Hiába halad jó a munkálatokkal a sztrádaépítő 39 kilométeren Magyarnádas és Vaskapu között, a két köztes viadukt hiányában nem lehet átadni az elkészült szakaszokat
Fotó: Képernyőmentés
Újabb résszel bővült az óvások miatt „levegőben lógó” szakaszok köre az észak-erdélyi autópályán. Ráadásul a Kolozs megyei Magyarnádas, illetve Pusztatopa térségében tervezett viaduktok ügyében emelt kifogás nemcsak az összesen több mint három kilométer hosszú átjáróknak „tesz be”, hanem a Nádastól a szilágysági Magyarzsomboron keresztül egészen Vaskapuig húzódó, összesen 42 kilométeres aszfaltcsík is bánhatja. Ugyanis az építő hiába halad jól a munkával a fennmaradó 39 kilométeren, a hiányzó láncszemek miatt ismét sehová sem vezető, használhatatlan „sztrádamúzeumok” készülhetnek el, sőt az uniós finanszírozás is veszélybe kerülhet.
2023. október 19., 19:042023. október 19., 19:04
2023. október 19., 19:232023. október 19., 19:23
Amint arról augusztusban beszámoltunk, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) – hosszas gondolkodás után – kiemelte a meglévő szerződésből az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor között épülő, összesen mintegy 30 kilométeres szakaszának problémás részeit, amelyek megvalósítására külön versenytárgyalást írtak ki. Az állandó földcsuszamlásveszély miatt ugyanis újabb viaduktokat kell építeni a Kolozs megyei Nádas és Pusztatopa közelében is, ezekre több mint egymilliárd lejt szánnak. Így az országos helyreállítási terv (PNRR) révén uniós forrásokból finanszírozott munkálatok befejezése jó esetben 2025-re tolódott, pedig az említett aszfaltcsík az eredeti becslések szerint – első átadott PNRR-sztrádaszakaszként – akár még idén is elkészülhetett volna.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) kiemelte a meglévő szerződésből az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor között épülő szakaszának problémás részeit, amelyek megvalósítására külön versenytárgyalást írnak ki.
A hatóságok október 23-ig várták az érdeklődő vállalkozások jelentkezését, ám még odáig sem jutottak, hogy győztest hirdessenek: egy cég már azt megelőzően panaszt emelt a kiírás feltételeire az óvásokat elbíráló országos tanácsnál (CNSC).
– olvasható az Economedia.ro portál által idézett panaszlevélben. Az óvás a CNSC asztalára került, amelynek egy hónapja van arra, hogy döntést hozzon, tehát a győztes kihirdetése még odébb van, nem beszélve arról, hogy az a lépés is megfellebbezhető.
Egyébként az érdeklődő kivitelezők már korábban is arra panaszkodtak, hogy a CNAIR nem szolgált elég támponttal a viaduktépítések kapcsán, nem végeztetett el bizonyos méréseket, nem készíttetett megvalósíthatósági tanulmányokat, mindent a leendő építő nyakába varrt volna. Ellenzéki szakpolitikusok emiatt már korábban jelezték, hogy ez a hozzáállás nagy támadófelületet ad, és veszélybe kerülhet a szigorú határidők betartása, azaz a teljes uniós finanszírozás.
A román UMB 70 százalékban elkészült a Nádastól Zsomborig 30 kilométeren át húzódó résszel – előbbi településen pedig már szinte teljesen befejezett egy másik, 740 méter hosszú viaduktot is –, így jövő év második felében el is készülhet az aszfaltcsík. Egyébként az UMB dolgozik a nyugati folytatáson is: a 12 kilométeres Zsombor–Vaskapu-szakaszon csaknem 40 százalékos a megvalósítási arány, ez is a tervek szerint, 2024 végére meglehet.
Ráadásul lakossági felháborodás is övezi a terveket: amint arról beszámoltunk, nyílt levélben tiltakoztak Magyarnádas lakói az ellen, hogy a falu temetője fölé épüljön az észak-erdélyi autópálya egyik viaduktja. Petíciójukban azt írják, a módosított nyomvonal házaiktól is csak pár száz méterre haladna. Kifogásolják, hogy a CNAIR azután változtatott, hogy az építési munkálatokhoz korábban több hektár mezőgazdasági területet sajátítottak ki és tettek tönkre, a többi közt a falu gyümölcsöseit és ivóvízforrásait is.
