Elhúzódó helyreállás: csak jövőre térhet vissza a román gazdaság a járvány előtti szintre

Lassúbb lehet a vártnál a válságból való kilábalás •  Fotó: Pixabay

Lassúbb lehet a vártnál a válságból való kilábalás

Fotó: Pixabay

Mindössze 2022 közepére térhet vissza a román gazdaság a koronavírus-világjárvány előtti szintre, miután idén várhatóan 3,7 százalékkal, jövőre pedig 5 százalékkal gyarapodik a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi 5,5 százalékos zsugorodást követően – vetíti előre negyedévente kiadott makrogazdasági és stratégiai elemzésében az UniCredit Bank.

Bálint Eszter

2021. január 21., 20:262021. január 21., 20:26

A friss prognózis szerint a lakossági fogyasztás 2021 második félévétől kezd magához térni, akkor ugyanis már csökkenésnek indulhat a munkanélküliségi ráta, ami az idei év első felében éri el a csúcsot. A beruházások terén főként az infrastruktúra kerül célkeresztbe, a fejlesztéseket a beáramló európai uniós források segítik, ez pedig pozitív hatással lesz a folyó fizetési mérleghiányra is.

Az UniCredit elemzői szerint a román gazdaságra leselkedő legnagyobb kockázat jelen pillanatban az, hogy a helyreállás lassúbb lehet a bukaresti hatóságok által vártnál.

korábban írtuk

Lefelé módosította a román gazdaság bővülésére vonatkozó előrejelzését a Világbank
Lefelé módosította a román gazdaság bővülésére vonatkozó előrejelzését a Világbank

A Világbank legfrissebb előrejelzése szerint a 2020-as 5 százalékos gazdasági visszaesés után idén 3,5 százalékos, jövőre pedig 4,1 százalékos gazdasági növekedés várható Romániában – írja az Agerpres.


„2020-ban a kisebbségi PNL-kormány változatos gazdasági mentőcsomagot fogadott el, ami a szomszédos országokhoz viszonyítva közepes méretű, azonban nagyon sok intézkedést késve ültettek gyakorlatba a bürokratikus gondok miatt. Ez megmutatkozott abban, hogy a tavalyi harmadik negyedévben Romániában volt a leglassúbb a gazdasági fellendülés a közép-kelet-európai EU-országok sorában.

Idézet
Még ha 2020 utolsó negyedévében a gazdaságnak sikerült is elkerülnie a visszaesést, 2021 első negyedében a dolgok másként alakulhatnak, ha az intenzív terápiás osztályok több mint 90 százalékban megtelnek”

– áll a prognózisban.

korábban írtuk

Nem csak a járvány sújtja a román gazdaságot: fokozódhatnak a társadalmi feszültségek, egész iparágak alakulnak át
Nem csak a járvány sújtja a román gazdaságot: fokozódhatnak a társadalmi feszültségek, egész iparágak alakulnak át

Túl sok optimizmusra nem ad okot a 2021-es esztendő a román gazdaságot és ezzel együtt saját mindennapjainkat illetően a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint. Úgy vélik, idén nem számíthatunk látványos gazdasági eredményekre, viszont a munkanélküliségi ráta növekedésére és a lej gyengülésére mindenkép


A dokumentum szerint a közvetlen vagy közvetett mentőcsomag értéke idén a GDP 3,1 százalékára csökken a tavalyi 5,7 százalékáról, és a kényszerszabadságok, valamint részmunkaidős foglalkoztatás támogatása fenntartásának dacára

az első félévben újabb elbocsátási hullám várható, a munkanélküliségi ráta pedig meg fogja haladni a 6 százalékot.

Emiatt csak a második félévben térhet magához a lakossági fogyasztás, az utolsó negyedévben viszont már el is érheti a válság előtti szintet.

A prognózis szerint idén 4,90 és 5 lej között fog alakulni a lej–euró-árfolyam.

korábban írtuk

Elemzők szerint jelentős fellendülés várható a világgazdaságban a koronavírus elleni vakcina megjelenésének köszönhetően
Elemzők szerint jelentős fellendülés várható a világgazdaságban a koronavírus elleni vakcina megjelenésének köszönhetően

Több évtizede nem tapasztalt ütemű fellendülés indulhat az idén a világgazdaságban, miután a koronavírus elleni globális oltási kampány kiteljesedésével várhatóan megkezdődik az élet visszatérése a normális kerékvágásba – jósolták 2021-re szóló pénteki előrejelzésükben londoni pénzü

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 28., hétfő

Nyár közeledtével gőzerővel zajlik a toborzás a HoReCa-ágazatban, turistacélpontokon jól kereshet egy pincér vagy szakács

Elindult a toborzási időszak a vendéglátósok, szállásadók, idegenvezetők romániai ágazatában (HoReCa), ahol több száz állást kínálnak a munkaadók.

