Az Eurostat jelentése szerint az európai átlagnál háromszor magasabb az infláció Romániában

Az Eurostat jelentése szerint az európai átlagnál háromszor magasabb az infláció Romániában

Tovább nőttek az árak. Romániában a legnagyobb a pénzromlás mértéke az Európai Unió országai közül

Júliusban 4,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában, ami növekedést jelent az egy hónappal korábban jegyzett 3,9 százalékos éves inflációhoz képest. Az Európai Unió (EU) országai közül ezúttal is nálunk regisztrálták a legnagyobb mértékű fogyasztóiár-növekedést, sorozatban immáron a hetedik hónapban.

Hírösszefoglaló

2019. augusztus 19., 14:192019. augusztus 19., 14:19

Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) által közzétett adatok szerint az euróövezetben a júniusban jegyzett 1,3 százalékról júliusban 1 százalékra csökkent az éves infláció, míg az Európai Unióban 1,6 százalékról 1,4 százalékra esett vissza.

Románia után Magyarországon (3,3%) és Lettországban (3%), valamint Szlovákiában (3%) nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak.

A rangsor másik végén Portugália áll, ahol 0,7%-os negatív inflációt jegyeztek, Cipruson 0,1%-kal, Olaszországban pedig 0,3 százalékkal nőttek az árak.

2019 júniusához képest júliusban az Európai Unió tizenegy tagállamában nőtt az infláció, két országban stagnált, tizenöt tagállamban pedig csökkent.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) nemrég közzétett adatai szerint júliusban 4,1 százalékra nőtt az éves infláció a júniusban regisztrált 3,84%-ról, miután az élelmiszerek 5,15%-kal, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 3,44%-kal, a szolgáltatások 4,11%-kal drágultak.

A Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, Mugur Isărescu a hónap elején azt mondta, a jegybank fenntartja az idei év végére vonatkozó 4,2%-os inflációs előrejelzését, a következő év végére pedig 3,4%-os pénzromlást valószínűsít – írja az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 19., kedd

Éllovasból sereghajtó: egyre nagyobb a baj az észak-erdélyi sztráda Kolozs és Szilágy megyei szakaszán, elúszhat a pénz

Miközben a munkálatok kezdetét követő hónapokban még mintaértékűnek számított az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor, illetve Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakasza, mára a helyzet drasztikusan megváltozott.

Éllovasból sereghajtó: egyre nagyobb a baj az észak-erdélyi sztráda Kolozs és Szilágy megyei szakaszán, elúszhat a pénz
2024. március 19., kedd

Erdélyi cégek jelentkezését is várják az Érték és Minőség Nagydíj pályázatra

A gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot.

Erdélyi cégek jelentkezését is várják az Érték és Minőség Nagydíj pályázatra
2024. március 19., kedd

Ha drágább, akkor is inkább a hazai – Sokak szerint túl kevés a romániai termék az üzletláncok polcain  

A romániaiak közel háromnegyede inkább hazai termékeket vásárol, még akkor is, ha azok drágábbak, miközben 62,7 százalékuk úgy véli, hogy a romániai mezőgazdasági termékek ritkábbak a nagyobb kiskereskedelmi üzletláncoknál.

Ha drágább, akkor is inkább a hazai – Sokak szerint túl kevés a romániai termék az üzletláncok polcain  
2024. március 19., kedd

Szép összeget hagytak tavaly Romániában a külföldi turisták

Tavaly 1,958 millió külföldi turista szállt meg a romániai szálláshelyeken, és összesen 5,239 milliárd lejt, fejenként 2674,8 lejt költöttek – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Szép összeget hagytak tavaly Romániában a külföldi turisták
2024. március 19., kedd

Leállósávon ragadt a Háromszéken majdan áthaladó autópálya terve

Két napon belül kétszer is határidőt módosítottak a hatóságok a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó-autópálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését célzó közbeszerzési eljárásban.

Leállósávon ragadt a Háromszéken majdan áthaladó autópálya terve
2024. március 18., hétfő

Romániában volt a legmagasabb az infláció februárban európai uniós összevetésben

Februárban a januárinál alacsonyabb, az előzetes értéknek megfelelő, 2,6 százalékos infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn publikált végleges adatai alapján.

Romániában volt a legmagasabb az infláció februárban európai uniós összevetésben
2024. március 18., hétfő

Csaknem 20 ezer euró: a különleges nyugdíjjal rendelkezők is megirigyelhetik a legnagyobb időskori juttatásokat

A legmagasabb romániai nyugdíj a januári emelést követően meghaladja a havi bruttó 100 ezer lejes összeget. És nem különleges nyugdíjról van szó.

Csaknem 20 ezer euró: a különleges nyugdíjjal rendelkezők is megirigyelhetik a legnagyobb időskori juttatásokat
2024. március 18., hétfő

Béremelést, jobb munkakörülményeket követelnek a kereskedelemben dolgozók

Az Alfa Kartellhez tartozó kereskedelmi szakszervezetek szövetségének (FSC) tagjai hétfőn 11 és 13 óra között a munkaügyi minisztérium előtt tüntetnek.

Béremelést, jobb munkakörülményeket követelnek a kereskedelemben dolgozók
2024. március 18., hétfő

A tavalyi rekordév után az első két hónapban is nőtt az autóipari termelés Romániában

Az év első két hónapjában 13,6 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában 2023 azonos időszakához viszonyítva – közölte hétfőn a Romániai Autógyártók Egyesülete (ACAROM).

A tavalyi rekordév után az első két hónapban is nőtt az autóipari termelés Romániában
2024. március 16., szombat

Megduplázódott Románia államadóssága a koronavírus-járvány kitörése előtti szinthez képest

48,9 százalékra nőtt tavaly Románia GDP-arányos államadóssága, éves szinten ez 1,7 százalékpontos növekedést jelent – írja a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi portál a bukaresti pénzügyminisztérium adatai alapján.

Megduplázódott Románia államadóssága a koronavírus-járvány kitörése előtti szinthez képest