Állásbörze: több ezer munkaajánlat, szemtől szemben (X) Pr-cikk

Négy online kiadás után az Állásbörze most hagyományos formájában, több ezer munkaajánlattal tér vissza Marosvásárhelyre, és ismét megteremti a munkáltatók és a munkát keresők közötti személyes interakció varázsát. A rendezvényre május 10-én, 11 és 19 óra között kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.

-- Külsős szerző --

2022. május 05., 12:452022. május 05., 12:45

Több mint harminc alkalmazó cég különböző tevékenységi körökből több ezer munkahelyet mutat be a rendezvényen résztvevőknek. A munkaadók új állásaik nagy részét itt hirdetik meg először. Az Állásbörze azonban nem csak erről szól.

Az Állásbörze az aktív munkaadók találkozóhelye a szakmai lehetőségek felfedezésére vágyókkal.

A „Târgul de Cariere” néven ismert legnagyobb állásbörze-szervező immár 31. kiadására kerül sor kedden. Már reggeltől várják a cégek az egyetemistákat, az álláskeresőket – pályakezdőket, tapasztalt szakembereket, munkahelyváltást tervezőket – az esemény standjainál. Az álláskereső itt átveheti a helyi szakmai környezet pulzusát, szemtől szemben beszélhet a csúcscégek képviselőivel, közvetlenül is jelentkezhet különböző állásokra, kérdéseket tehet fel és hasznos válaszokat kaphat, elindíthatja a folyamatot az álomszakma megszerzése felé, illetve értékes tippeket kaphat, amelyek a sikeres karrierhez vezetnek.

A szociális és személyes interakció iránti vágy a munkaadók szintjén is érezhető volt, ezért a meghívásunkra igenlő választ adó cégek már alig várják, hogy a jelentkezők megtegyék az első lépést az alkalmazás felé, és részt vegyenek a szemtől szemben történő ismerkedő interjúkon, átléphessék a hasznos információkkal felvértezett standok küszöbét, annál is inkább, mert a rendezvényen való részvételt már nem korlátozzák a járványhelyzetben hozott korlátozó intézkedések.

„A járvány két éve megszakította az általunk megszokott fizikai jelenléttel járó eseményeket, ez pedig kihívást jelentett nekünk és a munkaadóknak egyaránt. Új szolgáltatásokat, illetve megoldásokat kellett találnunk a távolról történő alkalmazási és toborzási folyamatok folytatásához.

Idézet
Ez az év azonban egy új kezdetet hoz, és ezt mi is érezzük. Újra szemtől szemben tehetjük meg az első lépéseket. A munkáltatók és az állásjelentkezők újból találkozhatnak, és megtehetik szakmai kapcsolatuk első lépéseit már az Állásbörze keretén belül”

– mondja Mihai Daniel Cotos, az Állásbörze és a Digital Crusade alapítója és vezérigazgatója.

Ha állást keresel, vagy egyszerűen csak szeretnéd megtudni, hogy mik a trendek a munkaerőpiacon, május 10-én 11 és 19 óra között lehetőséged nyílik arra, hogy értékesítsd a szakmai tapasztalataidat, jó tulajdonságaidat, és meghódítsd azokat a cégeket, amelyek már régóta foglalkoztatnak, valamint arra is, hogy olyan tanácsokat kapj, amelyek segítenek majd a szakmai fejlődésben.

Az olyan iparágak és munkaterületek jelentős szereplői, mint az autóipar, a mérnöki munka, az informatika, a programozás, a robotika, a számítástechnika és technológia, a turizmus, a termelés és mezőgazdaság, a nemzetközi ügyféltámogató központok, a gyógyszerészet, a szolgáltatások, az üzleti élet, a pénzügy és a biztosítás, a logisztika és szállítás, az építőipar és az ingatlan, az emberi erőforrások, illetve munkaerő-közvetítés, mind jelen lesznek az Állásbörzén.

