Fotó: Rompres
a földgáz nem kerül ugyanannyiba minden tagállamban, van olyan ország, ahol ezer köbméter földgáz ára hatszáz euró. „A gond az előállítási és az értékesítési ár közötti különbséggel van. Amennyiben a fogyasztói ár alacsonyabb az előállításinál, azt jelenti, hogy a közvetett támogatás gyakorlata áll fenn, azaz az állam finanszírozza az országban működő gázszolgáltatókat, ez pedig ellentétes az uniós joganyaggal. Amennyiben beigazolódik, hogy így van, az EB mérlegelni fogja a szabálysértési eljárás beindítását Románia ellen” – jelentette ki a biztos.
Mint arról beszámoltunk, az EB először januárban jelezte, hogy Romániának – az uniós csatlakozási tárgyalások alkalmával megfogalmazott vállalás értelmében – év végéig hozzá kell igazítania a földgáz árát az uniós követelményekhez, ami gyakorlatilag az energiahordozó-piac liberalizációját jelenti.
Ferran Tardellas, az EB szóvivője elmondta, Bukarestnek be kell tartania azon ígéreteket, amelyeket az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon tett, és amelyek értelmében azonos szintre hozza az országban kitermelt földgáz árát az importból származóéval. Románia jelenleg a földgázszükséglet 38,31 százalékát fedezi importból. Az országban jórészt a Romgaz és a Petrom által kitermelt földgáz ezer köbméterenkénti ára 180 dollár, míg a külföldié lényegesen magasabb, 370 dollár. Tardellas szerint az EB számára elfogadhatatlan az az érvelés, hogy Románia földgázkitermelő ország, így a belföldi fogyasztásra szánt energiahordozó árát alacsonyan tarthatja, mivel a csatlakozási tárgyalások során vállalta, hogy a csatlakozást követően az európai szintre emeli az árakat. A román vállalás értelmében a piacot oly módon liberalizálják, hogy 2009. január elsejére ne legyen különbség a hazai és az importföldgáz ára között.
Tardellas ugyanakkor közölte, hogy az EB elfogadja az alacsony jövedelmű fogyasztóknak nyújtott árkedvezményeket, amennyiben az erre vonatkozó terveket előzetesen bemutatják a brüsszeli illetékeseknek, és azok jóváhagyják. „Az áraknak tükrözniük kell a kereslet és a kínálat viszonyát állami szubvenció nélkül. Az egyetlen támogatási forma az alacsony jövedelmű fogyasztók védelme” – szögezte le Tardellas. A szóvivő elmagyarázta, miért szükséges a hazai termelésű földgáz árának fölemelése: a külföldi szolgáltatók nem tudnak belépni a román piacra, mivel nem képesek versenyezni az itteni, a piacinál lényegesen alacsonyabb árakkal.
Mint arról beszámoltunk, legutóbb február elsején emelkedett a földgáz ára átlagosan 8,5 százalékkal. A hazai kitermelésű földgáz ára az eddigi ezer köbméterenkénti 470 lejről 495 lejre emelkedett. Az Országos Energiaügyi Hatóság szerint ugyanakkor ebből az – ötszázalékos – emelésből a fogyasztók csupán 1,5 százalékot érzékelnek majd.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.