Egy korszak vége: „transzissá” váltak az OTP Románia ügyfelei – Hogyan tovább?

OTP Bank Románia

Búcsú az OTP Banktól. Kivonul Romániából a magyar pénzintézet

Lezárult az OTP Bank Romániának a Transilvania Bankba történt integrálása, így már hivatalosan is „transzisok” a magyar bankcsoport (most már csak volt) romániai ügyfelei. Mutatjuk, hogyan zajlik a teljes átállás, és milyen teendői vannak a mostanáig a távozó OTP-nél bankolóknak. Mint ahogy azt is, hogy a Transilvania Bank mely szolgáltatásai várnak átmenetileg elérhetetlenné a március 2-áig zajló technikai „átállás” miatt.

Bálint Eszter

2025. február 28., 17:002025. február 28., 17:00

Az előzetesen bejelentetteknek megfelelően február 28-án percre pontosan 12 órakor az OTP Bank Románia lehúzta a rolót, és integrálódott a Transilvania Bankba. A két pénzintézet ezzel egyesült, február 28. és március 2. között pedig a fúzióval kapcsolatos technikai műveletekre kerül sor.

Pontban délben leálltak tehát a szolgáltatások,

bezárt az OTPdirekt, az OTP romániai internetes platformja, s azóta csak számlakivonatokat lehet kérni, az elvégzett tranzakciók listáját lehet böngészni.

korábban írtuk

Lassan „elköszön” az OTP – Számos változás várható a romániai bankpiacon
Lassan „elköszön” az OTP – Számos változás várható a romániai bankpiacon

Nem csak az OTP Banknak mondunk idén búcsút, új szereplőkkel – köztük egy új magyar pénzintézettel – is találkozunk a romániai bankpiacon.

Az OTP-s bankkártyák még használhatók

Egyedül a bankkártyákat lehet most még használni, amelyek március 1-jén 21.30 órakor „állnak le”.

A Transilvania Banktól kapott kártyák eközben március 2-án 7 órától lesznek használhatók

a BT honlapján közzétett tájékoztatás szerint. Március 3-tól, hétfőtől pedig az OTP Bank korábbi ügyfelei a BT egyéb termékeit és szolgáltatásait is igénybe vehetik. Az OTP Bank termékeihez és szolgáltatásaihoz való hozzáféréssel kapcsolatos részletek a BT/OTP Bank Romania honlapon találhatók.

Annak érdekében, hogy az ügyfelek a BT-bankkártyát március 2-án reggel 7 órától fizikailag vagy digitálisan (a BT Pay alkalmazás segítségével) használni tudják, szükség van a bankkártya átvételére az értesítésben megjelölt vagy a BT honlapján kikereshető bankfiókból, annak aktiválására a Transilvania Bank bármely ATM-jénél.

A BT Pay alkalmazás a Google Play, az App Store vagy a Huawei App Gallery áruházakból tölthető le.

Ha pedig bármi gond adódna, a Contact Center & Customer Care BT-hez lehet fordulni az alábbi elérhetőségek egyikén román, angol és magyar nyelvű tanácsadással:

  • telefonon: 0800 800 881; 0264 308 014;
  • mailben: otp@btrl.ro.

„A Banca Transilvania és az OTP Bank azon van, hogy különösen február vége és március eleje a lehető legkisebb hatással legyen Önre, mint ügyfélre. Köszönjük megértését. Mi a barikádokon vagyunk” – üzenik a Transilvania Bank illetékesei az OTP-től hozzájuk kerülő ügyfeleknek.

korábban írtuk

A kétnyelvűséget és az oktatási-nevelési támogatás folyósítását is vállalja az OTP-t felvásárló Transilvania Bank
A kétnyelvűséget és az oktatási-nevelési támogatás folyósítását is vállalja az OTP-t felvásárló Transilvania Bank

Lezárult az OTP Bank romániai leányvállalatának megvásárlását célzó tranzakció, miután a bukaresti hatóságok jóváhagyták a Transilvania Bankkal kötött üzletet, a fúzióig a két pénzintézet önállóan folytatja tevékenységét.

Az átállás miatt átmenetileg elérhetetlenné válnak BT-szolgáltatások

Közben a Transilvania Bank arról tájékoztatta pénteken ügyfeleit, hogy a fúzió technikai lezárása miatt átmenetileg, március 1-jén (péntek éjszaka/szombat) 1.30 órától március 2-án (vasárnap) 7.00 óráig nem, vagy csak részben működnek bizonyos szolgáltatásaik.

Mint írták, a BT-kártyákkal lehet majd fizetni és készpénzt felvenni, többek között a BT Pay alkalmazáson keresztül, az ATM-ek pedig a szokásos módon működnek.

Ami a BT-alkalmazásokat illeti:

  • A BT Go, BT Ultra, BT24 és NeoBT nem működnek.
  • A BT Visual Help, az önbankoló alkalmazás szintén nem fog működni.

