Törvényben kívánja korlátozni az állami vállalatoknál dolgozó alkalmazottak béreit a kormány. Az erről szóló indítványt először tegnapi ülésén vitatta meg a kabinet.
Le is tette tegnap délután a miniszterelnöki esküt Antonisz Szamarasz, miután hárompárti egyezség jött létre a koalíciós kormány megalakításáról Görögországban.
Az európai vezetők megkapták a Húszak (G20) többi vezetőjének szóbeli támogatását az euróövezet nagy léptékű, bár a piacok által vártnál lassúbb megreformálásához – jelentették a leggazdagabb és a leggyorsabban fejlődő országok csúcsértekezletének színhelyéről, a mexikói Los Cabosból tegnap reggel a hírügynökségek.
Több mint 2500 olyan menettérti repülőjegyet dobott piacra a Tarom légitársaság, amelyek ára belföldi utakon 79 eurótól kezdődik – közölte tegnap a társaság.
Újra bekerül a nemzetközi forgalomba június 30-ától, szombattól az aradi nemzetközi repülőtér, ezen a napon száll fel ugyanis első ízben a Maros-parti városból a Wizz Air légitársaság Milánó–Bergamo irányába közlekedő repülőgépe.
Eltérően alakul az idei nyár idegenforgalmi szempontból Erdély és a Partium különböző vidékein: miközben a Székelyföld legtöbb részén további hanyatlásra panaszkodnak, Szovátán nagyon jól indult a nyár. Az előző évnél jobb szezonra számítanak a Nagyvárad közeli fürdőhelyeken, Félixen, illetve Püspökfürdőn is. Sok helyen egyébként az okozza a visszaesést, hogy a kormány drasztikusan lecsökkentette a nyugdíjasoknak nyújtható gyógykezelési...
Németországban és Spanyolországban képezik a háromszéki munkanélkülieket – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója.
Károkozással vádolta meg Adriean Videanu volt gazdasági minisztert Victor Ponta miniszterelnök, aki tegnap két olyan dokumentumot is bemutatott, amely szerinte azt bizonyítja, hogy a PDL-s politikus miniszterként olyan exportszerződéseket írt alá, amelyek nyomán Románia a piaci áron alul exportált elektromos áramot.
A román gazdaság ebben a pillanatban nem betegebb, mint az európai átlag, azonban nem is egészségesebb – jelentette ki tegnap Traian Băsescu államelnök, miután fogadta Susanne Kastner németországi képviselőt.
Megemelkedett az eladásra kínált, 500 ezer eurós értéket meghaladó luxuslakások száma az év első felében 2011 azonos időszakához képest a legdrágább, Bukarestben megvásárolható ingatlan 3 millió euróba kerül – derült ki az imobiliare.ro ingatlanportál tegnap nyilvánosságra hozott összeállításából.
Emelkedni fog Románia importenergia-függősége a következő években, 2030-ra már 40-50 százalékra nőhet a behozott energiaforrások aránya, ez jelenleg mintegy 20-30 százalék – vélekednek az OMV Petrom szakemberei.
Megkezdődött helyi idő szerint hétfő délután a mexikói Los Cabosban a tizenkilenc vezető gazdasági hatalmat és az Európai Uniót tömörítő G20-országcsoport hetedik csúcsértekezlete, amelyen elsősorban az euróövezeti válságról és annak világgazdasági hatásairól esik szó.
Az európai vállalati csődök aránya az euróövezeti jegybank (EKB) ezermilliárd eurós likviditásinjekciója ellenére is növekedni fog a következő egy évben, tekintettel az európai vállalati szektor magas eladósodottságára és e cégek piacainak zsugorodására - jósolta keddi előrejelzésében a Standard & Poor's.
Ingyenes nyaralási napok címmel hirdettek turistacsalogató programot az Utazási Irodák Országos Szövetségéhez (ANAT) csatlakozott ügynökségek, amelyek kedvezményes árú utazásokat kínálnak június 15. és július 15. között, illetve augusztus 15-étől a hónap végéig.
Csődvédelmet kért június 15-én a Hidroelectrica, az ügyről június 20-án tárgyal a bukaresti törvényszék – derül ki az igazságszolgáltatási intézmény tegnapi közleményéből.