2012. március 09., 13:512012. március 09., 13:51
Tavaly a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékkal növekedett, az utolsó negyedévben azonban 0,2 százalékkal csökkent a mutató. Az idei első negyedévi esetleges visszaesés sorozatban a második lenne, ami technikai recessziót jelent.
A tavalyi év azonos időszakához képest az idei első negyedévben a GDP 1,5-2 százalékkal lesz magasabb – mondta a miniszter.
Mint mondta, az első negyedévben a kedvezőtlen időjárás befolyásolja károsan a gazdaságot, ezért visszaesés várható, de nem a gazdaság vagy a kereslet csökkenése, hanem az áruszállítási fennakadások miatt. „Technikailag elképzelhető, hogy recesszióba kerülünk, de éves viszonylatban növekedés várható” – szögezte le Drăgoi.
A 2011-es növekedés főként a mezőgazdasági és az ipari ágazatnak tulajdonítható, amelyek 11,3, illetve 5 százalékkal növekedtek éves szinten.
A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a Világbank az idén 1,5-2 százalékos GDP-növekedésre számítanak Románia viszonylatában.
A pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kormány idei céljai közé tartozik a bérek emelése, de ezt az intézkedést csak akkor hozzák meg, ha az nem veszélyezteti az államháztartás tervezett hiányát, valamint az elkövetkező években is fenntartható az emelt bérek folyósítása. Rámutatott: a kormány nem akarja elkövetni ugyanazt a hibát, mint 2008-ban, amikor a választási évben a bérek és a szociális juttatások 50 százalékkal nőttek.
Damoklész kardjaként lebeg már jó ideje a fejünk felett az óriásira dagadt költségvetési hiány lefaragására irányuló intézkedéscsomag. Elemzők szerint az áfaemelés egyetlen nyertese a román állam lenne.
Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni a 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.
Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.