Nyár közeledtével gőzerővel zajlik a toborzás a HoReCa-ágazatban, turistacélpontokon jól kereshet egy pincér vagy szakács
2025. április 25., péntek

Erdélyben gyárt páncélozott harcjárműveket a román hadsereg számára egy török cég

Erdélyben gyárt könnyű páncélozott taktikai harcjárműveket a román hadsereg számára a török Otokar, miután nemzetközi vegyesvállalat létrehozásáról írt alá megállapodást Románia egyik vezető védelmi vállalatával, a Medgyesen működő Automecanica Rt.-vel.

Erdélyben gyárt páncélozott harcjárműveket a román hadsereg számára egy török cég
2025. április 25., péntek

„Nagyobb jelenléttel” térhet vissza az OTP Romániába Csányi Sándor szerint

Az OTP Banknak a romániai piacról való kivonulásáról is szó esett a magyar pénzintézet éves közgyűlésén, pénteken Budapesten.

„Nagyobb jelenléttel” térhet vissza az OTP Romániába Csányi Sándor szerint
2025. április 25., péntek

Minden út Rómába vezet: felpörgette a repülőjegy-eladásokat Ferenc pápa halála

Megugrott a kereslet a Románia különböző repülőtereiből Rómába indul járatok iránt, ezrek szeretnének fizikailag is jelen lenni a Vatikánban Ferenc pápa hétvégi temetésén.

Minden út Rómába vezet: felpörgette a repülőjegy-eladásokat Ferenc pápa halála
2025. április 24., csütörtök

Több mint 100 kilométerrel bővült tavaly az autópálya-hálózat, még mindig sok a kövezett vagy földút

Tavaly 140 kilométerrel bővült a romániai autópálya-hálózat, a közúthálózat hossza pedig 86 847 kilométert tett ki – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több mint 100 kilométerrel bővült tavaly az autópálya-hálózat, még mindig sok a kövezett vagy földút
2025. április 23., szerda

Románia lett a magyar légitársaság legnagyobb piaca

Az idén a Wizz Air összes romániai útvonalán kínált 15,8 millió ülőhely-kapacitással az ország az ultra fapados magyar légitársaság legnagyobb piacává vált, megelőzve Lengyelországot.

Románia lett a magyar légitársaság legnagyobb piaca
2025. április 23., szerda

Újdonságokat hoz a roncsautóprogram: rekorddöntést vár a szaktárca

A tavalyinál 50 százalékkal nagyobb, 1,43 milliárd lejes költségvetése lesz idén a hamarosan induló roncsautóprogramnak – tájékoztatott szerdán a környezetvédelmi minisztérium.

Újdonságokat hoz a roncsautóprogram: rekorddöntést vár a szaktárca
2025. április 23., szerda

Időben érkezik a gyerekpénz is – ígéri a munkaügyi minisztérium

A gyermeknevelési pótlékot (gyerekpénzt) május 8-tól folyósítják, a nyugdíjak postai kézbesítése pedig a hónap első négy napjára kiterjedő hosszú hétvége ellenére május 2-án kezdődik – tájékoztatott szerdán a Facebook-oldalán a munkaügyi minisztérium.

Időben érkezik a gyerekpénz is – ígéri a munkaügyi minisztérium
2025. április 23., szerda

Több mint megduplázódott a viharkárok után kifizetett kártérítések összege

A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségébe (UNSAR) tömörülő biztosítótársaságok összesen 56 millió lej kártérítést fizettek ki tavaly viharkárok miatt fakultatív lakásbiztosítás alapján.

Több mint megduplázódott a viharkárok után kifizetett kártérítések összege
2025. április 23., szerda

Lendületesen kezdte az évet az építőipar

Az idei év első két hónapjában a nyers adatok szerint 16,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 19,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene Romániában az előző év azonos időszakához képest.

Lendületesen kezdte az évet az építőipar