Fotó: Pixabay
Július 19-én rajtol el a kezdő vállalkozókat támogatni hivatott Start-Up Nation program harmadik kiírása – jelentette be kedden a vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős miniszter.
2022. július 12., 19:402022. július 12., 19:40
Daniel Cadariu elmondta, 30 munkanapon át, azaz szeptember 1-je 20 óráig várják majd a pályázók jelentkezését.
A program költségvetése 2,2 milliárd lej. Ebből 520 millió lej áll jelenleg rendelkezésre, a fennmaradó 1,7 milliárd lejt a jövő hónapban esedékes költségvetés-kiigazításkor különítik majd el – mondta a miniszter.
Az önrész a projekt értékének 5-15 százaléka között mozog majd.
„A munkahelyek számát nem pontozzák (...), pluszpontot érnek azonban a hozzáadott értéket képviselő tevékenységek, az új, innovatív technológiákba történő beruházások, a zöld energia, a digitalizáció és a vállalkozói képzések. A zöld komponensért szintén pluszpont jár” – magyarázta Cadariu.
Emellett a pályázóknak egy digitális csomagot is meg kell vásárolniuk, ennek költségeiből 5000 eurót számolnak el – írja az Agerpres.
Idén a diaszpórában élők külön pályázhatnak, nekik bizonyítaniuk kell, hogy a jelentkezést megelőző 12 hónapban az ország határain kívül éltek.
Az elmúlt időszakban a Start-Up Nation gazdaságfellendítő projekt 2017–2020-as programjában nyertes vállalkozások sora adott aggodalmának hangot amiatt, hogy máig nem kapták meg a finanszírozást, holott másoknak utaltak.
A romániaiak átlagosan alig több mint 32 évet dolgoznak a nyugdíjba vonulás előtt, ezzel kivívták maguknak a legrövidebb munkaidővel rendelkező ország címet – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) a tervezettnél 1,2 milliárd lejjel több adót gyűjtött be az idei első félévben – számolt be kedden a Facebook-oldalán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Elsőként a romániai piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bár az úgynevezett luxusadóról szóló törvény már az év eleje óta hatályban van, az adóhatóság júliusban tette közzé a „luxuscikkek” bejelentésére és azok adóztatására kidolgozott 216-os nyomtatvány mintájára és tartalmára vonatkozó első utasításokat.
Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron – közölte a vállalat.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
Az egyik legnagyobb romániai autóipari cég, a Leoni 10 százalékkal csökkenti dolgozói számát a több mint 3600 személyt foglalkoztató besztercei gyárában – adta hírül a G4media.ro.
Továbbra is az energetikai cégek a legnyereségesebb állami vállalatok – derül ki a legfrissebb összesítésből.
2023-ban a romániai polgárok 33,6 milliárd dollárt (153 457 920 000 lejt) költöttek el az élelmiszerüzletekben, míg az online élelmiszer-kiskereskedőknél 319 millió dollárt hagytak ott.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)