Az eseményen részt vevő kiállítók között megtalálható a WebBeds is. A cég 2013 óta tevékenykedik a turizmusban, és a világ második legnagyobb szállodai hálózatával rendelkezik. Az autóipar fontos képviselői közül kiemelhető a Hirschmann Automotive, amely képviselői minél több önéletrajzot szeretnének összegyűjteni az Állásbörzén, és alig várják, hogy válaszoljanak a jelentkezők kérdéseire. A rendezvényen jelen lesz a Sykes, a világ egyik legnagyobb BPO szolgáltatója. A külföldi állás iránt érdeklődők sem maradnak ajánlatok nélkül, ugyanis az Állásbörzén bizonyos multinacionális cégek több száz lehetőséget kínálnak a külföldi elhelyezkedésre is.

Az eseményre a belépés díjtalan, a jelentkezőknek pedig lehetőségük lesz helyben összeállítani egy önéletrajzot, a CV2GO eJobs-applikációt használva.

„Ez a szezon bőkezűnek bizonyult a munkahelyek számát illetően. A munkaadók a két éve tartó világjárvány és az ukrajnai háború ellenére továbbra is optimisták és továbbra is aktívan toboroznak. Maros megye nem hagyja magát túlszárnyalni, áprilisban majdnem 3000 új állást regisztrált az eJobs.ro oldalon, ami 62%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Bízunk benne, hogy a toborzások és alkalmazások ebben a hónapban is ugyanolyan gyors ütemben folytatódnak, ami azt jelenti, hogy az álláskeresőknek minden okuk megvan az optimizmusra” – mondta Bogdan Badea, az Állásbörze rendezvényéhez idén is csatlakozó, a Románia-szerte vezető munkaerő-toborzási felület, az eJobs vezérigazgatója.

A toborzókkal folytatott személyes találkozókat a helyszíni mobilstúdióban készülő élő műsor egészíti ki, amely a rendelkezésre álló munkaajánlatok részleteit összegzi. Az Állásbörze műsorában több előadásra kerül sor, amelyekben a cég képviselői bemutatják a rendelkezésre álló munkahelyeket és különféle információkat az általuk kínált munkakörnyezetről. Ezeken betekinthetsz a kulisszák mögé: megismerheted az egyes vállalatok mindennapjait, jövőbeni kollégáidat és több felkészülési tanácsot is kaphatsz az állásinterjúra. Az élő adást számos csatornán közvetítik: Facebookon, LinkedIn-en, YouTube-on és a targuldecariere.ro oldalán is.

Az állásajánlatok kimondottan változatosak.

Keresettek az ügyfélkapcsolati szakemberek, adatfeldolgozó operátorok, szoftver- és hardvermérnökök, programozók, diszpécserek, hivatásos sofőrök, PR- és kommunikációs asszisztensek, közgazdászok, építőmérnökök, villanyszerelők, oktatók, könyvelők, toborzók, gyógyszerészek, értékesítők, különböző szakmai gyakorlatok hallgatói és sokan mások. A meglévő állásokra online is lehet jelentkezni a https://www.targuldecariere.ro/mures platformon.

A Târgul de Cariere ügynökség Románia és a Moldovai Köztársaság legismertebb és legjobban értékelt állásbörze-szervezője. Az Állásbörze 2006 óta kulcsszerepet játszik a munkaerőpiac pozitív alakításában. Minden alkalommal hozzájárul a szakmai képességek fejlesztéséhez, a tehetségek felfedezéséhez és az elhelyezkedési lehetőségek bővítéséhez.

Az idei tavaszi kiadás a lelkesedés, a személyes találkozások vágya, a lehetőségek felkínálása, az új távlatok megnyitása és a szép történetek kialakulása jegyében zajlik majd.

Használd ki ezt a lehetőséget, hogy egy napon belül több állást kínáló munkaadóval beszélgethess egy helyen, akinek az a célja, hogy mielőbb betöltse üres pozícióit ugyanúgy, mint ahogyan neked is az a vágyad, hogy betölthesd azt az egyet, amit kitűztél magadnak és megszerettél. Gondolj a jelenlegi szakmai igényeidre, tűzd ki a célodat, és gyere, mert vannak lehetőségek!

(X)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt