Egyedül nem olyan finom. A kézműves sörfőzdék tulajdonosai remélik, hogy tavasztól ismét teraszokon, társaságban fogyaszthatják termékeiket
Fotó: Facebook/Bere à la Cluj
Két-három éve Erdélyben is virágkorukat élik a kézműves, kisüzemi sörök, a világjárvány tavaly márciusi kitöréséig egyre-másra nyíltak a kis sörfőzdék. A kézműves söröket hamar megszerette az amúgy is sörkedvelő romániai lakosság – évi 94,1 liter sör/fővel világszinten hetedik helyen áll az ország a malátából készült ital fogyasztásában. A legtöbb kézműves sörfőzde tavalyig főként vendéglőkben, sörözőkben értékesítette termékeit, ám a járvány ezt lehetetlenné tette. Utánajártunk, hogy az erdélyi kézműves sörfőzdék hogyan próbálják átvészelni a válsághelyzetet.
2021. január 17., 19:222021. január 17., 19:22
A kézműves sörök főként azért népszerűek, mert izgalmasabb, összetettebb az ízviláguk, mint nagyüzemi társaiknak. Egyesek azért teszik le mellettük a voksukat, mert egészségesebbek, hiszen nem tartalmaznak ismeretlen eredetű, mesterséges adalékokat, illetve olyan fogyasztók is akadnak, akik ezáltal igyekeznek a helyi kisvállalkozókat támogatni a nemzetközi cégek helyett. Ennek ellenére a Wall-street.ro portál tavaly év végi cikke szerint,
Tény, hogy még az ország legjobban menő, legnagyobb kézműves sörfőzdéi is csupán 40–50 ezer liter sört készítenek évente, hiszen a mennyiség helyett a minőségre fektetik a hangsúlyt.
A kolozsvári székhelyű sörfőzde, a Bere à la Cluj, melyet Vigh Ferencz alapított, sok társához hasonlóan úgynevezett „gipsy brewinggel” indult, azaz a saját recept alapján, gondosan kiválasztott alapanyagokból készülő sört egy olyan üzemben készítették el, amely már rendelkezett a kezdők számára túl költséges eszközökkel, gépekkel. 2018-ban nyitották meg saját sörfőzdéjüket. A járvány előtt a legtöbb kézműves sörhöz hasonlóan termékeiket az úgynevezett HoReCa-láncban (a szállodák, vendéglők, kávézók-kocsmák összesítő román megnevezése) értékesítették, illetve kaphatóak voltak néhány kézműves sörökre szakosodott boltban.
Vigh Ferencz, a cég alapítója és vezetője a Krónikának elmondta, hogy a márciusi lezáráskor eléggé megijedtek, kilátástalannak tűnt a helyzet, de az sokat segített, hogy nyáron a teraszok nyitva lehettek. Egy másik nagyon hatékony értékesítési mód a „beer to go”, azaz a sör elvitelre volt: országszerte több cég is kínált, kínál elvitelre csapolt kézműves söröket, amelyeket műanyag palackban vihet haza a vásárló.
Az online értékesítés kapcsán Vigh Ferencz elmondta, hogy bár az internetes eladások száma nőtt az elmúlt évben, számukra egyelőre nem éri meg saját honlapot fenntartani: igyekeztek csökkenteni az online eladások járulékos költségeit, így a kézműves sörökkel vagy helyi termékekkel foglalkozó gyűjtőoldalakon (például Madeincluj.ro) lehet megtalálni termékeiket. Természetesen a weboldalukat sem akarják mellőzni, de az idei 20–30 százalékos visszaesés mellett nem ezt látták a legfontosabbnak, mivel
Fotó: Facebook/Bere à la Cluj
Vigh Ferenc kiemelte azt is, hogy a járvány miatt kicsit változtattak a termelési politikán. „Az alapsörökön kívül próbáltunk mindenféle érdekesebb söröket elkészíteni. Reméltük, hogy az emberek ezekre jobban felfigyelnek, reméltük, hogy szívesebben próbálják ki az újdonságokat, mint a már ismert termékeket” – idézte fel a cég alapítója.
Vigh Ferencz hangsúlyozta, elmúlt években azt tapasztalták, hogy nagyon megnőtt az érdeklődés a kézműves sörök iránt. Sok ember „elkötelezte” magát mellettük, és bár a világjárvány anyagi nehézségeket is hozott, sokan megmaradtak a már megszeretett nedűknél, hiszen a kézművessör-fogyasztás nem egy mennyiségi kérdés, hanem az emberek valami mást, valami egészségesebbet szeretnének.
A szintén kolozsvári székhelyű Kutuma jelentős visszaesést tapasztalt tavaly: több mint 50 százalékkal csökkentek az eladásaik a korábbi évhez képest. A céget képviselő Tatár Zsolt szerint vállalkozásuk megszenvedte, megszenvedi a járványt, lassan a csődeljárás peremére kerülnek. Az anyagiak kapcsán kifejtette, hogy a kézművessör-gyártás kissé mostohagyereknek számít, mivel
Továbbá szintén az alkoholtartalom miatt két helyre is adóznak, annak ellenére, hogy bevételeik és lehetőségeik jóval szerényebbek, mint nagyüzemi vetélytársaiknak.
Fotó: Facebook/Kutuma
A Kutuma termékeket szintén csak szaküzletekben és vendéglátóipari egységekben értékesítik, de már a járvány előtt is adtak el online is sört. Internetes rendeléseik száma érezhetően megnőtt március óta, illetve a járvány és a korlátozások legszigorúbb időszakában az eladásaik 100 százaléka az online térben történt. Ugyanakkor ezek a 2019-es a rendelések körülbelül 5-6 százalékát tették ki az akkor még a Facebookon keresztül megejtett online rendelések).
Azt is hangsúlyozta, hogy az ár is az online vásárlás mellett szól, hiszen a „gyártótól” sokkal olcsóbban lehet beszerezni azokat a termékeket, amelyekre egy vendéglő akár 200 százalékot is rátehet.
Fotó: Facebook/Kutuma
„Másfelől a kézműves sörök esetében fontos tényező a frissesség is. A gyártótól vásárolt sör mindig frissebb. Aki egyszer ráérez arra, hogy milyen a friss sör, az mindig a gyártótól fog sört venni” – jelentette ki Tatár Zsolt. A vállalkozó nem túl optimista: szerinte a szakadék szélén állnak, és nagy változásokat nem remél. Lehet, hogy a Kutuma hamarosan arra a sorsra jut, mint néhány másik kis főzde 2020 második felében, és be kell zárniuk (mint például a bukaresti Perfektum esetében).
A székelyszenttamási Aranykakas megalapításának gondolata még 2014-ben merült fel, Borsos Tamás Magyarországon ismerte és szerette meg a zamatosabb, élményszámba menő kézműves söröket. Ők is gipsy brewinggel, avagy bérfőzéssel kezdték 2018-ban – mivel bizonytalanok voltak, hogy a saját, otthoni környezetük mennyire fogja értékelni a söreiket –, sőt a mai napig így készülnek termékeik.
Fotó: Facebook/Szenttamasi Aranykakas
A cég szintén főként a HoReCa-láncban értékesít (elsősorban Maros, Hargita és Kovászna megyében), de nem csak: termékeik több székelyföldi üzletlánc boltjaiban is megtalálhatóak. Természetesen ők is hamar felismerték az online értékesítés jelentőségét, készítettek honlapot, regisztráltak gyűjtőoldalakra.
Borsos Tamás úgy látja, hogy nemcsak ideiglenesen alakultak át a fogyasztási szokások, szerint megtörténhet, hogy még jó ideig online fogunk rendelni. Az Aranykakas alapítója azt is kiemelte, hogy szerinte
„Minden sörfőzdének van egy saját közössége, illetve minden vásárlónak megvan a kedvenc sörfőzdéje. Idén az online által az emberek kipróbálhattak többféle sört is, kipróbálhattak más sörfőzdék söreit, de alapvetően van egy jól bevált kedvencük” – véli a szakember.
Fotó: Facebook/Szenttamasi Aranykakas
A jövő kapcsán derűlátóak az Aranykakas képviselői: remélik, hogy a 2021-es év jobb lesz, mint a tavalyi. Hobbiként kezdték a sörfőzést – elismerve, hogy ez egy drága hobbi –, de reménykednek. Borsos Attila kitért az időfaktor fontosságára is, hiszen a kézműves söröknek gyakran nem jó, ha túl sokat állnak.
– osztotta meg Borsos Attila. Nyitottságukat bizonyítja, hogy hamarosan két sörpárlatot dobnak piacra, amelyeket egy pálinkafőzdével közösen készítettek, remélve, hogy ezáltal is felkeltik a potenciális vásárlók figyelmét, illetve szeretnék minél több és több sörfajtával, sörkülönlegességgel megismertetni az embereket.
A nagyváradi Addictive Brewing egy kis családi vállalkozás, mely hosszas álmodozás után, támogatóknak köszönhetően 2018-ban indult be. Boltokban, vendéglőkben és a La100deberi.ro gyűjtőoldalon árulták, árulják termékeiket, illetve a világjárvány következtében elindították saját honlapjukat is. A tulajdonosok nem szeretnék a mások által kitaposott utat járni a kézműves sörfőzésben:
Szeretnek kísérletezni, akkor is, ha ez sokszor időigényes. A járványhoz is úgy próbáltak hozzáállni, hogy akkor idén több idő van a kísérletezésre.
Fotó: Facebook/Addictive Brewing
Ciocan Hajnal szerint azt tapasztalták, hogy nőtt az online eladások száma, de nem őrületesen: szerinte a kézműves sörfőzdék számára az online nem a jövő, képtelenek lennének csak internetes rendelésekből megélni. Tény, hogy
Fotó: Facebook/Addictive Brewing
Ciocan Hajnal emlékeztetett, a sörfogyasztás társaságban az igazi, amikor meg lehet beszélni, hogy milyen az elfogyasztott ital, vagy épp az ital lehet az apropó a találkozásokra.
– fejtette ki a szakember. A nagyváradi sörfőzde tulajdonosai bizakodóak, hiszik, hogy átvészelik a járványt. Új típusokon, ízeken dolgoznak, és további terveket szőnek.
Továbbra sem találni elegendő mezőgazdasági gépkezelőt Romániában, annak ellenére, hogy egyes helyeken – főleg Erdélyben – már 2-3 ezer eurós fizetéseket kínálnak.
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfői ülésén úgy döntött, hogy 7 százalékon tartja az alapkamatot.
Bukarestben szervezett tiltakozó megmozdulást hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezete. A tüntetők 10 órától a kormánypalota előtt gyűltek össze, majd dél körül elindultak a gazdasági, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium felé.
Idén áprilisban 33,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma Romániában 2023 negyedik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 46,8 százalékos növekedést jegyeztek.
Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.
Miközben uniós szintű törekvés a fosszilis tüzelőanyagok, belső égésű motorok lecserélése „zölden” megtermelt elektromos áramot használó berendezésekre, az erősen szorgalmazott teljes átállás számos veszélyt rejt magában.
Romániai céget vásárol fel Andrej Babis volt cseh miniszterelnök vállalata – írja az Economedia.ro.
Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.
szóljon hozzá!