Szárnyakat adnak. Iulian Scorpan és Mihai Jurca a szerződés aláírása közben
Fotó: Nagyvárad önkormányzata
Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.
2024. április 11., 18:302024. április 11., 18:30
Iulian Scorpan abból az alkalomból tette a bejelentést, hogy Chișinăuban Mihai Jurca nagyváradi városmenedzserrel aláírta a szerződést, amelynek értelmében a cég öt évig heti öt bukaresti és három londoni járatot üzemeltet a nagyváradi repülőtérről.
Mihai Jurca a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat által közösen létre hozott Air Oradea légitársaság nevében látta el kézjegyével a megállapodást.
A városmenedzser elmondta:
Maximális pontszámot ért el a moldovai HiSky légitársaság a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat közös légitársasága, az Air Oradea által kiírt tenderen – ami abból a szempontból nem volt túl nehéz, hogy egyedüliként jelentkezett.
„Az 5 éves üzleti tervre vonatkozó 750 ezer eurós beruházásunk célja a stabil járatok fejlesztése és a nagyváradi operatív bázis megnyitására irányuló erőfeszítések támogatása volt, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a jövőben más fejlesztési irányokban gondolkodjunk” – mondta Jurca, arra utalva, hogy a két önkormányzat az Air Oradeán keresztül ekkora összeggel támogatja a járatok üzemeltetését.
A HiSky vezérigazgatója, Iulian Scorpan emlékeztetett: Bihar azon, jelentős potenciállal rendelkező megyék közé tartozik, amelyek eddig csupán kis mértékben fértek hozzá a légi szállítási szolgáltatásokhoz.
Rendkívül jól kiépített csatlakozási rendszerrel rendelkezünk, ami azt jelenti, hogy az utasok Nagyváradról tíz másik európai és amerikai városba juthatnak el, mindössze egy rövid fővárosi megállóval. A gyakorlatban a repülőút Nagyváradról New Yorkba mindössze 12 órát vesz igénybe” – mutatott rá a vezérigazgató.
Úgy tűnik, hamarosan újra megtelik élettel a nagyváradi nemzetközi repülőtér, amely manapság újfent csak nevében nemzetközi.
A HiSky nyolc repülőgéppel rendelkezik: 4 darab 180, 1 darab 144, 2 darab 220 és egy darab 275 férőhelyessel, amellyel az Egyesült Államokba repül.
Az Air Oradeát 2021-ben hozták létre, hogy a piaci versenykörülmények között fejlesszék a légi közlekedést a nagyváradi repülőtéren.
Mint megírtuk, a nagyváradi repülőtér kifutópályáját épp most hosszabbították meg, hogy nagyobb befogadóképességű repülőgépek is használhassák, és az utasterminált is kibővítették.
Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!