Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Nagyváradon elkezdődtek a nemzetközi repülőtér bővítési munkálatai, melyek befejeztével kétszeresére nő a légikikötő utasfelvételi kapacitása – jelentette be szerdán Ilie Bolojan, a repülőteret működtető Bihar megyei önkormányzat elnöke.
2023. június 28., 14:072023. június 28., 14:07
Összesen 212,84 millió lejes beruházással építenek új utasterminált, és bővítik a kifutópályát. A jórészt az Európai Unió és a román kormány támogatásával megvalósuló beruházás finanszírozási szerződését 2022 végén írta alá a közlekedésügyi minisztérium. A megye vezetésének ez volt az utolsó lehetősége, hogy uniós forrásokat hívjon le repülőtér-bővítési munkálatokra, amelyeket év végére be is kell fejezni – írta közösségi oldalán Ilie Bolojan. Ennek elősegítéseként teljesen átengedték a helyszínt a kivitelezőnek,
A beruházás részeként a meglévő terminált új épületszárnnyal toldják meg a schengeni és nem schengeni országokba induló és onnan érkező utasok számára. Az új terminálnak köszönhetően a repülőtér utasfelvételi kapacitása duplájára nő, a jelenlegi 400 helyett óránként 800 utast lesz képes fogadni – közölték korábban.
A fejlesztési projekt keretében meghosszabbítják a bekötőutakat, bővítik a parkolókat, és repülőgép-jégtelenítő berendezést is beszereznek.
– vetítette előre Ilie Bolojan.
Mint ismeretes, a váradi repülőtéren az elmúlt években folyamatosan voltak fejlesztések, a légitársaságok viszont – a hatóságok folyamatos erőfeszítése ellenére – továbbra is elkerülik. A Ryanair másodszor is megszüntette váradi járatait, így jelenleg egyetlen menetrend szerinti külföldi járat van a nemzetközi reptéren – az Aeroitalia az olaszországi Forliba viszi és hozza az utasokat. Ezen kívül a Tarom román állami légitársaság Bukarestbe működtet menetrend szerinti belföldi járatokat, a külföldi járatok zöme pedig jelenleg a törökországi és egyiptomi célpontú charterjáratokra korlátozódik.
A szállítás- és infrastrúraügyi minisztérium csütörtökön aláírta a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér utastermináljának bővítését célzó 212,84 millió lej értékű finanszírozási szerződést – közölte Sorin Grindeanu a Facebookon.
Tavaly az Európai Unióban tízből egy ember (a lakosság 9,5 százaléka) nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon – ez az arány 1,2 százalékponttal magasabb a 2022-ben jegyzettnél.
Nem meglepő ma már senkinek sem, hogy milyen hatalmas különbségek vannak az Európa különböző országaiban regisztrált nettó átlagkeresetek között – egy friss elemzés is azt mutatja: az észak- és nyugat-európai országokban a legmagasabb a nettó átlagbér.
A romániai foglalkoztatottak létszáma 7,697 milliót tett ki tavaly, közülük 11,9 százalék a mezőgazdaságban dolgozott – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mivel továbbra sem sikerült lezárnia új repülőgépe bejegyzését, kénytelen tovább halasztani brassói és nagyszebeni járatainak elindítását a Fly Lili.
Idén májusban áprilishoz képest 99 lejjel (1,9 százalékkal) 5118 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Tavaly májushoz viszonyítva 12,7 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset Romániában.
A fiatal gazdák letelepedését támogató uniós pályázati kiírásra beérkezett 5640 kérés közül az AFIR 3500 pályázatot támogat. A pályázat nyertesei számára elkezdődött a hetvenezer eurós támogatási összeg 75 százalékának előlegként történő kifizetése.
Felújítják a Temesvár–Szeged-vasútvonalat: a román kormány csütörtökön jóváhagyta a két város közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt.
A májusi 5,12 százalékról júniusban 4,94 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Megérte hétfőn csoportosan „beteget jelenteni” a Tarom román légitársaság pilótáinak: a cég vezetésével folytatott tárgyalásokat követően 1500 euróval – mintegy 7460 lej – nő a fizetésük.
Az idei első negyedévben 8049 lej volt a romániai háztartások átlagjövedelme és 3210 lej az egy főre jutó bevétel; ez 7,3, illetve 7 százalékos növekedést jelent 2023 utolsó negyedévéhez képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)