Egy panamai alapítványba helyezte teljes vagyonát Ion Țiriac egykori teniszcsillag, aki jelenleg Románia leggazdagabb üzletembere – írta csütörtökön a Rise Project oknyomozó hírportál.
2016. április 07., 17:082016. április 07., 17:08
Az információ azt követően vált ismertté, hogy a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától csaknem negyedmillió eltitkolt offshore vállalat adatai szivárogtak ki. A romániai adatok feldolgozásában a Rise Project oknyomozó újságírócsoport vesz részt. A portál szerint a Puma nevű offshore alapítvány elnöke a 76 éves Tiriac, és vezetőtanácsának tagjai között van Klaus Mangold, a Mercedes luxusautót gyártó Daimler csoport volt ügyvezető igazgatója is. Țiriac és Mangold régóta üzlettársak.
A volt teniszcsillag ügyvédje a portálnak elmondta, hogy az alapítványt Țiriac hozta létre, és ő rendelkezik egyedül a vagyonról. Az ügyvéd szerint az alapítvány lényegében Țiriac „üzleti végrendelete\", hiszen a volt teniszező valamennyi cégének végső haszonélvezője az alapítvány, amelynek vagyona majd Țiriac halála után oszlik meg. Erről a román hatóságok is tudnak már 2005 óta – tette hozzá az ügyvéd.
Az ügyben Țiriac is megszólalt. A Realitatea Tv hírtelevíziónak elmondta, hogy valamennyi országban kifizette adóit, ahol üzletelt, ezenfelül pedig a pénzével azt csinál, amit akar.
Țiriac vagyonát tavaly 1,5 milliárd euróra becsülte a Capital című román gazdasági folyóirat. Az üzletember teniszezőként egyéniben kétszer is bekerült a világ tíz legjobbja közé, de főként párosban, a másik román teniszfenomén, Ilie Năstase partnereként lett világhírű és világelső az 1960-as és 1970-es években.
Putyin: Oroszországot akarják meggyengíteni
Visszautasította a személyét a panamai offshore-iratokhoz kapcsolni szándékozó törekvéseket csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint a kiszivárogtatások részét képzik a Nyugat Oroszország meggyengítését célzó erőfeszítéseinek.
Putyin arra hívta fel a figyelmet, hogy noha az iratokban ő személy szerint nem szerepel, a fényképe számos híradásban mégis előtérben szerepel az ügyben valóban érintettek között. Hangsúlyozta, hogy a „panamai iratokban\" (Oroszországgal kapcsolatban) nem volt jele a korrupciónak.
„Ellenfeleinket mindenekelőtt az orosz nemzet, a soknemzetiségű orosz nép egysége és szilárdsága nyugtalanítja. Arra törekednek, hogy belülről ingassanak meg és engedelmesebbekké tegyenek bennünket\" – fogalmazott.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.
A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.
Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte szerdán a pénzügyminisztérium.
Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.
Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.
szóljon hozzá!