésére. Cristian Pistol, a CNAIR igazgatója emlékeztetett: a szakasz megépítését korábban elnyerő cégekkel szerződést kellett bontani, mivel képtelenek voltak elvégezni a munkát.
Az időhúzás hátterében egyébként az állt, hogy a Precon ugyanazon Beniamin Rus nevű nagyváradi vállalkozó érdekeltségi körébe tartozik, amelynek egy másik cége, a Trameco 2020-ban már elnyerte ugyanezen szakasz kivitelezési jogát, azonban hosszas viták után – amelyben azzal érvelt, hogy a CNAIR idejétmúlt adatokat tüntetett fel a pályázati kiírásban, ezért a korábban becsültnél lényegesen több pénzre van szükség a terepviszonyok miatt – a CNAIR szerződést bontott vele.
A Trameco építette meg egyébként Bihar megye mai napig egyetlen használható autópálya-szakaszát, az észak-erdélyi sztráda Bihar és Nagyszántó közötti 5,55 kilométeres részét, amely a magyarországi M4-es autópályába csatlakozik.
A sztráda másik Bihar megyei szakasza esetében, amely Bisztraterebes és Berettyószéplak között húzódik, az Erbașut hirdették ki győztesként még tavaly szeptemberben, a szerződést novemberben írták alá. A 26,35 kilométeres szelvény megtervezésére és megépítésére 24 hónap áll rendelkezésére, a munkálatok értéke 884,12 millió lej.

korábban írtuk

Újabb „sztrádamúzeumok” épülhetnek, a pénz is elúszhat az észak-erdélyi autópályán
Újabb „sztrádamúzeumok” épülhetnek, a pénz is elúszhat az észak-erdélyi autópályán

Újabb résszel bővült az óvások miatt „levegőben lógó” szakaszok köre az észak-erdélyi autópályán.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése
2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus
2025. június 16., hétfő

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint

Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint
2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek