Csányi Sándor szerint egyértelműnek tűnt, hogy nem kapnak lehetőséget akvizíciókra a romániai piacon
Fotó: MTI/Rosta Tibor
Romániából kivonult, máshol folytatja a terjeszkedést az OTP Bank – hangzott el a társaság pénteki éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
2024. április 26., 14:552024. április 26., 14:55
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató az MTI szerint úgy nyilatkozott, nem szívesen vonultak ki Romániából, de egyértelműnek tűnt, hogy nem kapnak lehetőséget akvizíciókra. E nélkül pedig véleménye szerint a romániai piacon nehéz kis bankból nagyot csinálni,
Megállapodásra jutott az OTP Bank Nyrt. a kolozsvári székhelyű Transilvania Bankkal a magyar pénzintézet romániai leányvállalatának eladásáról, a tranzakció értéke 347,5 millió euró.
Beszélt ugyanakkor arról is, hogy az OTP Bank tavaly minden korábbi eredményét felülmúlta, a megkezdett építkezést és terjeszkedést a következő években is folytatja.
A stabilitást jellemző mutatók jól alakultak, a vállalatcsoport tőkehelyzete stabil, az organikus növekedés jelentős, a hitelminőség csoportszinten javult, az egyszeri tételek és az ukrajnai háború kedvezőtlen hatásai mérséklődtek.
Különösen nagy eredménynek nevezte, hogy a csoportszintű eredmény 64 százaléka az OTP külföldi érdekeltségeiből származott 2023-ban, jelentősen javítva a bankcsoport kockázatviselő képességét.
Az elnök-vezérigazgató ezt követen a közgyűlés előtt bejelentette, hogy a bank csütörtökön vételi ajánlatot tett az egyik uniós országban. Többet egyelőre nem közölt az ügyletről, de megjegyezte, hogy ez lehet a bank történetének legnagyobb felvásárlása.
Hozzátette, hogy a lengyelországi terjeszkedési lehetőséget régóta vizsgálják.
A közgyűlésen elfogadott határozat alapján a 2023-as anyavállalati mérleget 654,988 milliárd forint adózás utáni eredménnyel állapították meg, ebből 65,499 milliárd forint jut általános tartalékképzésére az osztalékfizetés mellett.
Az OTP Románia Banknál számlával rendelkező ügyfelek minden pénzügyi szolgáltatáshoz hozzáférhetnek, amíg a Transilvania Bank nem integrálja a most értékesített pénzintézetet.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
szóljon hozzá!