Jóllehet az országon belül számos megszorító intézkedés van érvényben az afrikai sertéspestis miatt, az Európai Bizottság (EB) nem hozott olyan döntést, amely megtiltaná a román sertéshúsexportot – jelentette ki szombaton a Digi 24 műsorában Petre Daea ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
Tíz százalékkal nőhet 2020. április 1-jétől a szabályozott gázár a lakossági fogyasztók számára, amennyiben életbe lép a román hatóságok által kidolgozott árliberalizálási ütemterv – tájékoztatnak ágazati források.
A kereslet-kínálat határozza meg az árakat, így nem csoda, hogy miután tavaly óta a közszférában minden alkalmazott kap üdülési csekket, felmentek az árak a romániai szálláshelyeken. Előfoglalással kompenzálható az áremelkedés – tanácsolja az idegenforgalmi szakember.
Két és félszer alacsonyabb a vásárlóerő Romániában, mint az európai átlag, a listavezető Liechtensteinben pedig 11,5-ször magasabb az érték, mint nálunk. Magyarországon valamivel magasabb a vásárlóerő.
Nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy megemelheti-e a minimálbért az ügyvivő kormány. Puskás Bálint volt alkotmánybíró megkeresésünkre rámutatott, mint számos romániai törvény esetében, az erre vonatkozó jogszabály is többféleképpen értelmezhető.
A sertéshús drágulása mellett a Romániában tomboló afrikai sertéspestis azt is eredményezheti, hogy megtiltják az ország számára a disznóhús exportját.
A kormányalakításra felkért Ludovic Orban csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a nyugdíjtörvény érvényben van, és ennek megfelelően az új kormány tiszteletben fogja tartani azt. Ám nem biztos, hogy tartani tudják a három százalékos hiánycélt.
Környezetvédelmi illetéket vetett ki a gépkocsikra emissziós besorolásuk alapján a bukaresti önkormányzat, amely első lépésben a román főváros központjából, később pedig a város teljes területéről kitiltja a szennyező járműveket.
Van-e joga minimálbért emelni az ügyvivő kormánynak? – ez a kérdés határozza meg a romániai közbeszédet, miután a Dăncilă-kabinet a legkisebb fizetések megemelésére készül. Még az ellenzéki pártok sem értenek egyet a témában.
Megfagyhat a télen saját otthonában a romániai lakosság, nem lesz ugyanis elegendő földgáz a fogyasztók szükségleteinek a biztosítására – riogat pár napja a bukaresti sajtó.
Nem csoda, hogy komoly munkaerőhiánnyal kell megküzdeniük a romániai munkáltatóknak, amikor a legfrissebb statisztikákból arra derül fény, hogy a 2018-as év folyamán több mint negyedmillió román állampolgár vándorolt ki Romániából.
Karácsonyig érezhetően emelkedhet a sertéshús ára, a marha és a csirke eközben olcsóbbá válhat a szakértők előrejelzései szerint.
Az illyefalvi LAM Alapítvány gazdaképzés, mezőgazdasági pályázatok bonyolítása és mikrohitelezés terén egyaránt fontos tényezője nemcsak a háromszéki, hanem az erdélyi mezőgazdaságnak is.
Kilencedik hónapja bajnok Románia a drágulások terén európai uniós összevetésben. Miközben az EU-ban átlagosan 1,2 százalékkal nőttek szeptemberben a fogyasztói árak addig Romániában az áremelkedés üteme csaknem ennek háromszorosa, 3,5 százalék volt.
Miközben mindenki azt számolgatja, hogy meglesz-e a parlamenti többség Ludovic Orban kormányának beiktatásához, a Krónika arra volt kíváncsi, milyen gazdasági helyzettel kell szembenéznie egy új kabinetnek, mennyire nyomasztó a PSD-kormányzás öröksége, illetve hogy egy új kabinetnek milyen intézkedéseket kell prioritásként kezelnie.
Csökkent a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb/RCA) referenciaára a magánszemélyek esetében, a cégeknél pedig nem változott. A referenciaár ugyanakkor nem jelent semmilyen kötelezettséget a biztosítótársaságoknak.
Első házként elfogadta a szenátus azt az Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által benyújtott javaslatot, amelynek értelmében a vendéglők vagy bárok vendégei által hagyott borravalót fel kell tüntetni a nyugtán.