Fotó: Wikipédia
A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el – nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
2025. július 30., 14:022025. július 30., 14:02
Az idézett források szerint
valamint a csődeljárás törvényének a módosítását és a tőkejövedelmek adóztatásának bevezetését.
A második deficitcsökkentő csomagba foglalt intézkedések egy részét a kormány parlamenti felelősségvállalással akarja elfogadtatni.
addig is a fejlesztési minisztérium minden egyes projektet egyenként elemez – mutattak rá a források.
A Hidroelectrica, Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, amely egyben legalább 600 000 háztartási ügyfél számára áramot is szolgáltat, az idei év első hat hónapjában kevesebb energiát termelt, mint amennyit értékesített.
Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. A PSD ragaszkodik a beruházások folytatásához.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Egyre határozottabb megerősítést nyer, hogy Románia még messze van attól, hogy az idénre is átnyúlt tavalyi választási szuperévben óriásira duzzadt költségvetési hiány csökkentésének útjára lépjen.
A vonatjegyek árának növelését javasolja augusztus 1-től a közlekedési minisztérium. A szaktárca rendelettervezete szerint az intézkedést az áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelése indokolja.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden pontban délre tervezett sajtótájékoztatón tervezi ismertetni a különleges nyugdíjak reformintézkedéseit, ám néhány részletet már hétfőn elárult a G4media.ro portálnak adott interjúban.
Az idei első negyedévben 9148 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 13,7 százalékkal nagyobb mint 2024 ugyanezen időszakában; a kiadások az összeg 83,8 százalékát kitevő 7667 lejt vittek el – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
1 hozzászólás