Fotó: Kristó Róbert
Sebastian Burduja csütörtökön kijelentette, hogy az energiaár-sapkákon 2025 márciusáig nem kíván módosítani a kormány.
2024. február 15., 19:362024. február 15., 19:36
2024. február 15., 19:382024. február 15., 19:38
Egy bukaresti sajtóeseményen az energiaügyi miniszter kifejtette:
„Mindezeket a lehetőségeket számításba vesszük, és az energiapiac szereplőivel együtt döntünk a következő lépésről. (..) Átláthatóan és kiszámíthatóan járunk majd el, mert ez fontos a fogyasztóknak, a szolgáltatóknak és a termelőknek egyaránt” – nyilatkozta a miniszter.
Az árplafonok 2025 márciusa utáni módosítására vonatkozó kérdést Burduja azzal hárította el, hogy nagyon nehéz megjósolni, mi fog történni egy év múlva – számolt be az Agerpres.
Majd ismételten hangsúlyozta: az energiaárak jelenlegi korlátozásához és a drágulások kompenzálásához a kormány jövő év tavaszáig nem kíván hozzányúlni.
Végezetül kitért arra is, hogy számos energiaszolgáltató a kormány által meghatározott ársapka alatti árakon kínálja az energiát, és az elégedetlen fogyasztóknak jogukban áll gáz- és vagy áramszolgáltatót váltani.
Tavaly az Európai Unióban tízből egy ember (a lakosság 9,5 százaléka) nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon – ez az arány 1,2 százalékponttal magasabb a 2022-ben jegyzettnél.
Nem meglepő ma már senkinek sem, hogy milyen hatalmas különbségek vannak az Európa különböző országaiban regisztrált nettó átlagkeresetek között – egy friss elemzés is azt mutatja: az észak- és nyugat-európai országokban a legmagasabb a nettó átlagbér.
A romániai foglalkoztatottak létszáma 7,697 milliót tett ki tavaly, közülük 11,9 százalék a mezőgazdaságban dolgozott – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mivel továbbra sem sikerült lezárnia új repülőgépe bejegyzését, kénytelen tovább halasztani brassói és nagyszebeni járatainak elindítását a Fly Lili.
Idén májusban áprilishoz képest 99 lejjel (1,9 százalékkal) 5118 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Tavaly májushoz viszonyítva 12,7 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset Romániában.
A fiatal gazdák letelepedését támogató uniós pályázati kiírásra beérkezett 5640 kérés közül az AFIR 3500 pályázatot támogat. A pályázat nyertesei számára elkezdődött a hetvenezer eurós támogatási összeg 75 százalékának előlegként történő kifizetése.
Felújítják a Temesvár–Szeged-vasútvonalat: a román kormány csütörtökön jóváhagyta a két város közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt.
A májusi 5,12 százalékról júniusban 4,94 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Megérte hétfőn csoportosan „beteget jelenteni” a Tarom román légitársaság pilótáinak: a cég vezetésével folytatott tárgyalásokat követően 1500 euróval – mintegy 7460 lej – nő a fizetésük.
Az idei első negyedévben 8049 lej volt a romániai háztartások átlagjövedelme és 3210 lej az egy főre jutó bevétel; ez 7,3, illetve 7 százalékos növekedést jelent 2023 utolsó negyedévéhez képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)