Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A rengeteg útépítési projektben érdekelt román UMB cég is bejelentkezett a legnehezebb és legdrágább romániai sztrádaszakasz megépítésére. A hétfői határidőig összesen hét cégcsoportosulás tett ajánlatot a Vaskapu–Zilah–Szilágynagyfalu útvonalon majdan húzódó aszfaltcsík megtervezésére és megvalósítására, mely a Meszes-hegység gyomrán átvezető, összesen 2,8 kilométer hosszú alagutat is magában foglal. A hatóságok áfa nélkül 7,5 milliárd lejesre becsülték a munkálatok költségét.
2023. augusztus 28., 17:582023. augusztus 28., 17:58
2023. augusztus 28., 18:022023. augusztus 28., 18:02
Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság (CNAIR) vezetője hétfőn közölte, nagy az érdeklődés: az UMB mellett az olasz WeBuild, illetve a török Ictas, Nurol, Mapa, Makyol és Tekfen cégek által vezetett csoportosulások is elvállalnák a kivitelezést.
Amint arról beszámoltunk, év elején újabb versenytárgyalást hirdetett meg a CNAIR az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Zilah, illetve Zilah és Szilágynagyfalu közötti szakaszának a kivitelezésére. Az új kiírásra azért volt szükség, mert az előző versenytárgyalás meghirdetése óta erőteljesen megnőttek az árak az ágazatban. Ezek után a kiírás határidejét meghosszabbították, ugyanis az érdeklődő cégek több száz tisztázni való kérdést fogalmaztak meg. Ezek nagy részére a CNAIR azzal válaszolt, hogy a megoldást a majdani kivitelezőnek kell megtalálnia. Az áfa nélkül 7,48 milliárd lejesre becsült költségeket vissza nem térítendő európai uniós alapokból finanszírozzák.
Jóváhagyta csütörtökön a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Nyárádszereda és Neamți megyei Leghin közötti kettes szakaszának műszaki-gazdasági mutatóit.
Még ebben az évben befejeződhet az A3-as autópályát a nagyváradi körgyűrűvel összekötő út építése – jelentette ki a munkálatok helyszínén kedden a szállításügyi miniszter.
A bukaresti közlekedési minisztérium azt javasolta, hogy kormányhatározattal hagyják jóvá a Szatmárnémetit Óvárival, azaz a magyar határral összekötő gyorsforgalmi út megépítéséhez szükséges kisajátításokat.
A szállításügyi miniszter szerint jövő év végéig legalább 200 kilométer új sztrádaszakaszt adnak át a forgalomnak, az optimista forgatókönyv szerint azonban akár 300 kilométer autópálya is elkészülhet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
szóljon hozzá!