Nyílt levélben tiltakoznak a Kolozs megyei Magyarnádas (Nădășelu) lakói, hogy a falu temetője fölé épüljön az észak-erdélyi autópálya egyik viaduktja – írta hétfőn a Monitorul de Cluj román lap.
A teljes Magyarnádas–Vaskapu-távnak 2026 augusztusáig kell elkészülnie a PNRR-ben vállalt határidő szerint. Amit jelen állás szerint nehéz betartani, ám nem lehetetlen. Hiszen a viaduktok megvalósítására tervezéssel-kivitelezéssel együtt 27 hónap áll majd a győztes építő rendelkezésére, tehát ha nem húzódik el nagyon a mostani hercehurca, akkor van még esély időben átadni. Ellenkező esetben – a szigorú brüsszeli szabályok szerint – elveszhet a teljes szakasz megépítésére elnyert uniós pénz. Igaz, már olyan véleményeket is olvasni, hogy a román hatóságok engedékenyebb hozzáállásban, határidő-kitolásokban is reménykednek.
Jelenleg Magyarnádastól délkelet felé sztrádán lehet közlekedni Aranyosgyéresig, és hamarosan Marosvásárhelyig is, hiszen a Gyéres és Maroskece között hiányzó részt az optimista tervek szerint még idén befejezhetik.
Nádastól északnyugat, a magyar határ felé tekintve az észak-erdélyi autópályán még csak a közelmúltban átadott első szilágysági szakaszocska járható Szilágynagyfalutól a bihari megyehatárig – egy bekötőút hiánya itt is azzal fenyegetett, hogy hiába van meg a sztrádarész, nem használhatják az autósok, viszont néhány hónap késéssel, de végül alkalmassá tették a közlekedésre. Emellett még a határ menti Borstól kezdődő néhány kilométer járható a nyugati térségben.
Amint arról beszámoltunk, a viaduktos óvást megelőzően az észak-erdélyi autópályán 54 kilométernyi aszfaltcsík megépítése késlekedett fellebbezések miatt, összesen 95 kilométernek még nem volt meg a hivatalos kivitelezője.
Sorin Grindeanu közlekedési miniszter „biztos benne”, hogy egy hónapon belül aláírják az Erdélyt Moldvával majdan összekötő A8-as autópálya Marosvásárhely–Nyárádszereda közti szakaszának kivitelezési szerződését.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken egy pedagógust Bánffyhunyadon, aki a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a diákjait.
A romániai magyar elemisták számára összeállított anyanyelvi kommunikáció tankönyvekben jelenleg jóval kevesebb klasszikus irodalmi mű szerepel, mint korábban.
Mintegy 260 ezer lej értékű csempészcigarettát és a járművet is lefoglalta a rendőrség egy Szatmár megyei rutinellenőrzés során. A zárjegy nélküli cigarettát szállító sofőrt őrizetbe vették.
Nyílnak már a különleges tavaszi virágok a kolozsvári botanikus kertben: többek közt a tavaszi tőzike és a kárpáti sáfrány.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Kétszázezer euró értékű dizájnerdrogot foglaltak le a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egy szatmárnémeti kábítószerdíler kocsijában.
Jogerős börtönbüntetésének letöltése elől Magyarországra akart menekülni egy zágoni férfi, akit egy rutinellenőrzésen a román–magyar határ közelében vettek őrizetbe a rendőrök.
Végső búcsút vettek a szatmárnémeti színházban a tavaly novemberben elhunyt Paulovics László képzőművésztől, a város díszpolgárától, a Harag György Társulat örökös tagjától.
Emberkereskedelem miatt került előzetes letartóztatásba egy kolozsvári élelmiszerbolt két tulajdonosa, miután kényszerrel vettek rá két személyt, hogy nekik dolgozzanak.
A 2025-ös próbaérettségit a tanév 4. oktatási moduljában szervezik, március 24-től kezdődően.
szóljon hozzá!