A BT Pay funkció elérhető lesz:

  • érintés nélküli fizetés telefonnal és online fizetés,
  • átutalás saját kártyák között,
  • pénzátutalás a BT Pay segítségével a telefonos kapcsolatok között szereplő személyeknek, illetve pénzkérés tőlük,
  • érintés nélküli készpénzfelvétel a BT pénzkiadó automatákból,
  • kártyaadatok megtekintése,
  • kártya letiltása/feloldása, online tranzakciós limitek módosítása,
  • virtuális asszisztens (BT chat) a BT Payről, a bank termékeiről és szolgáltatásairól szóló információkért.

BT Express, BT Express Plus és BT Cash & Drop automaták:

  • bizonyos tranzakciók, például készpénzbefizetés, nem lehetségesek,
  • készpénzfelvétel bármikor lehetséges.

A BT fiókok hétvégén is nyitva vannak, de a nyitvatartási idő eltérő lesz:

12.00–18.00 óra. Szolgáltatások: tanácsadás és offline kéréskezelés.

„A BT arra törekedett, hogy az az időszak, amikor bizonyos szolgáltatások nem, vagy csak részben működnek, a lehető legrövidebb legyen, főként éjszaka történjen, és az alapvető szolgáltatások elérhetőek legyenek az ügyfelek számára” – húzza alá a pénteki tájékoztatás.

Örülhetnek az „illetékes hatóságok”

Mint ismert, a Transilvania Bank tavaly 347,5 millió euróért vásárolta meg az OTP Bank Romániát és az OTP Csoport többi romániai leányvállalatát. Az első fúzióra 2024. december elején került sor a BT Leasing és az OTP Leasing között.

korábban írtuk

Zöld jelzés a Versenytanácstól: átveheti a Transilvania Bank az OTP romániai üzletágát
Zöld jelzés a Versenytanácstól: átveheti a Transilvania Bank az OTP romániai üzletágát

A Versenytanács engedélyezte azt a 347,5 millió euró értékű tranzakciót, amelynek keretében a Transilvania Bank át kívánja venni az OTP Bank romániai üzletágát. Ez lépés elengedhetetlen volz ahhoz, hogy a magyar bank végleg kivonuljon a romániai piacról.

A magyarországi anyavállalat még 2023 májusában jelentette be, hogy el kívánja adni az OTP Bank Romániát.

A pénzintézet akkor közölte, a bank organikus növekedési stratégiájával párhuzamosan az OTP Csoport úgy döntött, hogy az OTP Bank Románia stratégiai lehetőségeinek körét kibővíti a bank esetleges eladásának piaci tesztelésével.

Az OTP a kétezres évek elején vetette meg a lábát a romániai piacon, felvásárolva a Robankot. A magyar tőkéjű pénzintézet a 2008-as gazdasági válságot követően megszerezte a Millennium Bank Romániát is. További terjeszkedési törekvését azonban a bukaresti hatóságok elgáncsolták: a Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától a Banca Româneascát. Ami így került az Exim Bank tulajdonába. Mint megírtuk,

többek között ez játszhatott szerepet abban, hogy Budapesten úgy látták, nincs növekedési potenciál a romániai pénzintézetben.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató tavaly áprilisban ezt megerősítve úgy nyilatkozott, nem szívesen vonultak ki Romániából, de egyértelműnek tűnt, hogy nem kapnak lehetőséget akvizíciókra. E nélkül pedig véleménye szerint a romániai piacon nehéz kis bankból nagyot csinálni, az OTP távozásának pedig láthatólag „örültek az illetékes hatóságok”.

Az akvizícióbal a Transilvania Bankerősíti piacvezető helyét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Elutasítja a román agrárminiszter az EU költségvetés-tervezetét

A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.

Elutasítja a román agrárminiszter az EU költségvetés-tervezetét
2025. július 17., csütörtök

Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.

Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program
2025. július 17., csütörtök

Nem garancia a román zászló: a sertéshús 80 százaléka importból származik

A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.

Nem garancia a román zászló: a sertéshús 80 százaléka importból származik
2025. július 17., csütörtök

Micsoda időzítés: áfakedvezményeket követel Brüsszel az áfaemelésbe menekülő Romániától

Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.

Micsoda időzítés: áfakedvezményeket követel Brüsszel az áfaemelésbe menekülő Romániától
2025. július 17., csütörtök

Továbbra is Romániában a legmagasabb az infláció, és az áfaemelés még csak most jön

Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.

Továbbra is Romániában a legmagasabb az infláció, és az áfaemelés még csak most jön
2025. július 17., csütörtök

Grindeanu: már használatban van azon sztrádaszakaszok nagy része, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni

Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.

Grindeanu: már használatban van azon sztrádaszakaszok nagy része, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni
2025. július 17., csütörtök

Erdélyt is megkárosítja az autópályapénzek elügyetlenkedése

Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.

Erdélyt is megkárosítja az autópályapénzek elügyetlenkedése
2025. július 16., szerda

Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket

Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.

Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket
2025. július 16., szerda

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
2025. július 16., szerda

Kisebb kerettel, de mégis lesz magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram

Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Kisebb kerettel, de mégis lesz magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram