A földgáz és az áram esetében is maradhat a jelenlegi ársapka, de nem azonos ideig

földgáz

Mi a megoldás? Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a földgáz esetében még egy évig maradna a jelenlegi árkorlátozás

Fotó: RMDSZ.ro

A kormány által megvitatatott legutóbbi forgatókönyv szerint a földgáz és az áram esetében is maradhat a jelenlegi árkorlátozás, azonban nem azonos ideig.

Krónika

2025. február 12., 09:292025. február 12., 09:29

Kormányzati berkekből kiszivárgott információk szerint

a földgáz esetében egy évvel, 2026 áprilisáig, az áram esetében pedig legalább három hónapig maradhat az ársapka.

Mint ismeretes, Sebastian Burduja energiaügyi miniszter a hét elején arról beszélt, több forgatókönyvet is vizsgálnak, ezek egyike csupán a veszélyeztetett fogyasztók esetében tartaná meg az árkorlátozást, ám azzal biztatott, hogy a többiek számlái is csupán csekély összeggel nőnének.

korábban írtuk

Burduja azzal próbál nyugtatni, hogy csupán kis összeggel nőnek majd a villany- és gázszámlák az ársapka megszűnése után
Burduja azzal próbál nyugtatni, hogy csupán kis összeggel nőnek majd a villany- és gázszámlák az ársapka megszűnése után

Csupán kis összeggel nőnek majd a villany- és gázszámlák az ársapka áprilisi kivezetése nyomán – próbálta megnyugtatni a közvéleményt Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Ugyanakkor

a hideg idő miatt a romániai gáztározók az európai átlaghoz képest gyorsabban ürülnek, a romániai árutőzsdén pedig az európai árszintet meghatározó holland TTF-hez képest jóval nagyobb mértékben nőtt a földgáz ára a spot piacon.

Burduja kedden a közösségi oldalán arról írt: a kormány várhatóan a jövő hét végéig dönt az április elsejétől bevezetendő energiaár-támogatási rendszerről.

Bejegyzésében Eugen Burduja arról biztosította a közvéleményt: a kormány célja, hogy valamennyi hazai háztartás elfogadható áron jusson energiához.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy

a koalíció továbbra a jelenlegi energiaár-támogatási rendszer meghosszabbítását tekinti alapforgatókönyvnek,

de elképzelhető az is, hogy elsősorban a kiszolgáltatott fogyasztók részesülnek majd támogatásban energiakártyák formájában.

Bejegyzésében Burduja hangsúlyozta, hogy a híresztelésekkel ellentétben az energiakártyák bevezetéséről még nem született döntés.

„Egy biztos: most már ismerjük azokat a forgatókönyveket, amelyek közül ki kell választanunk a legmegfelelőbbet annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsünk a költségvetési források, illetve a fogyasztók és a piaci szereplők tűrőképessége között. Ezeket az ágazati szereplőkkel megvitatjuk, a kormány pedig nyilvánosságra hozza a döntését” – írta Burduja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok

Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok
2025. június 16., hétfő

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is

Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is
2025. június 16., hétfő

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik

Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik
2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése
2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus
2025. június 16., hétfő

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint

Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint
2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben