Fotó: Haáz Vince
A nyugdíjak és fizetések esetleges további emelése a költségvetés bevételeinek alakulásától függ – jelentette ki a miniszterelnök.
2022. augusztus 30., 17:032022. augusztus 30., 17:03
2022. augusztus 30., 17:042022. augusztus 30., 17:04
Nicolae Ciucă a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a minimálbér 3000 lejre emelésére vonatkozó javaslata kapcsán beszélt erről egy keddi, konstancai sajtótájékoztatón. Azt mondta, a koalíciót továbbra is foglalkoztatják a lakosság és a gazdaság védelmét szolgáló intézkedések, a nyugdíjak és a bérek emeléséhez azonban biztosítani kell a szükséges pénzt is – írja az Agerpres.
Emlékeztetett, a kormány két intézkedést is hozott a kiszolgáltatott helyzetben levők és a 2000 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők megsegítése érdekében, illetve a közalkalmazottak bérét megemelte a jelenlegi és a 153-as törvény által előírt bértábla szerint 2022-re járó fizetésük különbözetének egynegyedével.
– tette hozzá a miniszterelnök.
Beszélt a témáról keddi sajtótájékoztatóján a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sajtószóvivője, Ionuţ Stroe is, hangsúlyozva, a koalícióban még nem tárgyaltak sem a minimálbér, sem a nyugdíjak emeléséről. Ugyanakkor hozzátette, pártja dolgozik erről szóló javaslatokon, ezeket azonban csak a megfelelő költségvetési számítások kíséretében fogják előterjeszteni, és előbb a koalícióban tárgyalják meg. Mindegyik pártnak célja növelni a minimálbért és a nyugdíjakat, az ilyen döntések azonban elsősorban a gazdasági lehetőségektől függenek – szögezte le.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
szóljon hozzá!