Elkészült a háromszéki cégtoplista – Többet várnak a nadrággyáraktól

Egyre jobban teljesítenek a Kovászna megyei vállalatok: összforgalmuk, jövedelmük és az alkalmazottaik száma is nagyobb, mint egy évvel korábban – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Édler András, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, aki egyúttal ismertette a megye legeredményesebb vállalkozásainak toplistáját.

Bíró Blanka

2016. szeptember 27., 16:182016. szeptember 27., 16:18

2016. szeptember 27., 16:232016. szeptember 27., 16:23

Mint elhangzott, Kovászna megyében 4576 cég szerepel a nyilvántartásban, ám ezek közül több mint ezer nem nyújtotta be az elmúlt év könyvelési mérlegét, ugyanakkor csak  901 teljesítette a toplistába kerülés országosan egységes feltételeit.

Édler elmondta, 2015-ben a háromszéki vállalkozások 5,3 milliárd lejes forgalmat valósítottak meg, míg egy évvel korábban 5 milliárd lejt, a profitjuk pedig egy év alatt 386 millió lejről 430 millió lejre növekedett, miközben az alkalmazottaik száma 28312-ról 28842-re emelkedett. A kamara elnöke ugyancsak pozitívumként értékelte, hogy már második éve a nagyobb hozzáadott értéket termelő ipar átvette a vezetést, holott korábban évekig a kereskedelem valósította meg a megye gazdaságának jelentős részét. A forgalom tekintetében a kereskedelem a második helyre szorult, majd a szolgáltatások, az építkezés, a mezőgazdaság és végül a kutatás, a hightech következik.

Háromszéken tavaly a legnagyobb forgalmat a tejgyárak valósították meg: a Baróton bejegyzett Brassói Tejgyár nevű vállalat áll az élen évi 338 millió lej forgalommal, a sepsiszentgyörgyi Covalact a második 199 millióval, a kézdivásárhelyi Zarah Moden nadrággyár a harmadik 133 millióval. A Zarah Modennek volt egyébként a legmagasabb a profitja, 19 millió lej. Az Olt Textil gyár következik 14 millió lejjel, míg a szigetelőanyag-gyártó Arcon 10 millió lejes profittal a harmadik a listán. A legtöbb alkalmazottat az RGT nadrággyár, a Valkes autóalkatrész-gyár és a New Fashion nadrággyár foglalkoztatja, mind a három vállalatnál több mint ezren dolgoznak.

Édler András leszögezte, az adatokból egyértelműen kiderül, hogy a könnyűipar a legnagyobb foglalkoztató Háromszéken. A kamara elnöke abban bízik, hogy ha az ipari parkba újabb cégek telepednek, kialakul a verseny a munkavállalóért, és akkor ezek a gyárak is nagyobb fizetést adnak, hiszen elég nagy a profitjuk, tehát „van, honnan”. Hangsúlyozta, mindenki jól járna a béremelésekkel, hiszen az alkalmazottak elégedettebbek lennének, többet költenének, és arra is jobban tudnának figyelni, hogy inkább a helyi vállalkozóknak adják a pénzüket. „Amíg kevés a pénz, a lokálpatriotizmus helyett a legolcsóbb ár a döntő a vásárláskor\" – összegezte a kamara elnöke. A díjátadó gálára október 27-én kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

2025. július 04., péntek

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására

Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

2025. július 03., csütörtök

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról
2025. július 03., csütörtök

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”

Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”
2025. július 03., csütörtök

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Ilie Bolojan kormányfő csütörtökön a szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett a Victoria-palotában a deficitcsökkentő intézkedésekről.

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról
2025. július 03., csütörtök

Ahelyett, hogy javulna, romlik az életszínvonal a romániai lakosság csaknem fele szerint

A romániai lakosság háromnegyede úgy véli, hogy az elmúlt évben romlott az ország gazdasági helyzete, és csaknem fele szerint romlott az életszínvonaluk. Ezek az INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatásának következtetései.

Ahelyett, hogy javulna, romlik az életszínvonal a romániai lakosság csaknem fele szerint
2025. július 03., csütörtök

Hevesen bírálják a vállalkozók a Bolojan-kormány megszorító intézkedéseit

Alighogy Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán délután ismertette a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragására kidolgozott gazdasági megszorító intézkedéseket, azok máris bírálatok kereszttüzébe kerültek.

Hevesen bírálják a vállalkozók a Bolojan-kormány megszorító intézkedéseit